Engedjék meg, hogy köszöntőmet Gárdonyi Géza szavaival kezdjem, aki a következőket mondta: „Aki nem anyai szív mellett nőtt fel, aki nem a feleség szíve melege mellett éli az életét, aki a maga szívére nem ölelhet gyermeket, aki nem halna meg senkiért, hogy megmentse, az olyan ember élete nem teljes. Mintha olyan országban élne, amelynek nincsen Napja.”

Én azt szeretném, hogy az egész magyar nemzet tagjai valódi, teljes életet élhessenek. Teljes életet úgy, mint a családjában szerető, gondoskodó ember, és úgy, mint a családja többi tagja által szeretetben és gondoskodásban részesülő ember. Továbbá azt szeretném, hogy mi, a magyar nemzet egyenértékű tagjai teljes életet éljünk azon a helyen, ahol születtünk úgy, mint a magyar nemzet családjának tagjai: a nemzet tagjai közti feltétlen szolidaritás jegyében.

Éppen ezért, ahogyan említettem, megkülönböztetett jelentősége van ennek a kezdeményezésnek. Mert sajnos nagyon sokszor tapasztaljuk a bizalomnak, tiszteletnek, szeretetnek, a szolidaritásnak a hiányát. Oly sokszor találkozunk szembe az értékek lerombolásával, az értékek mellőzésével és semmibe vételével. Oly sokszor látjuk azt a trendet, hogy a valódi értékek helyébe a semlegesség elvét emelik, a közösségektől, a másik embertől való függetlenség hamis, önző értelmezését az individualitás szellemében. Sajnos egyre többen gondolják azt, hogy egy kisebb vagy nagyobb közösséghez tartozás valamilyen korlátozást jelent, merev szabályrendszerrel, amiből ki kell törni. Kitörni úgy, hogy senkire és semmire nem vagyunk tekintettel, csak önmagunk igényeire koncentrálunk. Saját jólétünk megteremtése az egyetlen, ami abszolút érték. Ezen túl minden relativizálódik, viszonylagossá válik az az érték, aminek mindenekelőtt kellene állnia: a másik ember szeretete. Megszűnőben vannak azok a stabil bástyák, amelyek támpontot jelentenek jó és rossz megkülönböztetése során, értékes és értéktelen kettéválasztása során.

Azt gondolom, olyan erkölcsi minőségre van szükség, ami a jó és a rossz világos megkülönböztetésére épül. Ez a minőség az, ami megmutatja, hogy az önállóság és a függetlenség nem egyenlő a szilárd erkölcsi bázis elvetésével. Létezik az önállóság és függetlenség helyes, előremutató felfogása: ez az öngondoskodó közösségek képében mutatkozik meg. Ezen közösségek tagjai stabil, értékteremtő forrásként tekintenek múltjukra. Kiforrott elveik, meggyőződéseik mentén alakítják jelenüket. És mindebből táplálkozva képesek önállóan egy vízió felrajzolására arról, miként képzelik el közösségük jövőjét, boldogulását.    

A kisközösségek közt a legfontosabb a család. Ám ezzel együtt a valóság része az is, hogy természetesen semelyik család, egyetlen házasság, ahogyan egyetlen közösség sem működik tökéletesen problémamentesen. Az akadályok látótérbe kerülésekor azonban sokan feladják, nincs kedvük küzdeni és a könnyebb utat választva kilépnek a közösségből, elhagyják családjukat. Márpedig egy közösség sem marad fenn anélkül, hogy ne tennénk bármit is a létéért. Nem marad fenn anélkül, hogy kitartsunk elhatározásunk mellett, nem marad fenn a hűség, a lojalitás érzése nélkül.

Ugyanez igaz a nemzeti közösségekre is. Ahhoz, hogy egy nemzet fennmaradjon és gyarapodjon, tagjainak vállalniuk kell mindenekelőtt saját identitásukat. Vállalniuk azt, hogy magyarnak születtek, megismerniük kultúrájukat, hagyományaikat, megismerni saját nemzeti közösségüket és szeretettel fordulni annak minden tagja iránt. Ebben a folyamatban is központi szereplő, megkerülhetetlen egység a család: a család, a családi közeg közvetíti a gyermekek felé, mit jelent magyarnak lenni. Átadja az anyanyelvet, élteti a hagyományokat és példát mutat, miként lehetünk jó és hasznos tagjai társadalmunknak. Azért, hogy végül felismerjük helyünket a magyar nemzet gyarapodásáért folyó küzdelemben.

A Magyar Állandó Értekezlet 2011. november 23-24-iki ülésén ebben a szellemiségben fogadta el egyhangúlag a „Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete” című dokumentumot, amely a társadalmi szegmensek széles skáláját átfogva szolgál komplex iránymutatásul átfogó célunk: a gyarapodó közösségek eléréséhez. A dokumentumban lefektetett – jellemzően az oktatás és a demográfia területén megfogalmazott – elvek és célok mentén döntött úgy idén a Nemzetpolitikai Államtitkárság, hogy 2012-re meghirdeti „A Külhoni Magyar Óvodák Éve” projektet. Célunk, hogy támogassuk azokat a külhoni magyar óvodapedagógusokat, akik hozzájárulnak a gyermekek nemzeti identitásának erősítéséhez, a minőségi oktatás megteremtéséhez. Igyekszünk a Program segítségével minden eszközt láthatóvá és elérhetővé tenni, amely segíti a külhoni magyar óvodák oktatásának fejlesztését, a külhoni magyar szülők megnyerését, aktív bevonását. A hangsúly pontosan a család értékközvetítő és identitásformáló erején van: a szülők feladata elsősorban, hogy a magyar intézmények előnyben részesítésével is erősítsék gyermekeikben a magyarsághoz való tartozás érzését – mi ebben próbálunk segítséget, motivációt nyújtani számukra.

A magyar nemzeti közösségek gyarapodásában, a magyar identitás erősítésében és a nemzeti értékek átadásában óriási szerepe van a civileknek, akik már oly sokszor bizonyítottak. Pontosan ezért kell mindnyájunknak hálával fordulnunk azon szervezetek, civil kezdeményezések felé, akik mindezt a célt nemcsak felismerik, hanem magukra is veszik a feladatot. Tiszteletreméltó az az áldásos tevékenység, amit a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége végez 2001-es megalakulása óta, és óriási reménnyel fordulok a Családlánc kezdeményezés felé, amely egy példaértékű összefogás, összehangolt munka eredménye. Egészen biztos vagyok benne, hogy a család mint érték szerepének tudatosítása, jelentőségének közvetítése nemzetünkben hosszú távon mind lelki-mentális erőben, mind pedig lélekszámban is megerősít minket!

Önöknek munkájuk során rengeteg erőt, kitartást, és ugyanilyen elhivatottságot és elszántságot kívánok!   Köszönöm a megtisztelő figyelmet!