KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Új cikk

2015. július 17.

Önkéntesek képéze a kárpátaljai Nagyberegen.

A Kezünkben a Jövő Alapítvány (KaJA) és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) önkéntesek számára tartott képzést július 7–8. között Nagyberegen. 

A két szervezet munkáját közel 50 önkéntest segíti. A többnyire középiskolásokból, egyetemistákból és főiskolásokból álló csapat tagjai rendszeresen részt vesznek a KaJA gyermekmentő szolgálatában és kórházmissziós tevékenységében, valamint a KMNE rendezvényein.

Számukra tartottak képzéssel egybekötött kirándulást a szervezet munkatársai.

A program a Nagybereg határában lévő tónál fürdőzéssel kezdődött, majd Gogola István pszichológus tartott csapatépítő tréninget a jelen lévő 25 fiatal számára. A közösen elkészített vacsora után filmnézéssel és beszélgetéssel zárult az első nap.

Másnap csoportmunkával folytatódott a képzés, melynek témája a KaJA és a KMNE 2015-ös programjainak megbeszélése és a feladatok szétosztása volt.

A kétnapos rendezvény strandolással ért véget.

A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából valósult meg.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

december 05.

Tiszakálmánfalva

Mikulásváró Tiszakálmánfalván

Ünnepség
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület

december 05.

-
december 6.

online

A Kolibri Baba-Mama klub Mikulása házhoz megy

Esemény
Kolibri Baba-Mama klub, Vajdaság

december 05.

Kishegyes

Mikulás napi ünnepség Kishegyesen

Ünnepség
Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete KINCSE