KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

„CSALÁDVÉDELEM AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS EGYÉB NEMZETKÖZI FÓRUMOKON”

2015. szeptember 16.

MUNKATERV

A NOE és a KCSSZ az Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagi támogatásával 10 hónapos közös nemzetközi családügyi projekt megvalósításába kezdett. A projekt célja, hogy az Európai Unió döntéshozatali és javaslattételi fórumait értékeink mentén családbarát irányba befolyásoljuk, illetve az európai közvélemény számára az Alaptörvényünk szellemiségének megfelelően pozitív értékeket közvetítsünk. Ennek érdekében a már meglévő kapcsolatainkon, illetve újabb kapcsolatfelvételeken keresztül törekszünk a civil családbarát lobbi európai és nemzetközi szintű megerősítésére. A projekttel tehát kezdeményező szerepet kívánunk vállalni a családbarát szemléletű szervezetek és tevékenységek nemzetközi összehangolásában, a jó gyakorlatok kölcsönös megismerésében és minél szélesebb körű terjesztésében. 

 

A projekt vezetését Szabó Endre, a KCSSZ tiszteletbeli elnöke; a szakmai vezetést Joó Kinga, a NOE alelnöke látja el. Mindketten társadalmi munkában vállalták a feladatot. A projekt koordinátora Mihálffy Andrea. Szakértők és további munkatársak is segítik a különféle feladatok és projekt-tevékenységek megvalósítását.

10 hónap rendkívül rövid idő egy ilyen szerteágazó tevékenység megvalósítására, mégis elegendő lehet arra, hogy lendületet adjunk nemzetközi színtéren is a családbarát kezdeményezéseknek.

Milyen konkrét elképzeléseink és terveink vannak a projekt időszakára? A teljesség igénye nélkül néhány példa:

Brüsszelben az Európai Parlamentben Hölvényi György Néppárti EP-képviselővel együttműködve ősszel gyakornoki programot indítunk olyan fiatalok számára, akik szeretnének nemzetközi családpolitikai témákba egy kicsit belelátni, és kíváncsiak az EP működésére. (A gyakornokok kiválasztása részben megtörtént, részben még folyamatban van.) Szeptember 30-án Brüsszelben, az Európai Parlamentben (A magyar Néppárti EP-képviselőkkel közös szervezésben) nemzetközi konferenciát rendezünk, „A családok jövője – a jövő családjai” címmel. Ez az esemény egyúttal előkészítése kíván lenni a november elején az EMMI által rendezendő Budapesti Demográfiai Fórum nevű nemzetközi rendezvénynek. A konferenciára családbarát civil szervezetekben tevékenykedő mintegy ötven személy kiutazását finanszírozzuk a projekt anyagi forrásainak köszönhetően. Figyelemmel kísérjük a UN Human Rights Council (Genf) munkáját. Részt veszünk nemzetközi család-témájú konferenciákon és kongresszusokon; az ilyen eseményekről hírt adunk, illetve a rendezvényeken igyekszünk minél szélesebb körben megismertetni a magyarországi jó gyakorlatokat. Emellett megteremtjük a kiutazás lehetőségét a jelentősebb rendezvényekre a NOE- és KCSSZ-tagszervezetekben tevékenykedő munkatársak számára. (Az USA-ban októberben rendezendő Családok Világkongresszusára 2 fő nyert pályázati úton támogatást a részvételre.) Az Európai Parlament család-vonatkozású anyagainak véleményezését igény szerint folyamatosan végezzük. Az ENSZ Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (UPR) Magyarországról szóló országjelentéséhez elkészítjük szervezeteink árnyékjelentését. A Semmelweis-emlékévhez kapcsolódóan kulturális programokat szervezünk Európa több országában, a KCSSZ- és NOE-tagszervezetek közreműködésével. Nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódóan 2-3 uniós helyszínen szeretnénk családbarát rendezvényeket szervezni (külképviseletek, magyar házak bevonásával), ennek kapcsán családokat és szervezeti képviselőket fogunk kiutaztatni. 2016 márciusában New Yorkban az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság következő ülésén részt veszünk, és szándékaink szerint egy ún. „side event”-et (kapcsolódó rendezvényt) szeretnénk szervezni. Részt veszünk az EP-képviselőkkel kibővített FIDESZ és KDNP frakcióüléseken, ahol tájékoztatást adunk munkánkról és terveinkről. Folyamatosan egyeztetünk az EMMI vezetésével, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy számukra ismertté tegyük a tagszervezeteink tevékenységét és az onnan érkező meglátásokat, igényeket; ugyanakkor támaszkodunk az EMMI tapasztalataira is nemzetközi színtéren. Aktívan részt veszünk az EMMI Parlamenti Államtitkárságának az Alaptörvény L) cikkének, valamint a II. és VII. cikkeinek érvényesülésével foglalkozó Egyeztető Fórumain.

A projekt során igen fontosnak tartjuk a csapatmunkát; a szakértők és a szervezetekben dolgozó munkatársak közös gondolkodását. Szeretnénk hangsúlyt helyezni a képzésre, illetve munkánk megjelenítésére a hazai és a nemzetközi médiában.

Kérjük, kísérjétek figyelemmel a tevékenységünket! Nagy örömmel várjuk észrevételeiteket, javaslataitokat is; ezek sokat segíthetnek abban, hogy a legfontosabb irányvonalakat megtaláljuk. A projekt időszaka alatt várhatóan mi magunk is folyamatosan fogunk újabb és újabb témákra lelni, érdekesebbnél érdekesebb kezdeményezéseket felfedezni. Biztosan a bőség zavarával fogunk küzdeni, hiszen erőforrásaink végesek. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy a rendelkezésre álló szűkös időkeretet úgy tudjuk felhasználni, hogy hosszabb távú iránymutatást és lehetőségeket tudjunk adni szervezeteink nemzetközi tevékenységéhez, hiszen a nemzetközi civil családbarát jelenlétre hosszú távon is nagyon nagy igény van.

Mihálffy Andrea, a projekt koordinátora szeretettel várja visszajelzéseiteket a mihalffy@kcssz.hu e-mail címen.

Joó Kinga, Mihálffy Andrea, Szabó Endre



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár