A gyógyítás során nagyon sokféle szituációval, és élethelyzettel szembesülhetünk. Mindig vékony határterület az, hogy mit és hogyan válaszoljunk a betegnek, pláne, ha éles a szituáció. Jó szándékkal, és főleg némi humorral a nehéz helyzetek nagy része könnyen megoldható. Tamással való találkozásainkba a nehéz helyzet ellenére mindig belekerült egy csipetnyi humor és optimizmus. Valószínűleg hosszan emlékezetes marad számomra az, amikor ez év nyarán, egy vizsgálat során nekem szegezte a kérdést: mi a véleményem, mennyi van nekem hátra? Meglepődve az őszinte kérdésen azt válaszoltam, hogy 3-4 hónap lehet még. Intelligensen bólintott csendben tudomásul véve a tényeket.

Tamás az Országházban, 2013 februárjában egy családkonferencián így fogalmazott: „kapcsolatunk Endrével sokrétű, ő nemcsak a házorvosom, hanem lant tanára is vagyok.” Néztem is zavartan, hogy személyes megszólítottként vajon hová, melyik pad mögé lehetne elbújni.

Amellett, hogy Tamás művész volt, gondolkodása gyakorlatias maradt. Szeme előtt az aktuális teendők jártak, nem a fellegekben élt.  Ez tehette lehetővé, hogy az Óbudai Népzenei Iskolát majd 25 évig példamutató sikerességgel vezethesse. Ilyet csak két lábbal a földön járó emberek képesek alkotni. Nem mellesleg az Iskola Európa egyetlen olyan állami fenntartású alapfokú intézmény Európában, amely kizárólagosan a népzene oktatására koncentrál. Beosztottjai szerint vezetőként Tamás soha nem utasított, hanem kért. Mégis működtek a dolgok. Sokszor a szelídség hangosabb és hatékonyabb a harsány agresszív főnöki fellépésnél…

              Idézet Szent Gellért püspök Nagylegendájából: „éjféltájt malomkövek zaját hallja, amit egyébként még nem tapasztalt. Csodálkozott, hogy mi lehet ez. Majd az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett. Csodálkozva szólott erre a Gellért püspök Valterhez: Hallod-e, Valter, a magyarok szimfóniáját, miképpen hangzik?….Csodálatos dolog - mondja püspök -, hogyan boldogul az ember.….. Boldog egy asszony, aki bár mások hatalma alatt áll, köteles munkáját ilyen szépen, zúgolódás nélkül, vidáman végzi."

              Ez az 1040 körüli évekre datálható történet az első fennmaradt feljegyzés a magyar népdalról. A tizenegyedik században regösök, énekmondók járták az országot biztosítandó az információáramlást. Az internet korabeli megfelelőjeként.

Amit a dolgozó asszony tett, azt folytatta kései utódként Tamás. A lantjáték, brácsázás, és még ki tudja hány hangszer oktatása révén Tamás játéka és ezáltal kicsit személyisége is tovább él, és fennmarad.

Ez az iskolateremtők sorsa. 

Nyugodjál békében....

Dr. Szabó Endre

orvos

Budapest, 2015-11-11