KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Családi örömzene Berlinben - Kovács Filoména beszámolója

2015. november 24.

Pontosan emlékszem arra, mikor Édesanyám felhívott a nyáron a hírrel: meghívást kaptunk Berlinbe! Nem értettem teljesen, hogy mire, vagy hogy miként is esett épp ránk választás… de örültem a lehetőségnek. Első körben az időpont tisztázása az, ami mindig kulcskérdés nálunk. Sokan vagyunk, sokfelé élünk, és ráadásul legtöbben versenyszinten tájfutunk. Tehát megnéztük a versenynaptárt – ráérünk, nincs országos bajnokság. J  Következő feladat: mit fogunk ott csinálni? Persze városnézés, meg mindenféle jó, de azért hívtak, hogy adjunk egy műsort. Mind játszunk valamilyen hangszeren, így egyértelmű volt, hogy közösen fogunk zenélni. Egyáltalán nem idegen tőlünk ez a műfaj, többször is léptünk már föl együtt. Hamar össze is tudtunk állítani egy repertoárt. Házon belül vannak zene- és kottaszakértőink, akiknek nem probléma, bármilyen hangszerre írnak egy szólamot az adott darabhoz illően. (Itt nem magamra gondolok, én vagyok e téren a leganalfabétább.

Az idő múlásával szép kezdtek kirajzolódni a részletek: Berlin, 3 nap, nagykövetség, fellépés, repülés, hosszú vonatozás, városnézés… Izgatottan vártuk ezeket a napokat! Készültünk, ki-ki a zeneiskolában, tanára segítségével, otthoni gyakorlással. Nem könnyű már összeszervezni, annyifelé vagyunk, de közös próbaidőpontok is voltak. A főpróba Budapesten, vendéghallgatókkal – közönséggel – volt, az utazás előtti este. Másnap nagyon korán indultunk a repülőnkhöz – annyira korán, hogy egy jó órát kellett várnunk egyáltalán arra, hogy elkezdhessük a becsekkolást. A szüleink már régen, a kicsik meg még nem repültek, úgyhogy bőven volt izgalom. Érdekes volt, hogy a hangszereink is velünk utaztak – a zongora nem –, külön ülés volt számukra a repülőn.

A nagykövetség munkatársai vártak minket a reptéren, akik egyből a követségre vittek minket, ahol egy finom ebéd várt ránk. Azt hiszem, mindannyiunk nevében írhatom, hogy igazán megbecsülve éreztük magunkat, éreztük a helyzet komolyságát, és nagy lehetőségét. Ebéd után próba következett a helyszínen, mivel aznap este már fel is léptünk. Birtokba vettük a kis színpadot, a hely akusztikáját, tekintélyt parancsoló zongoráját.

Gyorsan elvittek a szállásunkra, ahol épp csak annyi időnk volt, hogy megörvendezzük, milyen klassz helyen vagyunk, és aztán átöltözve, csinosan vissza is mentünk a nagykövetségre. Mi, gyerekek, a hátsó sorokban hallgattuk az előadást, olykor egymásra sandítva egy-egy mosollyal, hogy húha, mindjárt mi jövünk!

Levonultunk, mindenki, Apa konferált, aztán zenéltünk. Együtt. Annyira jó érzés volt! Nagyon büszke voltam a testvéreimre, magunkra. Hogy itt vagyunk, egy család, és együtt tudunk egy ilyen szép dolgot létrehozni. És persze hálás is voltam, hogy kaptuk ezt a lehetőséget, hogy mindezt Berlinben tehetjük meg.

Nem maradt el utána a fogadás sem: a finom falatok mellett a kint élő magyarok nyitottságának köszönhetően jóízű beszélgetésekben lehetett részünk. És zárásig egy örömzenélésben, amivel további örömet okoztunk azt hiszem másoknak is.

Fáradtan, de nagy örömmel érkeztünk vissza a szállásunkra, megvitatva az előadást, a tapasztalatokat, érzéseinket.

Ezután már csak élveznünk kellett a várost, és hogy együtt vagyunk! Az egész csapatunkon érezhető volt egy általános fáradtság, amihez teljesen érhetően az első nap adta meg az alaphangot, de ezzel együtt nagyon szép élményekben volt részünk! Voltunk Potsdam-ban, sétáltunk a nagy parkokban, este közösen megnéztük a többiekkel a belvárost, voltunk a falnál, tömegközlekedtünk, fagyiztunk, jókat ettünk, és egyik öcsémmel még futottunk is egyet, lesve a Berlin-maratonra készülőket.

Hazautazásunk is kalandos, és emlékezetes volt, ugyanis hálófülkés vonattal mentünk vissza Budapestre a szombatról vasárnapra virradó éjszakában. Egyikünk sem utazott még ilyennel, tisztára izgalmas volt az egész! Filmet néztünk, közösen megvacsoráztunk, nevettünk… J

 

Vasárnap az együttlétünk zárásaként elmentünk egy reggeli misére, hálás és örömteli szívvel, majd kezdett föloszlani kis családunk – a Budapesten tanulók maradtak, a többiek meg visszajöttünk Pécsre, hogy folytassuk a hétköznapjainkat. De azért kicsit máshogy, mint eddig: hisz egy nagy élménnyel gazdagodtunk, lettünk többek az előző napokban.

Hála és köszönet a lehetőségért, a szíves vendéglátásért, és az érzésért, hogy megbecsültek minket ott! Köszönjük! J

 

Kovács Filoména



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

november 30.

Hajdújárás, Vajdaság

Ádventi ablaknyitogató a Kolibrivel

Ünnepség
Kolibri a Családokért Egyesület