KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Nemzetközi Programja - 2015.

2015. november 24.

Vezetői összefoglaló

                                                 Budapest, 2015. november 5.

A nemzetközi projekt célja:

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) kiemelt jelentőségű feladatként tekint a családbarát értékek nemzetközi szintű képviseletére. Ezért a közös Nemzetközi Projekt célja, hogy:

i)     a családbarát értékek és szemléletmód az eddigieknél hangsúlyosabban jelenjen meg az EU és a világ országainak jogszabály-alkotási folyamataiban.

ii)   a szakértői csapat vegyen részt a családi érdekvédelem legjelentősebb nemzetközi fórumainak szakmai munkájában, valamint

iii) az európai családlobbi erősítésével erősítse a családbarát politika társadalmi és gazdasági hátterét nemzetközi kapcsolatépítéssel. Ennek eszközei lehetnek: kapcsolatteremtés más országok családbarát szervezeteivel valamint a külföldön dolgozó magyarok elérése

A nemzetközi projekt csapata:

A nemzetközi projekt vezetője dr. Szabó Endre, szakmai vezetője pedig Joó Kinga. A projekt koordinátora Mihálffy Andrea, további három külső szakértő-munkatársa pedig Bakos Kinga, Eplényi Kata és Molnár Sarolta.

A KCSSZ és a NOE a Nemzetközi Program megvalósulása során szorosan együttműködik az Emberi Erőforrások Minisztériumával, azon belül Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral.  A szervezetek részt vesznek az EMMI Parlamenti Államtitkárságának az Alaptörvény L) cikkének, valamint a II. és VII. cikkeinek érvényesülésével foglalkozó Egyeztető Fórumain is.

A program megvalósulása a minisztérium támogatásának köszönhető. A KCSSZ és a NOE által elnyert, 10 hónap alatt felhasználható forrás 30 millió Forint, amelyből már születtek eredmények (I.pont), illetve a projektidőszak „második félidejére” is számos terv van előkészítés alatt (II.pont):

I. A nemzetközi program már elért eredményei:

1. Nemzetközi konferencia Brüsszelben „A családok jövője – a jövő családjai” címmel:

A konferencia szervezője az EP néppárti frakciójának két magyar tagjai volt Pelczné Dr. Gáll Ildikó EP alelnök és Hölvényi György képviselő, illetve a KCSSZ és a NOE. A konferencia célja az volt, hogy  rávilágítson a család és a jó családpolitika fontosságára uniós szinten is, szorgalmazza a tagállami konzultációt és a „jó gyakorlatok” megosztását ezen a területen, illetve kiemelje a civil szervezetek fontos és kiemelkedő szerepét az állami intézkedések kialakítása, meghozatala és azok gyakorlatba ültetése kapcsán. A konferencia sikerrel zajlott le és a maga nemében az első volt az Európai Parlamentben. A konferenciára családbarát civil (tag)szervezetekben tevékenykedő mintegy ötven személy kiutazását finanszírozta  a KCSSZ és a NOE a projekt anyagi forrásainak köszönhetően.

2. Nemzetközi dokumentumok véleményezése:

a)    A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2015 utáni uniós stratégiáról szóló európai parlamenti határozat és annak alternatív jelentésének véleményezése;

b)    Az Európai Bizottság által nyílt konzultációra közzé tett „nemek közötti esélyegyenlőségről szóló” dokumentum véleményezése;

c)    A KCSSZ a NOE-val és több civil szervezet szakértőivel közösen készítette el árnyékjelentését az ENSZ Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (UPR-jelentés) Magyarországról szóló ország-jelentésének vonatkozó részéhez. Ezt a jelentést négyévente készíti el az ENSZ Emberi Jogi Tanács.

d)    Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 29/22-es számú, családvédelméről szóló határozatának véleményezése;

e)    A Budapesti Demográfiai Fórum előkészítése

3. Részvétel a Salt Lake City-i nemzetközi családkongresszuson:

Az USA-ban október végén megrendezett Családok Világkongresszusára 2 fő nyert pályázati úton támogatást a részvételre. A kongresszuson felmerült regionális családkonferenciák megszervezésének szükségessége is. Egy ilyen rendezvény lehetséges helyszíneként Magyarország is szóba jön tekintettel a családpolitikai erőfeszítésekre.

 

4. Megjelenés külföldi kulturális intézetekben és nagykövetségeken:

A Semmelweis-emlékévhez kapcsolódóan és/vagy nemzeti ünnepekhez kapcsolódóan kulturális programokat szervezünk Európa fővárosaiban található kulturális intézetekben (Balassi Intézetek), illetve a magyar nagykövetségeken a KCSSZ és NOE-tagszervezetek és nagycsaládok közreműködésével:

a)    Berlin (szeptember 24.): A német főváros magyar nagykövetségén megrendezésre kerülő Semmelweis kiállítás megnyitóján a higiéné témájában szervezett kerekasztal beszélgetés egyik vendége volt egy nagycsaládos orvosnő, aki a család és a hivatás összeegyeztetéséről is beszélt, majd egy 9 fős zenész család lépett fel a nemzetközi programnak köszönhetően.

b)    London (november 30.): A Londoni Magyar Kulturális Központ (Balassi Intézet) adventi koncertjének egyik fellépője a Kolozsvári Életfa Egyesületet képviselő család és zenekar lesz. A komolyzenei koncert mellett egy családiügyi előadás is az intézet programjára került.

c)     Tallin: december 12, Prága? Zágráb?

5. Brüsszeli gyakornoki program:

A KCSSZ és a NOE az ősz folyamán összesen négy gyakornokot küld egy-egy hónapra Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe Hölvényi György Néppárti EP-képviselő irodájába azzal a céllal, hogy a kiválasztott fiatalok beleláthassanak a nemzetközi családpolitika európai és uniós dimenzióiba. Október folyamán töltötte le idejét az első gyakornok, és most utazik ki a második.

6. Családbarát spot elkészítése és bemutatása az MTVA-ban,

folyamatban van

II. A nemzetközi program további tervei:

1. Az Országgyűlés jövő évi családi napja keretében tartandó ifjúsági program megszervezése:

A KCSSZ vállalta a 2016. február 13-i parlamenti „nagycsaládi nap” nemzetközi ifjúsági alprogramjának kidolgozását és megszervezését. A program célja annak feltérképezése, hogy a ma ifjúsága mit vár a jövő Európájától, hogyan képzeli el a jövő családjait.

2. Nemzetközi Ifjúsági konferencia megszervezése Brüsszelben, 2016. júniusában:

A brüsszeli családpolitikai kérdéseket taglaló konferenciájának tulajdonképpeni folytatása lenne az ugyancsak az EP-ben megrendezésre kerülő nemzetközi ifjúsági konferencia.

3. A civil érdekképviselet erősítése a nemzetközi szintéren:

A két szervezet hosszú távú célul tűzte ki, hogy előkészítse azt a hosszú folyamatot, amelynek végén a magyar civil szervezetek az ECOSOC és/vagy az Emberi Jogi Tanács konzultatív tagjává válnak.

6. További megjelenés külföldi kulturális intézetekben:

A berlini és londoni fellépéseket követően további három lehetséges partnerintézmény van – a Balassi Intézet Brüsszel/Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálata, a Tallinni Magyar Intézet és a Zágrábi Magyar Kulturális Intézet –, ahol a projekt ideje alatt még megszervezésre kerül nagycsaládos értékeket bemutató esemény, kiállításmegnyitót vagy egyéb eseményt kísérő rendezvény.

5. A gyakornoki program folytatása:

A megkezdett gyakornoki programja folytatódik, aminek keretében még további két gyakornok kiutazása kerül finanszírozásra a nemzetközi program költségvetéséből.

6. A New York-i ENSZ CSW60 kongresszuson való részvétel és side-event megszervezése:

A nemzetközi program szakértő csapata vizsgálja annak lehetőségét is, hogy a 2016 márciusában New Yorkban megrendezésre kerültő ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának következő ülésén („CSW60”) megszervezzen egy ún. „side event”et (kapcsolódó rendezvényt).

***

A nemzetközi projekt megvalósítása során a KCSSZ és a NOE folyamatosan egyeztet az EMMI vezetésével, hiszen egyfelől fontosnak tartja, hogy a minisztérium számára is ismertté tegyük a tagszervezetek tevékenységét és az onnan érkező meglátásokat, igényeket, másfelől pedig támaszkodhasson az EMMI tapasztalataira a nemzetközi színtéren végzett munka során.

A KCSSZ és a NOE szilárd elhatározása, hogy 2016-ban is folytassa nemzetközi programját, hiszen e területen több éves munka, építkezés és távlati stratégia szükséges a jövőbeni kézzel fogható eredmények elérése érdekében.


Dr. Szabó Endre, Joó Kinga 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár