KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

World Congress of Families IX. - Mondics-Kurmay Lívia beszámolója a kongresszusról

2015. november 24.

Nagy izgalommal nyújtottam be a pályázatomat a KCSSz-nek nyáron, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnökségi tagjaként. Egyesületünk alakuló nemzetközi kapcsolatait én szervezem, ezért érdekelt nagyon a téma, hogy mi is lehet ez a Családügyi Világkongresszus. 2015 őszén rész vehettem a prágai ELFAC közgyűlésén, így kezdtem bekapcsolódni a családvédő „vérkeringésbe”. Örültem, hogy olyan emberekkel találkozhatok, akik a normális keresztény értékekért küzdenek, akiket nem járt át az a tömeges szemfényvesztés, ami a jelenlegi kor tulajdonsága. Prágában láttam, hogy a közös, nemzetközi fellépés nagyon lényeges, és hogy ezzel kormányszinten is el tudnak érni eredményeket a szervezetek.

Nagy örömömre megnyertem a pályázatot, így elindulhattam Salt Lake City-be, Utahba. Angol szakosként minden érdekelt, a kongresszus mellett eleve az is, hogy egyáltalán milyen az a távoli Amerika, ahonnan - úgy láttam eddig - főleg a rossz szivárgott Európába. Eleve meglepő volt, amikor 15 órás repülőút után beleláttunk a Utahi Sóstóváros életébe, hogy nyüzsög a fiatal többgyerekes családoktól. Persze az amerikai mosoly is ott ült mindenki arcán, de jólesett fogadni. Érthető volt a nagykiszerelésű áru-tömeg is, hisz ahol ennyi nagycsalád van, akkor nyilván a 15 dkg-os vaj nem is jöhetett szóba, csak 1-kg-at lehetett kapni...

A kongresszus már első pillanattól nagy hatással volt a résztvevőkre. Minden nemzet megkapta a neki járó tiszteletet, amikor végigvonultak az 52 nemzet zászlóival, és amikor a nemzetközi gyermekkórus saját nemzeti népviseletében megnyitotta a rendezvényt. Hatalmas, 3000 fős tömeg fogadta őket meghatódva. Őszintén szólva a kongresszus címe alapján azt hittem, hogy ez egy családok találkozója nemzetközi szintre emelve. Örültem, hogy nem az volt, hiszen azért kár lett volna ekkora utat megtenni, itt is lehet találkozni, a KCsSz-en belül. Ez a kongresszus arról szólt, hogy nagy életvédő, természetes családot és a keresztény értékeket védő szervezetek képviselői találkoztak nemzetközi szinten. Döbbenten vettünk tudomást azokról a folyamatokról, amikről beszámoltak a világ összes tájáról, akár az embriókon végzett kísérletekről, akár az abortusz szemfényvesztő propagálásáról, miközben az egyenesen a nő ellen irányul. Hallottunk az egyneműek házasságáról és annak belátható hatásairól, a gyermekbántalmazásról, különböző kísérletezésekről (klónozás, 3 szülőtől származó embrió, ember és állattól származó embrió) stb. Néha az volt az érzése a résztvevőnek, hogy most van vége a keresztény világnak, és most fognak elvérezni a keresztény értékek. De a szervezetek tanúskodtak a munkájukról és azokról az eredményekről, amiket küzdelmeik során el tudtak érni, akár az abortuszok számának csökkentésében vagy a negatív folyamatok visszatartásában. Igazán bíztató volt látni, hogy ezek a tevékenységek kormányszinten el tudják érni a jót, a természetes család értékeinek a védelmét. Az egyik előadót idézve „A sárkányt le lehet győzni, és a tündérmese valósággá válik”.  A tündérmese itt a férfi és nő egysége, azoknak örömei és gyümölcsei, a hit abban, hogy „boldogan élnek, míg meg nem halnak”.

Szinte minden előadó Istenre irányította a figyelmet, arra, hogy az Ő segítségével és őérte lehet elérni eredményeket. Nem gyűlölettel, hanem kitartó szeretettel, az elveink mellett való kiállásával minden szinten.

Ezt sugallták a híres meghívott előadók is, mint a Piano Guys többgyermekes családapák, Nick Vujicic és többen mások, akiknek fontos az az értékrend, amit Isten ültetett szíveinkbe. Nagy ereje volt ennek a kongresszusnak, ami nem tetszett a médiának - gyűlöletkeltőnek, homofóbnak titulálta az egybegyűlteket, a nyilatkozataikat. Tanúskodhatunk arról, hogy a kongresszus a szeretet jegyében zajlott, és csupán Isten törvényeit tartotta szem előtt.

A következő kongresszust Grúziában szervezik, és hiszem azt, hogy minden egyes alkalommal többet tud majd elérni. Mindenki hazavihette azt az információt, hogy mivel tud többet tenni a természetes érték megőrzéséért.

Persze az amerikai mosoly is hazakísért minket, meg az a hír is velünk jött, hogy sokan vagyunk, akiknek közös a célja, és hogy kitartó munkával el is fogjuk érni.

Mondics-Kurmay Lívia



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár