KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Óbudai Karácsony

2015. december 8.

Közös karácsonyi ünnepséget rendezett Óbudán a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és az Óbudai Népzenei Iskola. Az egész napos vasárnapi rendezvényen az óbudai iskola növendékei mellett 22 vajdasági gyermek is részt vett. A fiatal énekesek és zenészek, délelőtt karácsonyi kántálással köszöntötték az óbudai Szent Péter főtemplom látogatóit, azt követően pedig a Kéhli Vendéglő és a Mókuskert Étterem vendégeit. Délután, az iskola nagyszínpadán a helyi növendékek és a délvidéki fiatalok is bemutatták az erre az alkalomra összeállított népzenei műsorukat. A gyermekek előadása előtt Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, valamint Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket. Köszöntőjében Pataki János elmondta, a magyarság megmaradásának egyik legfontosabb záloga a népi hagyományok megőrzése. Ezért is fontos és követendő azoknak a fiataloknak a példája, akik a manapság trendinek számító könnyűzenei programok helyett őseik népzenei hagyományainak elsajátításával és továbbadásával töltik szabadidejüket. A vidám programot a gyerekek és felnőttek közös éneklése zárta.
      



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

november 27.

Csíkszereda

Szülés-születés workshop

Képzés
Csíki Anyák Egyesülete

november 30.

Hajdújárás, Vajdaság

Ádventi ablaknyitogató a Kolibrivel

Ünnepség
Kolibri a Családokért Egyesület

december 06.

online

Mikulásváró

Esemény
Pro Le-Ti