KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Rövid beszámoló az észtországi kulturális programokról

2016. január 14.

Lehetőséget kaptunk a KCSSZ támogatásával, hogy az észtországi Tallinnba, és Tartuba, az ottani magyar közösségnek kivigyük a Buzai Betlehemes előadását. Nagyon jól szervezett út volt, mind az utazásokat, mind a szállást illetően. Ha az oda- és visszautat nem számoljuk, összesen három teljes napot lehettünk ebben a gyönyörű országban. Tallinn külön érdekessége az, hogy az óvárosi résznek teljesen megmaradt a középkori jellege, és egy modern házat sem találhatunk, s ezzel olyan, mintha kicsit visszamennénk az időben. Szerencsénk volt, hogy télen látogathattunk el, mert így szinte mesébe illő tájat, s városképet láthattunk. A főtéren éppen adventi vásár is volt, ahol egy karámban rénszarvasokat nézhettünk, és közben még a hó is elkezdett hullani. Ez mindenki számára hatalmas élmény volt. 
 

A Tallinni Magyar Intézet igazgatóasszonyának idegenvezetésével és egy múzeum tárlatának megtekintésével a város és az ország történetével, valamint kultúrájával is megismerkedhettünk. Amikor vasárnap Tartuba utaztunk, kicsit nagyobb betekintést nyerhettünk az észt tájra, ahol többek között fenyők és nyírfák százait figyelhettünk meg. Itt az egyetem magyar lektora vezetett bennünket körbe a városban.

A Betlehemest kétszer adtuk elő: szombaton Tallinnban, vasárnap pedig Tartuban. Mindegyik előadás nagyszerűen ment le, s az ottaniaknak is nagyon tetszett. Mindig ki is nyilvánították hálájukat valamilyen formában. A Betlehemes előadása után mindkét helyen elbeszélgettünk nézőinkkel, akik elmesélték, hogy ki hogyan került ide, mennyire ápolják magyarságukat, illetve hogy náluk miképpen történik a karácsony megünneplése. Szerető, kedves és összetartó közösségekkel találkozhattunk, mely mindenki számára mintául szolgált, hogy ilyen távol a hazájuktól milyen erősen őrzik anyanyelvüket és magyarság-tudatukat. Azonban volt arra is példa, hogy egy észt származású fiatal hölgy magyarul beszélt, nem is rosszul, ugyanis egyetemista korában megtanulta nyelvünket.

Sokan közülünk először utaztak repülővel, így számukra biztos örök élmény marad az is, de a „rutinosabbaknak” is kétségtelenül a jó emlékek közé kerül. Az első alkalommal utazók ráadásul máris négyszer élhették meg ezt a remek érzést, mivel menet és jövet is Frankfurtban szálltunk át, ahol a mozgójárdát is kipróbálhattuk. Sokaknak nyerte el ez is tetszését. Mindannyian nagyon örülünk, hogy eljuthattunk erre az észtországi útra, mert sok új ismerettel és csodálatos emlékekkel gazdagodhattunk.

 

KÖSZÖNJÜK!



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár