KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Csepeli nagycsaládos családanyák fellépése Észtországban

2017. március 2.

2017 februárjában a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Nemzetközi Projektje szervezésében egy 8 fős együttes utazott Észtországba, hogy előadják az „Anyaság dúrban, mollban és prózában” című koncertjüket az ott élő magyarok számára. A fellépő három csepeli nagycsaládos édesanyát négy kislányuk és egy korrepetitor segítette az előadás megvalósításában. Az együttest a KCSSZ részéről Liziczayné Kovács Zsófia, a Projekt koordinátora kísérte el.
 

A látogatás első napján a társaság részt vett a Tallinni Magyar Intézet által szervezett kötetlen beszélgetésen, ahol kint élő magyarokkal ismerkedhettek meg. A második napon a csoport egy része részt vett az Intézet által szervezett GULAG-kiállítás megnyitóján, ahol Szalay-Bobrovniczky Vince nagykövet úr mondott beszédet. Ezen a napon került sor az első koncertre is Tallinnban, a Magyar Intézetben.
A műsor után kötetlen beszélgetésen vett részt a társaság. A beszélgetést Dr. Bán István konzul, az Észtországi Magyarok Munkácsy Mihály Egyesületének elnöke indította. Itt lehetőség volt megismerni azt, hogy az észtországi magyarok hogyan, mikor kerültek Észtországba, milyen közös programjaik vannak, hogyan ápolják a magyar hagyományokat. Szó esett az észtországi családpolitikáról is, ezen belül elsősorban az édesanyák támogatásáról, a születések számának ösztönzéséről.
A látogatás harmadik napján a csoport Tartuba utazott, ahol a délután során adták elő műsorukat, a tartui Magyar Iskola vezetőjének szervezésében. A koncert után itt is megismerkedhettek az előadók kinti magyarokkal, és nagyon sokat tanulhattak arról, hogyan is élik meg magyarságukat azok, akik gyakran önhibájukon kívül sodródtak távol az anyaországtól.
Noha a közönség mindkét helyszínen jellemzően nem nagycsaládos közegből került ki, ugyanúgy jelen volt köztük nagypapa, mint gyermeket váró kismama. A műsor, amely az anyaság szépségeiről és nehézségeiről szólt, egy felnövekvő kislány életútját ölelte át a gyermekkortól egészen addig, amíg a felnőtt nő maga is életet ad gyermekének, felneveli, majd útjára bocsátja őt. 
A koncert által elmesélt történet a közönség tagjai számára megindító volt, és ha lehet, talán még szorosabbra fűzte gondolatban a jelen lévők kötődését gyökereinkhez, az édesanyákhoz, az otthonhoz, a hazához.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár