KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Megemlékezés Lekenyén

2019. március 19.

Beke Beáta tudósítása Lekenyéről: A felvidéki kis községben Lekenyén, idén tízedik éve, hogy a kulturális örökségként nyilvántartott református templomkertjében 2008-ban elhelyezett kopjafánál szervezték meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére megrendezett megemlékezési ünnepséget. A rendezvény ünnepi istentisztelettel vette kezdetét az ősi templomban, ahol Nt. Szaszák Malvína hirdette az igét. A kis templom megtelt résztvevőkkel, és az istentisztelet a nemzeti imánk éneklésével ért véget, majd a kertben elhelyezett kopjafa tövében tizedszer gyűltek össze az érdeklődők, hogy kifejezzék tiszteletüket elődeink tettei előtt. A résztvevőket Beke Beáta, a Pro Le-Ti polgári társulás elnöke köszöntötte, majd Várady Tamás, az MKP EP képviselőjelöltje tartott ünnepi beszédet. Kihangsúlyozta: Nem vagyunk egyedül, mert március 15-ére nem csak mi emlékezünk. De így tesznek a kárpátaljai, erdélyi, délvidéki, őrvidéki magyarjaink is, akik itt vannak körülöttünk a Kárpát-medencében. Nem vagyunk mi kevesebbek az anyaországi honfitársainktól. Sőt, azt mondom, edzettebbek, szívósabbak lettünk, mert álltuk Trianont, álltuk a reszlovakizációt, álltuk az idegen állam felénk dobált gránátjait... Velünk a történelem könyörületlenebb volt. De mindezek ellenére ma itt állunk.100 év után sem feledtük, hol vannak a gyökereink, 100 éve vagyunk idegenek a saját földünkön, és senki sem tudta elvenni tőlünk Március15-ét. 

Légy tehát büszke, felvidéki magyar! Ne hidd el, hogy fogyóban vagy. Munkálkodj azon, hogy erőd egységes legyen, utad közös legyen, figyelj oda lépteidre és oltsd gyermekeidbe, hogy ne feledjék soha: Szabadok vagyunk, nem rabok! Vállald fel bátran a nemzetiségedet, a magyar nyelvet és merj kiállni mellette minden téren, hiszen a Haza nem eladó. Ez az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc máig élő üzenete” – jelentette ki.

A műsor keretében Lóczy Tibor és Lóczy László zenével, Ligárt László Lóránt és Ligárt Dávid Bence, valamint Jécsák László szavalattal színesítették a műsort. A helyi szervezetek és egyházak képviselői pedig elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Ezt követően a Pro Le-Ti polgári társulás által meghirdetett alkotói verseny kiértékelésére került sor a kultúrházban, amelybe kicsik és nagyok is bekapcsolódtak. Kreatív rajzok, grafikai tervek érkeztek, de volt vers és egy 1848-as szabja is, amelyet a jelenlévők érdeklődéssel vizsgáltak meg. Jécsák László, a Szabolcs Fejedelem Lovasíjászai Egyesület elnöke tartott történelmi visszatekintést, valamint mutatta be a szabját. A március 17-én megszervezett rendezvény kötetlen beszélgetéssel és interaktív foglalkozással ért végett, valamint az ifjúság a Lekenyét őrző kereszthez is kilátogattak, ahol elhelyezték jelzésértékű koszorújukat és mécsesüket is.

Beke Beáta



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület