KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Önkéntes hétvége Viharoskán

2019. március 19.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) az egyik legdinamikusabban fejlődő szervezet, ami bizakodásra ad okot: van jövője a kárpátaljai magyarságnak. Nagycsaládban élni jó, vallják az érintettek, de nem mindig könnyű. Közös nyaralásra bizony keveseknek futja. Ezt a problémát szeretnék megoldani azzal, hogy az elmúlt évben a magyar kormány támogatásával megvásároltak a Nagybereznai járásban, Viharoskán (Viska) egy működő panziót abból a célból, hogy elsősorban tagcsaládjai és magyarországi nagycsaládosok számára kellemes környezetben kényelmes és anyagilag is elérhető üdülési lehetőséget biztosítson egész év folyamán. Az immáron fél éve a KMNE vezetésével működő panzió igen nagy népszerűségnek örvend, az elmúlt hétvégén szervezett önkéntes környezetrendezésre is annyian jelentkeztek, hogy korlátot kellett szabni. Szombaton Grezsa István miniszteri biztos, Buhajla József és Szilágyi Mátyás főkonzulok is a helyszínre érkeztek, ahol sajtótájékoztatót tartottak. Török Dénes, a KMNE elnöke elmondta, hogy felméréseikből kiderült: a tagcsaládok 80%-a családostól nem jut el nyaralni. Ezt a problémát is próbálja majd orvosolni a Vadvölgy Panzió, amely egy turnusban 50 fő befogadására alkalmas. (Egyébként innen hegyi túrákat, gyalogos, kerékpáros és autóbuszos csillagtúrákat lehet szervezni, de van itt fűtött medence is, télen pedig a sí szerelmesei is hódolhatnak kedvtelésüknek: a közelben felvonó működik.) 

Az elnök arról is beszámolt, hogy – szintén a magyar állam támogatásával – megkezdték az üdülő felújítását. Ezidáig sikerült elvégezni a tetőcserét, felújítani a vízvezetékeket és a kanalizációs rendszert, új járólapokat lefektetni, felújítani a szobákhoz tartozó vizesblokkokat, folyik a terasz kialakítása. Nemsokára megkezdik a konyha teljes felújítását, illetve az úszómedence áthelyezését. Mivel az egyesület tevékenysége keresztény értékeken alapul, a családok kérésére hamarosan megkezdik egy ökumenikus kápolna építését is a területen. Török Dénes elmondta, a fejlesztések után örülnének, ha a panzióban tartanák rendezvényeik egy részét a kárpátaljai magyar szervezetek is. Arról is szólt az elnök, hogy szeretnék, ha a Vadvölgy Panziót bevonnák a Határtalanul programba, illetve az Erzsébet program keretein belül Kárpát-medencei magyar nagycsaládosok is üdülhetnének itt a Családháló szervezésében. Török Dénes köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a KMNE-nek nyújtott támogatásért.

Grezsa István miniszteri biztos a sajtótájékoztatón kifejtette: úttörő kezdeményezésnek tartja a Kárpát-medencében, hogy a magyar kormány támogatásával a KMNE hegyi panziót vásárolt a tagcsaládjai számára, ami a kárpátaljai magyarság szülőföldön maradását is szolgálja. Olyan bázist lehet itt kialakítani, ami modell értékű lehet az egész Kárpát-medencében. A miniszteri biztos fontosnak tartja, hogy amikor a nehéz ukrajnai szociális és gazdasági helyzet miatt sokan külföldön kényszerülnek munkát vállalni, legyen egy hely, ahol a nagycsaládok kedvezményesen, békében és nyugalomban üdülhetnek a szülőföldjükön. Örömmel jegyezte meg, hogy ez a nyíltan keresztény értékekre épülő szervezet kápolnaépítéssel is alátámasztja ezt a hitvallást, hisz keresztény értékeink nélkül magyarságunk sem őrizhető meg. Grezsa István megjegyezte, hogy a határon túli magyarság körében leginkább Kárpátaljára jellemző a több gyermek vállalása, s ezt üdvözölte is. Hitet, erőt és sok gyermeket kívánt a miniszteri biztos, majd Illár Krisztiánnak, a panzió új igazgatójának átadta a Magyar Konyha (Budapest) által nemrég megjelentetett Kárpátalja gasztrokalauzt, melyben a Vadvölgy Panzió is szerepel.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul azt kívánta, hogy változtassák komplett kis turistaparadicsommá ezt a helyet, ahol tartalmas programokkal várják a vendégeket. Kárpátalja fontos gazdasági ágazatának nevezte a turizmust Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, hisz, mint mondta, ez a vidék mesés természeti adottságokkal rendelkezik, emellett számos történelmi emlékhely, látnivaló mellett egyre jobb minőségi borok és az itteni emberek vendégszeretete teheti vonzóvá ezt a régiót. Ehhez viszont fontos lenne az infrastruktúra fejlesztése, mondta.

A vendégek sajtótájékoztatót követően megtekintették a panziót s annak területét, ahol Török Dénes arról is beszámolt, milyen terveket próbálnak itt megvalósítani, hogy igazán családbarát üdülőközpontot alakítsanak ki.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár