KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

A TISZAKÁLMÁFALVI HAZASZERETETRŐL A VARÁZSLÓKKAL

2019. március 21.

Mitru Barbara tudósítása Tiszakálmánfalváról: A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Varázslók ifjúsági csoportja ismét bizonyította, hogy együtt, közösen feledhetetlen, értékes élményeket tudnak szerezni önmaguknak, és ezt szorongásukat, izgalmukat leküzdve, örömmel és szeretetteljesen adják át másoknak, Tiszakálmánfalva magyarságának. Hetek óta a nemzeti ünnepünkről szóltak a próbák. Az idő múlásával az általuk kimondott szavaiknak is egyre mélyebb jelentései lettek. A vegyes korosztályt tekintve mindenkinél más és más értelmet kaptak gondolataik. Az előadást megelőző héten vasárnapi kokárdakészítő foglalkozást szerveztünk az aktív, önzetlen és elkötelezett hozáállásukkal példát mutató Juhász Andreával és Szilly Gabriellával, ahol a papír tulipánok is elkészültek, amelyeket a megemlékezésre ellátogató érdeklődők vihettek haza az ismételt, 2020-as virágzás reményének üzenetével. Az 1848-as forradalom eseményeit felelevenítő kiselőadás bemutatására a Katolikus Körben március 15-én került sor.

Ünnepi megemlékezésünket Tamás Krisztina és Balla Szabolcs szólótánca (felkészítő koreográfusok Budimlic Ármin és Lukács Kata), Nagy Csongor szívhez szóló énekes előadása és a Milánovits Tibor (Tanító bácsi) Barangoló szavalócsoportjához tartozó Juhász Tünde és Tóth Róbert szavalatai színesítették. Pongó Lajos-hangmérnök és az egyesület valamennyi tagjának a segítségével kerülhetett sor a méltó megemlékezésre.Az „Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza” című előadással újra felelevenedtek Tiszakálmánfalván az 1848-as magyarországi események történései.Maradékon a szerémségi központi március 15-ei ünnepségen a tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet a Varázslók képviselték.A helyszín változott, viszont a csoport hozzáállása rendületlen maradt. A szerémségi szórványterületeken élő magyarok összetartása, a Maradék-Tiszakálmánfalva kapcsolat, mind inspirációként és pozitív hajtóerőként hatott a csapat szellemiségére.

Nemzetünk színeit büszkén viselve, a tekintetek az összetartozást tükrözték.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

november 30.

Hajdújárás, Vajdaság

Ádventi ablaknyitogató a Kolibrivel

Ünnepség
Kolibri a Családokért Egyesület

december 06.

online

Mikulásváró

Esemény
Pro Le-Ti

december 13.

Tiszavasvári

Adventi várakozás Tiszavasváriban

Esemény
Tiszavasvári Nagycsaládosok egyesülete