KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Nyolcadik családi napját tartotta az Országházban a KCSSZ

2020. február 19.

MTI: A magyar társadalom túlnyomó többsége támogatja a kormány család- és nemzetpolitikáját - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten. Beneda Attila az Országházban tartott nyolcadik Kárpát-medencei családi nap keretében rendezett konferencián a családvédelmi akcióterv eddigi eredményeit ismertette. Mintegy 70 ezren igényelték a babaváró támogatást, 55 ezer támogatási szerződést kötöttek és több mint 500 milliárd forintot folyósítottak eddig - közölte. Tájékoztatása szerint a nagycsaládosok autóvásárlását segítő támogatásra csaknem 25 ezer kérelmet nyújtottak be, és 15 milliárd forintot folyósítottak, ami azt mutatja, hogy "erre a támogatásra is szüksége van a magyar családoknak". A 2015-ben bevezetett, majd tavaly kibővített családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében mintegy 300 milliárd forintos támogatást biztosítottak, ebből 2019-ben több mint 50 milliárdot fizettek ki. A falusi csokra pályázóktól pedig több ezer kérelmet fogadtak be - tette hozzá. Beneda Attila a világon egyedülállónak nevezte a január elsejével hatályba léptetett nagyszülői gyedet és a négy- vagy többgyermekes családanyák élethosszig tartó szja-mentességét. A határon túli családtámogatási lehetőségek között a babakötvényt, az anyasági támogatást, az ottani óvoda- és bölcsődefejlesztései programokat és az Erzsébet-táborokat említette a politikus. Az elszakított területeken élő családok támogatása is hozzájárulhat ahhoz, Magyarország hosszú időn keresztül stabil pont legyen Európában - hangoztatta. A magyar kormány eltökélt, hogy minden akadályt, nehézséget elhárítson a házasodni kívánó és gyermekvállalást tervező fiatal párok elől - mondta Beneda Attila. A mintegy 700 ember, köztük számos gyerek és fiatal részvételével megtartott családi napról Beneda Attila a megnyitón Wass Albertet idézve közölte: a szombati rendezvénynek a családi és a nemzeti gyökerek erősítése is célja.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a civil szféra kormányzati támogatását bemutató előadásában rámutatott: számos lehetőség kínálkozik a határon túli szervezetek számára, hogy a civil alapból további forráshoz jussanak. A Nemzeti Együttműködési Alap 2020-as pályázatait már lezárták, a 10 384 beérkezett pályázatból csaknem 5595 nyert, amit kimagaslóan jó arány - mondta a helyettes államtitkár. Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) a 2018-ban indult Köldökzsinór program eredményeiről szólva azt mondta, hogy "a magyar családpolitika 2018-ban átlépte a trianoni határokat". Az anyasági támogatás és a babaváró kötvényt "határon innen és túl, ugyanolyan módon és ugyanolyan összegben" lehet igénybe venni minden magyar kisgyermek megszületését követően - közölte. A Köldökzsinór program iráni érdeklődés Kárpátalján a legnagyobb, Felvidéken pedig a legkisebb - tette hozzá. Márton Zsuzsanna, a családi napot szervező Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy szervezetük értékvállalása megegyezik a kormányéval, amely kiáll a határon túli magyar családok mellett. Az Országházban megtartott eseményt a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás