KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

XI. Kárpát-medencei Életmese felolvasó és illusztráló verseny

2025. november 28.

 

2025. november 22-én a Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola húsz felső tagozatos diákja képviselte intézményünket a XI. Kárpát-medencei Életmese felolvasó és illusztráló versenyen Debrecenben. A diákok között 10 gyermek volt a Tiszavasvári Nagycsaládosok Egyesülete tagja. A rangos megmérettetésen nemcsak hazánk különböző részeiből, hanem a határon túlról – a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről – is érkeztek versenyzők.

A felsős korosztályban összesen 106 tanuló indult, akik egy időben, négy különböző teremben mutatták be tehetségüket. A verseny feladata egy kötelező és egy szabadon választott történet kifejező felolvasása volt valamelyik korábbi Életmese kötetből. A rendezvény célja évről évre az olvasás népszerűsítése, valamint annak bemutatása, milyen fontos szerepe van az olvasásnak a gyerekek életében.

A zsűrinek ezúttal sem volt könnyű dolga, hiszen minden résztvevő kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A gyerekek bronz, ezüst és arany minősítéseket kaptak, néhányan pedig kiemelt arany elismerésben is részesültek. Valójában minden induló nyertes volt, hiszen bátorságuk, felkészültségük és lelkesedésük önmagában is dicséretre méltó.

A felolvasás mellett illusztrációk készítésére is volt lehetőség. Iskolánkból öt tanuló küldött be előzetesen rajzot egy választott Életmese történethez, és nagy örömünkre mindannyian arany minősítést szereztek.

Ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki a Debreceni Mosolyvirág Nagycsaládos Egyesületnek és az önkénteseknek a lelkes és gondos szervezőmunkáért, valamint a Méliusz Juhász Péter Könyvtárnak a helyszín biztosításáért. Büszkék vagyunk minden résztvevő diákra, és köszönjük a felkészítő pedagógusok áldozatos munkáját is. Mindenki nagyszerűen teljesített – szívből gratulálunk!

Tiszavasvári eredmények:

Felolvasók:

Kiemelt arany minősítés:

Járcsics Dorina 5.b

 

Arany minősítés:

Németh Dániel 5.c

Kövesdi Fruzsina 5.d

Alacs Éva Zsuzsanna 6.d

Gáll Miklós András 6.d

Holcz Diána 6.d

Gombos István 6.c

Kövesdi Laura 7.c

Szabó Remény Hanna 7.d

 

Ezüst minősítés:

Linter Jázmin 5.b

Majláth Szira 5.b

Kóti Jázmin 6.a

Tóth Boglárka 6.b

Tóth Teodóra 6.c

Balogh Olivér 7. b

Barabás Zoltán Dániel 7.b

Ábri Mirjam 7.d

 

Bronz minősítés:

Kovács Melani 6.a

Siminaica Hanna 6.a

Lakatos Jáde Lili 6.d

 

Illusztráló eredmények:

Arany minősítés:

Bodó Zsófia Bíborka 5.c

Balogh Melissza Kira 5. d

D. Nagy Franciska 5.d

Haraszti Norina 5.d

Tamás Zoé 5.d

 

Felkészítő pedagógusok: Bunda Józsefné, Czene Enikő, Lévai Andrea, Rozman Béla, Treszkai József



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár