Máriavölgyre zarándokoltunk a nagycsaládosokkal
Április 11-én a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületével Máriavölgyre zarándokoltunk. Ezen a történelmi kegyhelyen már számos csoda történt, amelynek emlékét őrzi a sok hála tábla a Szűzanya oltára körül. Mi is azért jöttünk ide, hogy hálát adjunk. Hálát adjunk egymásért, közösségünkért és családjainkért. Az ünnepi szentmisét Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora mutatta be, aki a szentmise végén megáldotta azokat a jelenlévő házaspárokat, akik ebben az évben kerek házassági évfordulót ünnepelnek. Az áldás után megszentelt rózsafüzéreket ajándékozott nekik.
Miként I. Lipót császár ezen a szent helyen erősítette meg Szent István fogadalmát, amelyben felajánlotta az egész magyar népet Szűz Máriának, úgy a szentmise végén mi is önmagunkat és családjainkat Égi Édesanyánk oltalmába ajánlottuk. A szentmise után finom ebéd várt bennünket a zarándokházban, amelynek elfogyasztása után egy rövid családi beszélgetés következett. A családok tagjai röviden elmesélték életük történetét, megosztották velünk élményeiket és tapasztalataikat arról, hogyan segíti át családjainkat a Jóisten életünk nehéz időszakain. A program Dévény várában folytatódott, ahol a történelem és a természet különleges harmóniában találkozik.

A Duna és a Morva összefolyásánál álló erődítmény már a középkor óta fontos stratégiai pont volt, és évszázadokon át őrizte a határokat. Sétánk során megidéztük a vár mozgalmas múltját, miközben gyönyörködtünk a lenyűgöző panorámában. A nyugodt, békés környezetben a gyerekek önfeledten játszhattak egymással, felfedezve a tágas tereket és a várromok izgalmas zugait. Közben a szülőknek volt idejük beszélgetni, ismerkedni, és egy kicsit kiszakadni a mindennapok rohanásából. A közösség ereje szinte kézzelfogható volt, ahogy együtt éltük meg ezt a különleges napot. A kirándulás végére mindannyian feltöltődve és élményekkel gazdagon tértünk haza.

Köszönjük Pásztor Csabának, a MÁNCSE vezetőjének, hogy megszervezte nekünk ezt a zarándoklatot és egyben kirándulást.
Jánoska Laura, a MÁNCSE elnökségi tagja
Hírlevél feliratkozás
Eseménynaptár


