Régiós találkozó Tolnában
A régió minden részéről érkeztek családok, hogy együtt töltsenek egy tartalmas, vidám és közösségépítő napot a NOE Al-Duna régiója és a Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete által szervezett Régiós Családi Nap keretein belül. A rendezvény már reggeltől pezsgő hangulatban indult.
A napot a szervezők rövid, barátságos megnyitóval indították, amelyben hangsúlyozták a nagycsaládos közösség erejét, összetartását és azt, hogy az ilyen találkozók mennyire fontosak a tapasztalatok megosztásában és a kapcsolatok építésében.
- Kézműves foglalkozások: a kisebbeknek, ahol színes díszek, karkötők és papírfigurák készültek
- Sportos játékok: a nagyobb gyerekeknek és felnőtteknek: ügyességi pálya, sárkány hajó
- Ügyeségi játékok: íjászat, darts foci

Saját élményeim
Nekem a személyes kedvenc programom a sárkányhajózás volt. Nagyon élveztem és sokat mentem vele, ráadásul még megengedték, hogy a dobot is üssem, ezt nagyon élveztem csinálni, bár egy kicsit meleg volt, leégtem egy kicsit, de a programért megérte.
Zárás és közös élmények
A nap végére mindenki kellemesen elfáradt, de a hangulat végig lelkes és szeretetteljes maradt, és sokan már most jelezték, hogy jövőre is várják a következő régiós találkozót.
Hírlevél feliratkozás
Eseménynaptár


