KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Augusztus a Csíki Anyák házatáján

2026. szeptember 1.

Bár nyár van, a helyi közösségi programok folyamatosan zajlottak egyesületünk házatáján. Hetente találkoztunk az anyukákkak és gyerekeikkel a Müller utcai ingatlanban, folytatódtak a logopédiai foglalkozások is.

Egyesületünk 6 diákot delegált a KCSSZ nyári ifjúsági táborába, melyet Debrecenben tartottak augusztus 3-9-e közt a város végén taláható szabadidőközpontban a Szuszparkban. Itt 7 napon keresztül zajlott az újabb ifik toborzása, a Szövetség bemutatása, különböző képzések, felkészítők. A táborban 28 fiatal ismerkedett barátkozott egymással, kisebbek, nagyobbak. Mivel óriási hőség volt éppen abban az időszakban Debrecenben, a közeli strand és erdő is biztosított kikapcsolódási lehetőséget a gyerekeknek, oktatóknak egyaránt, a helyi nagycsaládos egyesület tagjai pedig 3 napon is biztosították a finom vacsorát a résztvevőknek. Egy nap a Hortobágyra is ellátogatott csapatunk, majd helytörténeti körbevezetést is kaptunk Beke Margó és férje, Veres Attila részéről Debrecen városáról.

 

  

Augusztus 23-28 közt immáron második alkalommal vehetett részt egyesületünk a Zánkai Erzsébet táborban. 28 gyermek és 3 felnőtt kíséretében vasárnap koradélután érkeztünk a táborba, és a szerencsés és kényelmes hálókocsis utazás után, igazán kipihent gyermekekkel tudtunk regisztrálni, bekapcsolódni a tábor életébe. Ebéd után elfoglaltuk a szállásokat, megtörtént a barátságos szobabeosztás, kezdődhetett az 5 napos kaland kisebbeknek, nagyobbaknak egyaránt. Csapatunk ezalkalommal is nagyon heterogén volt, elsőosztályostól kilencedikesig minden korosztályt vittünk, fontos volt a szabályrendszer felállítása, betartása, hiszen 5 hektáros területen voltunk, már saját, helyi szigorú szabályok mellett is. Mindenki jól vette az akadályokat, a harmadik napra már sikerült kapcsolódni is egymással ????. A táborban hétfőn 8 gyermekünk Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajósokkal is találkozhatott, igazi öröm volt látni és hallani tapasztalatikat, megismerni őket akár csak 2 óra erejéig is. Viszont ezen kívül rengeteg programon is részt vehettek a gyerekek, programozáson, VR-szobán, gokárton, kézműveskedésen, lézerkardozáson, sétahajózáson és ugrálóvárban is kipróbálták magukat. A szervezők minden este koncertekkel készültek, hétfőn a kedves Varga Bencével (Zsaporozec) fotózkodtunk, kedden már Bocskor Bíborba köszöntött minket a Magyashelyi Duóból, nagy élmény volt találkozni földinkkel, aláírásokat gyűjtögetni a gyerekeknek. Pénteken a reggeli elfogyasztása után felcsomagoltunk, és elindultunk Zánka-Kelenföld után a Keleti pályaudvar fele, ahol még kedvenc TESOnkkal Torvennek is összefutottunk a peronon a gyerekek örömére. Hálásan köszönjük az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyerekekért Alapítvány felajánlását, hogy lehetőséget biztosítottak számunkra ott lenni, és a Külhoni Magyarok X-ik turnusát erősíthettük kis csapatunkkal. A táborban találkoztunk a KCSSZ-által delegált 300 résztvevővel is, akik az elszakított országrészekből érkeztek több mint 25 kísérővel. Méltó zárása volt ez a tábor a nyárnak, készülhet mindenki a szeptemberi iskolakezdésre.

 

 

  

 

A hónapot a 137-ik szülészeti látogatással zártuk, melyre ismételten óriási érdeklődés mutatkozott, a kórház és egyesületünk örömére, hiszen nagyon fontos az életkezdeti pontos és hiteles felvilágosítása a fialat családoknak, és mely program végre elérte célját, a kismamák várják és elvárják, hogy ez a program havi rendszerességgel működjön városunkban. Íme egy jó példa, hogy a lentről induló egyszerű kezdeményezések mivé fejlődhetnek közös, megértésen és elismerésen alapuló összefogással. Köszönjük a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak bizalmát, és közeledését a civilek, irántunk!

Fotók: a kórház archívumából.

https://www.facebook.com/spitalmciuc/posts/pfbid072sCHbJcSvwiJ3UNfgbNyL5kGXd23JYCAkhWDL18CnaYW6beHneJdW3czRQKM621l

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár