KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Legfrissebb hírek

Felvidéki Magyar Családok Fesztiválja Mosonmagyaróváron

2018. szeptember 6.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete és a felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás a Családok éve 2018 programsorozat keretében szeptember 8-án, Mosonmagyaróváron, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának Dísztermében és Aulájában rendezi meg az Felvidéki Magyar Családok Fesztiválját. Fellépők érkeznek Felvidék szinte minden részéből, de a vendéglátó Mosonmagyaróvárt is számos művészeti együttes képviseli majd. A szervezők a műsor összeállításánál elsősorban a gyermekekkel érkező családoknak igyekeztek kedvezni.

Délelőtt 11 órakor a kulturális seregszemle vendégeit és résztvevőit Széles Sándor kormánymegbízott, Fűrész Tünde a KINCS elnöke, Menyhárt József a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke, Dr. Árvay István polgármester, Dr. Szalka Éva dékán és Pataki János, a KCSSZ elnöke köszönti. A Díszterem színpadán egész nap egymást követik majd a fellépők: lesz mese, mazsorett-előadás, bábszínház, vers, népdal, népi és modern tánc, komoly- és könnyűzene, valamint sok-sok operett. Délután Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke a magán- és a közélet társadalmi vetületeiről beszélget a rendezvény műsorvezetőjével, Bögös Sándor újságíróval. Az egyetem aulájában a Pozsonyi Magyar Intézet A reformáció ötszáz éve című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők, de lesz egészségfelmérés és egészséges ételek kóstolója, valamint kapcsolatépítési tanácsadás civil szervezetek számára, kézműves-foglalkozások, de bemutatkoznak a búcsi Népviseletes Babamúzeum méltán népszerű babái is.


NAPközis Tábor Nagymegyeren

2018. augusztus 24.

Július 30-án kezdődött és augusztus 3-án zárta kapuit a VIII. NAPközis Tábor a felvidéki Nagymagyaron. A táborozáson 53 csallóközi gyermek és felnőtt kísérőik vettek részt.  Az öt vidám napon a szervezők számtalan színes eseménnyel tették emlékezetessé a táborozó gyerekek számára 2018 nyarát. A programok között volt rendőrkutya-bemutató, színjátszás, kézműves-foglalkozás, gokart, önvédelmi képzés, valamint számtalan érdekes előadás és kirándulás. A csallóközi gyerekek nyaralását a Nagymagyari Kulturális Közösség szervezte.

Lekenye figyel az elszármazottjaira

2018. augusztus 19.

Lekenye augusztus 25-én első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezi meg a településről elszármazottak találkozóját. A „Lekenye visszavár” elnevezésű esemény fő szervezője a Pro Le-ti polgári társulás. A program délben ökomenikus istentisztelettel kezdődik a református templomban. Az éjszakába nyúló találkozót Lekenye polgármestere nyitja meg. Délután családi és kulturális programok várják az érdeklődőket, este pedig a kultúrház előtt egy fergeteges utcabál zárja az eseményt. A rendezvény megvalósításában a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is részt vesz.

Az új kenyér ünnepe Lekenyén

2018. augusztus 18.

A lekenyei Családok Házában együtt ünnepli meg augusztus 20-án az új kenyér ünnepét a Pro Le-ti polgári társulás, a Szabolcs Fejedelem Lovasíjászai Egyesület és Lekenye Község Önkormányzata. A délután fél négykor kezdődő rendezvényen Jécsák László fog előadást tartani az ünnepről, majd Balázs Patrik rk. plébános áldja meg a kenyeret. Az eseményen kerül majd sor a II. Lekenyei Lovasíjász Tábor ünnepélyes megnyitására is. A rendezvény megvalósítását a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Makk Marci hatodszor

2018. augusztus 13.

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete szeretettel vár minden érdeklődőt augusztus 19-én az idei hagyományos egészség-, sport- és családi napjára. Az immár hatodik alkalommal megszervezésre kerülő Makk Marci Nemzetközi Egészség- és Sportnap délelőtt 9 órakor sportbemutatókkal kezdődik a Csongrádi Gyógyfürdőben és Uszodában. A délután szintén sok vidám programot ígér: a sport mellett lesz mese- és bábelőadás, valamint táncbemutató és családi vetélkedő is. A hétvégi rendezvényre számos belföldi és külhoni család- és civil szervezet lépviselői látogatnak el.

Jó hírek Kárpátaljáról

2018. augusztus 8.

Grezsa István, akit a közelmúltban neveztek ki Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztossá, abból az alkalomból tartott közös sajtótájékoztatót Török Dénessel, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) elnökével, hogy a KMNE a magyar kormány támogatásával panziót vásárolt a nagybereznai járási Viska (Viharos) hegyvidéki településen, az Uzsoki-hágó közelében a kárpátaljai és anyaországi nagycsaládosok kedvezményes üdültetése céljából. A miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy a KMNE Kárpátalja egyik legdinamikusabban fejlődő civil szervezete, amely közel 600 magyar családot egyesít, a tevékenysége mintegy 3500 embert érint. Példaként említette, hogy a szervezet tavaly több mint 60 programot bonyolított le. Érthető tehát - folytatta -, hogy a magyar kormány jelentős támogatást nyújt a KMNE működéséhez, beleértve egy jól működő, festői környezetben található, a magyar határtól 100, a szlovák határtól 20 kilométerre fekvő hegyi panzió megvásárlását az egyesület számára a Magyar Házak Kárpátalján kormányprogram és a családok éve keretében. 

Panelbeszélgetés a gyermekvállalásról Tusványoson

2018. július 24.

A Csíki Anyák Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége panelbeszélgetést szervezett „Tények és vélemények a gyermekvállalásról” címmel június 26-án Tusványoson a Csiki Anyák rendezvénysátrában. A rendezvényen előadást tartott Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért megbízott elnöke, Dr. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Intézet igazgatója, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Alapítója, Léder László pszichológus, az Apaakadémia alapítója, dr. Gergely Orsolya egyetemi adjunktus és Pataki János, a KCSSZ elnöke. Az előadásokat követő beszélgetésen az előadókon kívül részt vett Sógor Enikő, a Prosperitas Vitae Egyesület elnöke, Kolozsvári Tibor, Hargita Megye tanácsosa és Dánél Sándor, a Csíkszeredai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke. A rendezvény moderátorai Adorjáni Katalin és Varga-Mihály Márton voltak. 

Révről elszármazottak találkozója

2018. július 20.

A Pro Rév Egyesület, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Révi Református Egyházközség elnöksége, presbitériuma 2018.augusztus 5-én ünnepli a Pro Rév Egyesület megalakulásának 15. évfordulóját, és ugyanezen a napon, immár tizenharmadik alkalommal szervezi meg a Révről elszármazottak találkozóját. A rendezvényen a távol és a közel élők, a rendezvényen újra találkozhatnak, hogy együtt ünnepeljenek és emlékezzenek.      

Bárhová vezette is a révieket a Gondviselés, szívükben, mint igazi örökséget a falu, a templom, szülők, nagyszülők és rokonok emlékét, szeretetét mindenhová magukkal vitték.

A találkozás, a lelki növekedés, a beszélgetés és a jövőtervezés reményében a szervezők hívnak és várnak mindenkit vasárnap délelőtt 10,30 órakor a révi református templomban.


Hírlevél feliratkozás