KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Legfrissebb hírek

Ünnepelt a Csillagösvény Egyesület

2024. október 9.
2024. szeptember 1-jén került megszervezésre Nyárádszeredában a Csillagösvény Egyesület fenn állásának 5. évfordulója, egybekötve a 3. Nagycsaládos délutánnal. A fő hangsúly azonban az 5.  évfordulón volt, ünneplésre adott okot, hiszen a 2019-ben bejegyzett egyesület, gyerekcipőben járt  amikor beütött a vírus. Ezt túlélte és évről évre sikerült egyre több gyereket, fiatalt ...

Szeptember Csíkban és másutt

2024. október 9.
Egyesületi tevékenységeink szeptemberben is folytatódtak, így a kisbabás – édesanyás találkozók továbbra is összetartják a kis közösség szorgosan összeülő, barátkozó anyukáit, babáit hétfőn, szerdánként és péntekenként. Ilyenkor az anyukák kávéznak, teáznak, saját készítésű süteményeiket fogyasztják, míg a kicsiket egyengetik, figyelik, hogy ki merre rámolja szét a helyet, vagy...

A nemzeti vértanúk képeinek felmutatásával emlékeztek a cserkészek

2024. október 8.
A szőgyéni 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat tagjai a kedvezőtlen időjárás miatt a meghirdetett fáklyás megemlékezés helyett a Cserkészotthonban tartották meg történelmi emlékezésüket Bálint Antónia csapatparancsnok vezetésével.   Felidézték a 175 évvel ezelőtt Aradon történt eseményeket és annak előzményeit. A kivégzett tábornokok és az első alkotmányos miniszterelnö...

Dupláztak a bősi cserkészek az idei métabajnokságon

2024. október 8.
Ipolyság. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség idén szeptember 6-8. között szervezte meg az Országos Métabajnokságot Ipolyságon. A rendezvény évről évre nagy népszerűségnek örvend, az idei évben több mint 400 cserkész vett rajta részt. A szervező ipolysági 27.számú Szent Imre cserkészcsapat több színes kísérőprogrammal is készült minden korosztály számára. A rendezvény pént...

Rekettyés szeptember

2024. október 8.
*SZEPTEMBER 2-5 NAGYCSALÁDOS KIRÁNDULÁS* * * A világ tetején jártunk! Dobogókő, Pomáz, Holdvilág-árok, gyógynövénytúra, könyvbemutató, kosárfonás, szalonnasütés. Köszönjük Török Tünde, Rozványi Dávid, Legeza Márti, Geng Imola, hogy élményekkel telivé varázsoltátok idei nagycsaládos táborunkat! Köszönjük a Lebedy családnak a szervezést, a *Magyar Vár Alapítvány*nak, hog...

Palacsinta a gátakon dolgozóknak

2024. október 8.

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete

Szeptemberi beszámoló

2024. október 7.
Szeptember 10-én kedden, meghívást kaptunk a gyergyói foglalkoztató vezetőségéttől a Kakastaréj panzióba, ahol tábor zajlott a gyergyói Hit és fény szervezésében. Egy csodálatos napot töltöttünk el, régi és új barátokra találtunk. Voltak kézműves foglalkozások, motorozás, futballozás, tánc, zene, ének. Az idő is kedvezett. Kirándulásunkat egy ebéddel zártuk. Elköszönésképp „...

A KMNE 2024-es szeptembere

2024. október 7.

2024. szeptemberében megvalósuló programok a KMNE szervezésében

Hírlevél feliratkozás