KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Felvidéki ankét

2020. november 30.

2020-ban a koronavírus elleni megszorítások miatt személyes találkozókra nem volt lehetőség, ezért megkértük a felvidéki tagszervezetek vezetőit, hogy pár szóban foglalják össze ez évi tevékenységüket.

 

 

MÁNCSE (Pásztor Csaba)

A krízis előtt még sikeresen megvalósították a házasság hete programsorozatot, amire Deákin került sor, majd  részt vettek az Esterházy János megemlékezésen Budapesten. A koronavírus járvány átszabta a terveket, így a társulás sem tudott több rendezvényt lebonyolítani, így a KCSSZ által nyújtott könyvadományt a társulás elnöke Pásztor Csaba, személyesen vitte el az érintett családokhoz. Az ősszel megemlékeztek az aradi vértanúkról. Idén még egy karácsonyi online beszélgetést szerveznek a családokkal. A jövő évi terveik közt szerepel nyári zarándoklat, családkonferencia megszervezése.

 

FEMIT (Győri Margit)

Ebben az évben csak a két tábort tudtak megszervezni, mintegy 100 gyerek részére. Ősszel egy tábor záró bulit szerveztek, ahová a szülők is meghívást kaptak.

A jövő évben, a lehetőségeikhez mérten, áprilisban kalandparki látogatást terveznek Magyarországra, és májusban családi fesztivál szervezését Bélán. Amennyiben lesz tanítás az iskolákban a szakmai felvilágosító előadásokat folytatni szeretnék. Sajnos idén az előző évekhez képest 80%-al visszaesett az elődások gyakorisága.

Javaslatuk szerint a jövő évben kezdeményezni szeretnék egy nagyszabású nemzetközi rendezvényt megszervezését.

 

 

VITA HUMANA (Bándy Katalin)

A koronavírus ellenére az egyesület nem foglalkozik online tevékenységgel, mert a személyes kapcsolattartást továbbra is fontosnak tartják. A körülmények ellenére nyáron sikeresen megvalósították gyerektáborukat. TeenSTAR program keretében tinedzserekkel foglalkoznak, öt csoportban 12~17 eves fiatalokkal. Bándy Katalin egészségügyi problémákkal küzd, mielőbbi felépülést kívánunk neki.

 

 

Népviseletes Babamúzeum, Búcs (Szobi Eszter)

Ez év februárjában Szakállas Attila és Katalin négy gyermekével részt vett Budapesten a KCSSZ Családi Napon, melyet igazi közösségi, kultúrális élményként éltek meg. Február végén Búcson bemutatásra került Szakállas Katalin: Anyának lenni Kanadában című könyve, melyen 65-70 érdeklődő vett részt. Áprilisban húsvéti tojásfestést szerveztek Karát Eszter vezetésével, mely a koronavírus miatt kis csoportokban került lebonyolításra. Az eseményről videófelvétel készült, melyet megkaptak a gyermekes családok.

Augusztusban múzeumlátogatás, kiállítások valósultak meg. A Könyvet-otthonra program könyvcsomagjait Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója adta át a nagycsaládosoknak.

Továbbá a társulás gondozásában megjelent Szobi Kerekes Eszter: Az összefogás és az összetartozás dicsérete a Kultúráért és Turizmusért Társulás 20 éves tevékenysége című könyv második kiadása.

A jövő évi terveik közt szerepel nyugdíjasok farsangi szokásainak begyűjtése, digitális otthoni tanulást elősegítő  előadás a szülőknek és vetítő vásárlása.

 

 

Carissimi (Tóth Erika)

A nehéz körülmények ellenére továbbra is tartják a kapcsolatot a családokkal. 14 egészségkárosult személynek nyújtottak anyagi támogatást fejlesztésre, gyógykezelésre, segédeszközre.

A Konrádko Polgári Társulással közösen tervezték megszervezni a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából az érintett fiatalok Ki mit tud?-ját. Ez végül online formában valósult meg. A beküldött 21 produkcióból december 3-tól lesz látható egyórás összeállítás a Youtubon.

2020-ban a Carissimi lapnak négy számát adják ki. A negyedik hamarosan meg fog jelenni, melynek kiadását támogatta a KCSSZ. Jövő évi terveiket illetően szeretnék megtartani a versfesztivált.

 

 

Nagymagyari Kulturális Közösség (Pőcz Ibolya)

A 2020-as év elején sikerült a pandémia okozta megszorítások előtt egy családi Kis - Kárpátok - beli túrát szervezni. Majd május - júniusban on-line fotópályázat - verseny zajlott Rejtekhelyek - Rejtett helyek címmel, melybe a Családlánc tagjai is bekapcsolódtak. Június 4-én emlékműsorral emlékeztek a Trianon-i tragédiára. Augusztus első hetében sikerült megszervezni a 10. NaKK - tábort. Szeptemberben a Könyvet-otthonra program keretében könyvcsomagokat adtak át a családoknak. Az aradi vértanúkra emlékeztek októberben, majd november elején indult a Mikulásig tartó Karantén-túra játék, mely a mikuláscsomagok eljuttatásával végződik december 5-én. A társulás tagjai elkészítették a nagymagyari közös adventi koszorút. 

A jelenlegi járvány okozta megszorításokkal sújtotta helyzetben a kapcsolattartásnál használják az internet adta lehetőségeket,  a Facebookot és a telefonos értekezést. 

 

 

Komáromi Protestáns Nőegylet (Dr. Körtvélyesi Piroska)

Januárban az évzáró közgyűlés valósult meg, februárban a Családi napot a parlamentben tartották és farsangi összejövetelt is szerveztek.. Májusban  részt vettek a Szeretethid Kárpát-medencei önkéntes megmozdulás napja programjában. Az akció célja hídépítés az egyház és a társadalom között, a generációk között, a segítségnyújtók és a rászorulók között. Enyhítések alatt  látogatták  a családokat, az időseket és betegeket. A szigorítások idején telefonon, interneten tartották családokkal a kapcsolatot. Szeptemberben ünnepélyes könyvosztás  volt a templomban. Adventi ünnepi verses- zenés összejövetelt terveznek, mely a hatályban lévő szabályok szerint nyilvánosan a templomban vagy zárlat esetén online formában valósul meg. Jövő évben szeretnék megtartani az idén elmaradt programokat, és szeretnék megünnepelni a nőegylet 140. és a 30. évfordulóját.

 

 

Pro LeTi (Beke Beáta)

Ebben az évben egyetlen pályázatuk sem kapott pozitív elbírálást, ennek ellenére rendezvényszervezést és közösségépítést is végeztek. Több programba sikerült bekapcsolódniuk, mint a Magzatgyermek világnapja, Trianon, Könyvet-otthonra program. Ezen kívül a meglévő bérelt és a tulajdonba lévő ingatlanok fenntartására, a Kézügyes Nők Körének működtetésére törekedtek. Célkitűzéseik között fontos megemlíteni a jótékonykodást, rászorulókkal és egyedülálló anyákkal való foglalkozást, gondozói szolgálat végzését és élelmiszergyűjtésbe való bekapcsolódást.  Jövőben továbbra is ebbe az irányba szeretnének tevékenykedni. 

 

 

Kuckó (Bodzás Gergely)

Bár az ősz folyamán az elsősorban Észak-Komáromban és régiójában tevékenykedő polgári társulás erősen csökkentette tevékenységét, ugyanakkor örömmel és hálás szívvel vettek részt tagjai a Könyvet - otthonra programban, aminek köszönhetően 10 családot tudtak megörvendeztetni az értékes irodalommal. Nagy izgalommal készültek képviselők a felvidéki családszervezetek martosi őszi találkozójára, ami sajnos a járványhelyzetre való tekintettel elmaradt. Csémi Ildikó a társulás tagja, mint mentálhigiénai szakember, önkéntes tevékenységével online és indokolt esetben akár személyes találkozókon keresztül is igyekszik megkönnyíteni az őt megkereső családok, szülők a mindennapjait. Jelenleg a megnyert pályázatnak köszönhetően az ádventi időszakban és majd februárban a Házasság hetében tervezi a társulás az örömszerző csomagokkal megkönnyíteni és megköszönni elsősorban rászoruló fiatal családoknak azt a a fontos küldetést, amit a házassággal és a családalapítással alapoztak meg, ill. amit nap mint nap tesznek a felvidéki magyar közösségért, annak megmaradásáért gyarapodásáért.

 

 

Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (Csémi Szilárd)

A Szövetség megpróbál alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, szerencsére az ősz elején még beindultak a csapatokban a cserkészév első programjai, lehetőség volt személyesen találkozni, bár az őszindító országos rendezvényt kénytelenek voltak elhalasztani. Ezt követően fokozatosan minden tevékenység áthelyeződött az online térbe, mint a https://hazicserkesz.szmcs.sk/ és a https://lelekbuvar.szmcs.sk/ahol valós segítséget tudnak adni a nevelőmunkához és a tagok lelki megerősödéséhez. A családos cserkészeket pedig a  Könyvet - otthonra program segítségével meg is tudták örvendeztetni. November folyamán elindult a Cserkész újság online felülete (https://www.cserkesz.sk/), ahova közel 30 szakmai anyag került fel, köztük a kéthetes Cserkészvezetői konferencia, ami az év végéig biztos megtalálható lesz az oldalon. Ezek a tartalmak (podcastok, videók, cikkek) nem csak cserkészeknek szólnak, miközben olyan témákat is körbejárnak, mint az időgazdálkodás, a vezetői célkitűzések vagy akár az adatkezelés. Ezekben a napokban a betlehemi békeláng terjesztésére készülnek, valamint a KCSSZ által elnyert támogatásból  és önerőből is szeretnének minél több családos cserkészt meglepni egy-egy csomaggal elsősorban most az ünnepek során.  A jövő évben online közgyűlést tartanak, továbbá pedig legalább az olyan hagyományos programjaikat szeretnék megtartani, mint amilyen a nagyböjti lelkigyakorlat, többszintű vezetőképzés, regöstalálkozó. 

 

 

Szövetség a Közös Célokért (Hideghéthy Andrea)

Februárban ünnepelték Kárpát-medence-szerte a Házasság hetét. Ehhez a programsorozathoz kapcsolódott az a családi délután, melynek a kaposkelecsényi községi hivatal nagyterme és a dunaszerdahelyi plébánia adott otthont A KCSSZ idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a hagyományos családi napját az Országházban, ahol a felvidéki szervezetek a SZAKC szervezésében voltak jelen.

A járvány miatt idén a Gyereket a magasba! rendezvény csoportos megvalósítása elmaradt, így áprilisban mindenki online csatlakozhatott a történelem első otthoni gyermekemeléséhez.

Június 27-én a társulás tisztújító közgyűlést tartott, Léván, a Reviczky Házban. Duray Miklós, megköszönve az eddigi bizalmat, lemondott elnöki tisztségéről, továbbiakban tiszteletbeli elnökként folytatja tevékenységét. A szervezet új elnöke Gubík László lett. A közgyűlésen határoztak a Pogány Erzsébet-díj megalapításáról is.

Augusztustól szétosztásra kerültek a Könyvet – otthonra program kötetei, amelyek a SZAKC koordinálásával kerültek a KCSSZ és a Családlánc felvidéki tagszervezeteihez.

A koronavírus miatt bevezetett korlátozások nem tették lehetővé a személyes részvételt az egyházi eseményeken, ezért élő szentmisét közvetítenek minden hónap első szerdáján Alsóbodokról, a szent Kereszt Felmagasztalása Kápolnából, Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért.
A jövő évi tervek közt szerepel az 1. Felvidéki Online Régiós Találkozó megszervezése a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Családlánc felvidéki tagszervezetei részére. Továbbiakban a házasság hete rendezvénysorozatban és a Magzatgyermek világnapja alkalmából is tervezi a társulás online workshopok és konferenciák megrendezését.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

május 30.

Csongrád, nagycsaládos egyesület közösségi házának udvara

Gyermekmosoly, gyermeknapi rendezvény

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

június 05.

Csongrád, nagycsaládos egyesület közösségi háza

Családok Nemzetközi Napja és Apák Napja

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

augusztus 20.

Csongrád

Makk Marci IX. Nemzetközi Egészség- és Sportnap

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete