KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Karácsonyi program a gyulai nagycsaládosoknál

2020. december 24.

A Gyulai Nagycsaládosok Egyesület  a KCSSZ-szel közösen valósította meg idei karácsonyi programját, aminek köszönhetően 66 tagcsaládunknak, 303 tagunknak tartós élelmiszert tudtunk juttatni.

Fontosnak tartottuk, hogy ne csak liszt , cukor kerüljön a csomagba , jusson finom barack konzerv, édesség is az ünnepi asztalra. Ezzel reményeink szerint megkönnyítjük, szebbé tesszük az ünnepeket.
A járványügyi helyzet miatt nem tudtunk az immár hagyományos mikulás-karácsonyi összejövetelünket megtartani. Azt a megoldást kellett választanunk, hogy a rendezvényeink szokásos helyszínére hívtuk családok egy-egy tagját, aki hazaszállította az csomagot. Az elküldött képek ezért készültek a családokról otthonukban. 
Két  kép különösen tetszett. Két kislányát fotózta Édesanya, amin a kapott nápolyit majszolják, a másikon pedig a kapott lisztből keverik éppen a palacsintatésztát . 
Hálás szívvel köszönjük ezt a nagylelkű segítségét a KCSSZ-nek!
 
Kívánok  Áldott , Békés Ünnepeket a Szövetség minden tagjának a Gyulai Nagycsaládosok Egyesülete nevében .
Molnár Lászlóné Ildi
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár