Ott kellett hagynunk a rémszarvasokkal együtt a régi kompjárás lejáratánál, jól eldugva a kíváncsi szemek elől. Onnan autóval voltunk kénytelenek tovább menni, mert havat nem igazán láttunk a Bánsági szikesen. Menet közben mire a falu bejáratához értünk, kényelmes utunkat néha-néha a telefonunk csörgése zavarta meg. Mikulás anyó a „Mikulás-központból” keresett bennünket minden féle furcsa és érdekes ügyben. Nagyon kezdett az idegeinkre menni. Instrukciókat kaptunk tőle, hogy mit szabad, meg hogy mit nem szabad csinálnunk. De a leg meglepő parancs volt számunkra az, hogy ne csak a jó gyerekeknek adjuk ajándékot. Hát ezen a kérésen egy hatalmasat kacagtunk! Ilyen kívánságot még életünkben nem halottunk!
Rögtön az első megállónknál kedves, vidám és megható jelenetnek lehettünk szem és fültanúi. Képzeljétek, szerettek bennünket. Két vidám, széles fülig érő szájú kisfiú már türelmetlenül várt bennünket. Énekeltek, szavaltak nekünk. Közben majdnem megfeledkeztünk arról, hogy milyen minőségben is vagyunk jelen. A tökmagok végül a lelkünkre kötötték, hogy ne felejtsük el átadni jókívánságukat a Mikulásnak. És ez így ment egész délután. Minden otthonnál, minden állomásnál.
Már nagyon untuk a sok kedves gyerkőcöt. Néhány helyen még ajándékot is  kaptunk egy-egy kislánytól vagy kisfiútól: szép rajzot vagy csokit. Azt gondoltuk, hogy már soha nem ér véget ez a felhőtlen, jópofa nap! Túlságosan is jó hangulatban telt el a délután. Nagyon elegünk is lett már az egészből. Nekünk az lett volna a feladatunk, hogy megbüntessük a rosszcsont gyerekeket. Az nem létezik, hogy Padén csak kedves, vidám gyerekek élnek. Rossz gyerekeket még nagyítóval sem találtunk. De azért nem mindenkinek járt ám édesség! A szülők egy-egy darab fonnyadt, csúnya krumplit kaptak ajándékba tőlünk.
Reméljük jövőre már főnökünk a nagyszakállú fogja kiosztani az ajándékcsomagokat és majd nem ránk a krampuszokra bízza a piszkos munkát.

Üdvözlettel a két rosszmájú krampusz!