KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Megtartották a KMNE első negyedéves összekötő rendezvényét

2021. január 30.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) január 28-án  megrendezte az év első helyi összekötők találkozóját, amelynek a Pásztor Ferenc Közösségi Ház adott otthont, és ahová közel 50 településről érkeztek az egyesület kapcsolattartó munkatársai. Az összekötők dolga az egyesületen belüli hírlevelek eljuttatása a családokhoz, az egyesület népszerűsítése, ha szükséges tagsági díjak, illetve önrészek beszedése, programokról való értesítés, buzdítás, családokkal való folyamatos kapcsolattartás, információcsere, az együttműködés elősegítése.

 

A rendezvény kezdetén közös imára, illetve étkezésre invitálták a szervezők az alkalom résztvevőit. Ezt követően Tarpai József, a KMNE elnöke ismertette a jelenlévőkkel a napirendi pontokat, valamint arra kérte őket, hogy alkossanak 3 különböző csoportot a közösségi ház különböző termeiben, ahol megvitatják a felmerülő fontos kérdéseket.

Tarpai József elmondta, hogy a KMNE-nek 800 tagcsaládja van, amely körülbelül 1600 embert jelent. Közülük kerülnek ki azok az összekötők, akik minden területen segítik az egyesület munkáját. Az összekötőkkel negyedévente találkozunk, ezeken az alkalmakon átbeszéljük az elmúlt negyedévet, és a soron következő programjainkat. Tanácskozunk, javaslatokat fogadunk el, kérdésekre találunk közös válaszokat, amelyeket később a gyakorlatba is foganatosítunk. Emellett közösségépítő ereje is van a rendezvényünknek, hiszen itt nemcsak online tudnak egymással kapcsolatba lépni a tagjaink – fogalmazott a nagycsaládos elnök. Az egyesület által szervezett programokról Tarpai József elmondta, hogy télen a síelés kerül előtérbe, sísulival és -táborral egybekötve. Ennek nagyon örülnek a családok, hiszen nem mindenkinek van lehetősége eljutni például a kraszijai (красія) síközpontba. Ezenkívül közeledik a házaspárok hétvégéje, amely február 14-re esik. Ekkor az egyesület minden házaspárnak közös vacsorát szervez, zenés programot, színházi előadásokat, strandolást – természetesen az éppen érvényben lévő járványhelyzeti szabályozásokat betartva. A KMNE évente körülbelül 100 taggal bővül, viszont nem minden család számít már aktív tagnak, hiszen még mindig nagymértékű az elvándorlás – tájékoztatott a KMNE elnöke.

Tóth Ágnes, a KMNE tiszacsomai összekötője arról számolt be, hogy az emberek buzdítása, ösztönzése és tájékoztatása az egyesület programjain való részvételről nagyon fontos, hiszen 18 nagycsalád él a településen. Ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy egyre kevesebben alapítanak családot, elmondása szerint Tiszacsomán is 40 és 50 között van azon férfiak száma, akik 30. életévüket már betöltötték, viszont még nem nősültek meg. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy az összekötőknek szervezett rendezvényen átbeszéljék az ilyen és hasonló problémás kérdéseket, emellett tanácsokat, javaslatokat adjanak egymásnak ezek megoldására.

D. P.

forrás: karpataljalap.net



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár