KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Értelmi sérült fiatalok versmondó fesztiválja a Felvidéken

2021. július 26.

Az Értelmi Sérülteket Segítő Társulás galántai szervezete és a Carissimi Nonprofit Alap szervezésében tizenkettedik alkalommal került sor a fogyatékossággal élő fiatalok versmondó fesztiváljára, ezúttal Taksonyon.

 

Tavaly és idén áprilisban a járvány miatt elmaradt a magyar költészet napját köszöntő hagyományos rendezvényünk; a résztvevők és a szervezők nagy örömére végül júliusban megvalósulhatott. Boldogan köszöntötték egymást a szenci, galántai, nagyfödémesi, dunaszerdahelyi, párkányi, marcelházi régi ismerősök, hiszen már mindenkinek nagyon hiányzott a személyes találkozás. Többek között Petőfi Sándor, Szilágyi Domokos, Nagy László verseivel készült a húsz szereplő. Mindegyikük tudása, tehetsége legjavát nyújtotta, s nemcsak a Bauer Edit, Bárdos Ágnes és Zupko Mária alkotta zsűrit kápráztatták el, hanem a közönséget is. Teljesítményük jutalma Korpás Éva CD-je, Fellinger Károly könyve, édesség és oklevél volt. A szünetekben a galántai Kodály Zoltán Gimnázium tanulói szórakoztatták a jelenlévőket: Szőcs Enikő énekében, valamint Szőcs Emese és Tóth Dániel néptáncprodukciójában gyönyörködtünk. Délutáni attrakcióként pedig Korpás Éva és zenekara adott koncertet. A találkozó végén abban a reményben búcsúztak egymástól a jelenlévők, hogy jövőre ismét találkozhatnak.

 

Az eseményt nagy sajtóérdeklődés övezte. Haják Szabó Mária riportja július 22-én a Kossuth rádió Határok nélkül című műsorában hangzott el. Bárdos Ágnes összeállítása a Szlovák Televízióban volt látható, ugyancsak július 22-én. Riportot készített a Pátria Rádió szerkesztője, valamint a MA 7 hírportál stábja. Az ő videójuk itt tekinthető meg: https://ma7.sk/video/kavezo/bekeben-vannak-onmagukkal-video.

A rendezvényt többek között a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége is
támogatta. Köszönet érte.

 

Tóth Erika

 

A fényképeket Cséfalvay Á. András készítette.

 

 

 

 

 

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár