KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Családok Napja Pécsett

2021. augusztus 30.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület minden évben, májusban ünnepli a családokat közös játékkal, vetélkedővel és bográcsos finomságokkal.

 

 

Idén a vírus miatt ezt a programot augusztus végére kellett halasztanunk. A nyár utolsó hétvégéjén, augusztus 28-án, a hűvös idő és eső ellenére 147-en jöttünk össze, hogy újra együtt lehessünk kicsik és nagyok.

A gyülekező alatt a gyerekek kézműveskedtek, a felnőttek pedig örömmel beszélgettek egymással. Közben 5 bográcsban szorgos önkénteseink már készítették a fimon estebédet. Meglepetésként egy bábos szórakoztatta a gyerekeket és meséket kedvelő felnőtteket.

Mivel augusztus végére befejeződött székházunk felújítása is, meghívtuk azokat a kivitelezőket, tervezőket, pályázatírókat, akik ezt segítették, s oklevelet adtunk át nekik elismerésünk jeléül, majd köszöntöttük és megajándékoztuk az elmúlt időszakban született babákat. Ezután a pécsi megyéspüspök megszentelte a megszépült, hőszigetelt és napelemekkel ellátott házat, s köszöntötte egyesületünket.

Addigra a sok meleg pogácsa épp elfogyott, úgyhogy jól esett a marhapörkölt, halászlé és a többi finom étel.

 

Székely Kamilla

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

június 10.

11:00

Csíkszereda, Erdély

Gyereket a magasba Csíkszeredán!

Esemény
Csíki Anyák Egyesülete

június 10.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék

Gyereket a magasba Dunaszerdahelyen!

Esemény
Szövetség a Közös Célokért

június 30.

-
július 2.

A szabadtéri Astra Múzeum skanzenje

Hungarikum Napok Nagyszebenben

Esemény
HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete