KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Gyermekbarátok novemberi beszámolója

2021. november 25.

Október utolsó napjain és a november első napján érkeztek a tökös feladat képei. Nagyon ötletes munkákat készítettek, örömmel fogadtuk a gyerekek és a szülők közös alkotásairól a készült képeket. November 6.-án a Horgosi Domus Pacis adott otthont a délvidéki régiós találkozónak, ahol egyesületünket mi is képviseltük. Értékeltük a múltban történteket a jelen eseményeit, és tervezgettük a közelgő jövőt. Érzelmileg feltöltődve tértünk haza.

 

Készültünk a Márton napi programunkra, amit 13.-án tartottunk a Jézus szt. szíve plébániával közösen. Első alkalommal szerveztük a programot, igyekeztünk játékos feladatokkal kedveskedni a gyerekeknek, a kézműves feladat sem maradt el. Egy mécsest kellett feldíszíteni miközben Ivković Róbert a Jézus Szentséges Szíve Plébánia állandó diakónusa rövid ismeretterjesztő előadást tartott. Arról beszélt, hogy ki volt a negyedik században élt Szent Márton és miért maradtak fenn máig a tiszteletére tartott népszokások.  Amint elkészültek a feladattal a gyerekek, az udvarban lámpás felvonulást tartottunk énekléssel egybekötve.

 

November 21.-én délután, csapat építés-bográcsozás volt a program. Csapatunk összeült csapatépítés céljából, miközben finom bográcsost készített részünkre Barna József.  A jó csapat megtartásáért a mellettünk álló személyek fontosak, hogy támogatást kapjunk tőlük. Öröm és vidámság jellemezte az együtt töltött pár órát.

 

És már folynak az előkészületek a Mikulásfutásra. Mindeközben a Mikulás is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek kedveskedhetnek, írhatnak levelet vagy rajzolhatnak neki és megadta az új címét:     

Mikulás

24400 Zenta

Pf. 14

 

Folytatás következik decemberben.  

 

Mindenkit üdvözöl a Gyermekbarátok kis csapata!

 

Kívánunk mindenkinek Kellemes Ünnepi Készülődést!

 

 

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár