KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Az erdélyi KCSSZ és Családlánc tagszervezetek áprilisi hírlevele

2022. május 4.

Kedves Barátaink!

Amikor e sorokat írom, már túl vagyunk az Anyák napján, és sok anyáknapi rendezvényen is. Ennek tükrében, húsvétot is ünnepeltünk áprilisban, és hisszük, hogy egyszer úgy is győz az igazság, ahogyan ez megtörténik minden évben a feltámadás szimbolikájában, és ahogyan a természet fokozatosan megújul, úgy a családok is megmutatkoznak szép számban szervezeteink programjain, elkezdődik a látványosabb „alkotás” folyamata, az élet virágzása. Az édesanyákat köszöntő, nekik felajánlott sokszínű programokról június elején, gyermeknap után jelentkezünk.

 

Isten éltessen minden édesanyát, nagymamát, déd- és üknagymamát világszerte, nap mint nap, és azon túl is!

 

Mivel több program is történt Erdélyben áprilisban, fogadják szeretettel a tagszervezeteink beszámolóit:

 

Életfa Családsegítő Egyesület – Kolozsvár:

 

Kolozsváron az egyesület munkatársai amit tudtak, azt továbbra is az online térben tartottak, így a  megkezdett terápiákat, tanácsadást napi szinten tartották leginkább az Életfa munkatársai. Mint már említettük a február végén kialakult ukrán válság kapcsán segítséget nyújtottak a menekült édesanyáknak, családoknak, ruhát, babakellékeket, tartós élelmiszert gyűjtöttek, adtak át nekik a tranzitzónákban. Mostanra már heti két alkalommal integrált játszóházat szerveztek nekik partnerszervezetekkel. A helyi magyar közösség számára újrakezdték a Ringató - zenés baba-mama foglalkozásokat, Ceruzahegyen túl címmel rajzos, kreatív foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek, kamaszoknak.

 

Hargita Megyei Sérültek Egyesülete – Csíkszereda:

A Sérültek Egyesülete április 28- a parajdi sóbányába utazott. A sóbánya látogatáson a szervezet 24 tagja vett részt, itt megismerték a sóbánya történetét és a bánya rehabilitációs funkcióját. Csodálkozva nézték a nagy sóbánya művészi alkotásait.  A lentlét alatt a résztvevők játékokkal töltötték az időt, aztán közös teázást tartottak. Fotók itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.5129563443798267&type=3

 Április 30-án részt vettek a Székelyudvarhelyen megszervezett Tavaszi bálon, melyet a szervezők speciálisan a sérülteknek tartanak. Itt 25 sérült vett részt a szervezettől, akik közül sokan felléptek a rendezvényen műsorral. Fényképek itt: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=hmmsz&set=a.5136841006403844

 

  

Csíki Anyák Egyesülete – Csíkszereda:

 

Április elsején, egy hónappal az Anyák Napja előtt, az egyesület meghirdette fényképkiállítását Anyasors címmel, hogy a május 2-7-e közt zajló 11-ik Édesanyák Hetének kezdőnapjára tűzött fotókiállítás anyaga máris gyarapodjon.

Április közepén publikussá vált a Székelyudvarhelyi Közösségi Alap által évek óta megszervezett Fuss Neki! adománygyűjtő program, melyet a The House csíkszeredai egyesület munkatársai hoztak el a helyieknek, és ahová 22 szervezet jelentkezett, köztük a Csíki Anyák Egyesülete is a következő célkitűzésekkel: https://fussneki.ro/organisation/csiki-anyak-egyesulete/ . 15 nagykövetből 6 futó nagykövet összesen 66 km-t, és 9 bicikliző nagykövet 145 km-t vállalt az egyesületi célok megvalósításához szükséges 12.000 lej (kb. 920.000 Ft) teljesítése érdekében. Az adománygyűjtés elkezdődött a helyi kórház szülészeti és újszülöttosztály kórtermeinek felszereltségének bűvítésére, támogatni a nagyköveteket szervezet kiválasztása után itt lehetséges: https://fussneki.ro/tamogatas/ .  

 

 

Nagyhéten, április 11-én tojásíró kézműves foglalkozást tartottak, a rendezvényen 19 édesanya vett részt, többen kisgyermekeikkel, és Bíró Gyöngyi hagyományőrző édesanya segítette a folyamatot.

Április 21-én szülészeti zoom találkozást tartottak a Megyei Sürgősségi Kórház közös szervezésében, ahol 64 online bejelentkező követte a felvilágosító egy órás beszélgetést a kórház személyzetével.

Az egyesület egész hónap folyamán aktívan kivette részét a KCSSZ által szervezett Magától nem oldódik meg 6 db. online előadás-program népszerűsítéséből, zárt csoportban, egyesületi honlapon és FB oldalon hirdette ezeket az online követhető családokat segítő előadásokat.

 

 

Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete – Kovászna

 

Az egyesület április 9-én BütykKör címmel húsvéti kézműves foglalkozást szervezett a kovásznai Kádár László képtár udvarán, és amíg a lányok, asszonyok kesicével írták a tojásokat, addig a fiúk, férfiak egy köre  biciklikkel elindultak barkagyűjtésre. Aranyeső és barkaágakkal készóltek el végül a tojásfák, melyekre felkerültek a korábban már kifújt, szépen elkészített díszített és hímestojások.

 

A Csoma napok keretében, április 30-án a Tündérvár csapata arra vállalkozott, hogy egy interaktív foglalkozás keretében bemutatják a gyerekek számára a híres székely eredetkutató kalandos életét.

 

A jelképes út Csomakőrösön a szülőháznál kezdődött, majd a gyerekek további öt helyszínt „jártak be”: Nagyenyed, Göttingen, Zangla, Kalkutta és Dardzsiling.  Amennyiben a gyerekek minden stációban a rájuk váró „házigazda” által megszabott feladatokat teljesítették, úgy az összegyűjtött kártyák alapján jelentkezhettek jutalomért. Az egyesület tagjai vallják, hogy az együtt töltött idő örömén túl Csoma Sándor megismeréséhez és megismertetéséhez is segítséget nyújtottak ezen programjukkal.

 

 

Pro Tharkan Egyesület – Köröstárkány, Gábor Ferenc beszámolója

 

Nagypénteki rendezvényünk immár 21 éves. Minden évben megemlékezünk az 1919. április 19-20-21, húsvét nagyszombatján és a feltamádás ünnepének első és második napján meggyilkolt köröstárkányi mártírokra, illetve falunk világháborús hőseinkre. Idén újra szép számmal jelentek meg vendégek a határon túlról is, kik hozták kegyeletük koszorúit. A beszédek, koszorúzás után a messzebbről jött vendégek számára böjtös étekkel tartottunk szeretetvendégséget.

 

 

Rekettye Kulturális Egyesület – Nagykároly, Volfer Annamária tudósítása

 

Az április hónap is sok színes és érdekes programot kínált a Rekettye Kulturális Egyesült keretein belül tevékenykedő családoknak Nagykárolyban. A heti rendszerességgel megtartott néptánc és hangszerképzéseink folytatódtak. Április 7-én párkapcsolati tréninget tartottak Lepedus Istvánnal a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban, melyet nagy érdeklődés övezett, és a program végén finom bogrács és kötetlen beszélgetés várta a párokat.

 

 

Hagyományos tojásíró foglalkozás tartottak az Esztendőtől esztendeig programsorozat keretein belül Both Zsuzsával, ahol gyönyörű viaszos  tojások készültek. Fényképek itt megtekinthetőek: https://www.facebook.com/208275546393760/posts/1057622184792421/

Húsvétra locsolóvers és tojásíró versenyt hirdettek, melyre sok szép munka érkezett, értékes kézműves díjakkal  jutalmazták a nyerteseket. A nyertes locsolóvers itt megtekinthető, hallgatható: https://fb.watch/cO5mk5UilL/

Varrótanfolyamunk harmadik csapata is elindult. Fiatal táncosaink április 7-én a Majtényi síkon a megemlékezésen felléptek és a műsor színvonalát emelték ezáltal. https://www.facebook.com/208275546393760/posts/1070287406859232/

 

Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete - Székelyudvarhely: Fekete Éva beszámolója

 

Az áprilisi hónapot a Magzatgyermek Világnap alkalmából szervezett "Anyává növekvő - Önismeret az anyaság, a várandósságtól a születés utánig" címmel előadással kezdtük, majd Tavaszi Bababörze - használt ruha csere-bere vásárral folytatódót az egyesület programja.

 

Az udvarhelyszéki Anyák Egyesülete keretén belül működő Ölbebabák Hordozós klub fotópályázatot hirdetett "Ölelésben" címmel, mely pályázat a tavalyi évben SZKA - Fuss neki program záró eseménye lesz. Az egyesület önkéntesei, olyan helyes babahordozással kapcsolatos fotót várnak, Udvarhelyszéken élő családoktól, ami kifejezi az ,,Ölelésben” lenni érzést.  

 

Partnerségben a Promatern egyesülettel, segítve őket a "Legyen a szülés Élmény" projektjükben, melynek keretén belül Székelyudvarhelyen megvalósult egy gyönyörű és sok eszközzel felszeret alternatív szülőszoba és a kismamák segítésére Vajúdási pozíciókról szórólapot biztosítottunk. 

 

Újabb várandós-pár gyakorlati felkészítőre került sor Babaváró-Család születik címmel.

 

Nagy örömünkre végre elkészült az egyesület honlapja is Home - anyak.ro Kérjük, fogadjátok és olvasgassátok olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel készítette az egyesület önkéntes csapata.

 

 

Köröstárkányi Ifjúsági és Oktatási Szövetség – Gyulai Csaba elnök:

 

Minden évben, így idén is megemkékeztünk a 103 éve történt gyalázatos köröstárkányi népírtásról az 1919. április 19-én történt eseményekről.

 

 

Pro Rév Egyesület – Rév, Hasas János elnök tudósítása:

Szórvány- és Anyák Napja Réven

 

Május első vasárnapján kettős ünnepet tartottak Réven, a magyar szórvány napot és az Anyák Napját. A két ünnepség úgy talált egymásra, hogy az elmúlt két évben a Magyar Szórvány Napot, a pandemia miatt elrendelt szükségállapot miatt csak egy rövid megemlékezést tudtak tartani Réven, az évek óta megszokott ünnepei eseményt csak rövid megemlékezéssel tartották meg. Ezért a helybeliek, a református egyházközség, a Pro Rév Egyesület és a helyi RMDSZ úgy döntöttek, hogy 2022 május első vasárnapján e kettős ünnepséget tartanak a Sebes Körös-menti településen. Az ünnepi pillanatok a helyi református templomban kezdődtek, majd koszorúzások után a helyi Művelődési Házban folyatódtak, helyi gyerekek, fiatalok nagyszerű kulturális műsort adtak elő, a jelenlévők nagy megelégedésére.

 

A református templomban tartott egyházi szertartáson Papp Csaba helyi lelkész hirdette Isten igéjét. Prédikációjának alapgondolatait János Evangéliuma, 21. részének a 17. verséből merítette: „Mondá néki harmadszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala néki. (...). Mielőtt a prédikációt elkezdte volna, a lelkipásztor nagy szeretettel köszöntötte a templomot megtöltő híveket, kiemelkedően a meghívott vendégeket, majd beszélt a kettős ünnep jelentőségéről, mely ma Réven zajlik.  „És mi a mai nap üzenete, annak a napnak mely Isten kegyelméből ma itt össze tudtunk gyűlni és ünnepelünk. Függetlenül attól, hogy milyen környezetből, élethelyzetből érkeztünk ide, amikor látjuk, hogy milyen nagy veszély fenyegeti környezetünket, hiszen nem messze tőlünk háború dúl, most mindenki a maga helyén a maga szolgálatában, fel kell vállalja azt, hogy mindenki érezze át azt, hogy miként mondhatod, hogy szeretted az Istent, akit nem látsz, de nem szeretted a te felebarátodat, akit látsz”. - mondta többek között az igehirdető.

 

Ezután következett a nap legszebb pillanatai, amikor óvodás gyerekektől, a nagyobb iskolásokig, de idősebb korosztálybeliek, egy nagyon színvonalas ünnepi műsort mutattak be. Énekek, szavalatok hangzottak el. Ovis szavalók: Géczi Malom Ingrid, Póli Dorka és Naomi, Bica Antónia, Hasas Kasian. Kisiskolások: Kerekes Dávid, Vincze Dominik - ez utóbbi József Attila, Mama című versét szavalta el nagyszerű érzékkel. A nagyobb iskolások: Méhész Géczi Krisztina, Domokos KInga, Alpareanu Natalia, Vincze Jázmin, Hasas Szófia, Mérai Botond, Mérai Kristóf és Halász Hanna. Azt hiszem a pedagógusok nevét is érdemes megemlíteni, akik a gyerekeket felkészítették: Juhász Ilona, Vincze Ibolya, Técsi Rita, Liut Melinda.  

 

A továbbiakban Hasas János Rév község alpolgármestere, a Pro Rév Egyesület elnöke köszöntötte a gyülekezetet, személyesen a meghívott vendégeket: Demeter Katalint a kolozsvári magyar konzulátus konzulját, Szabó Ödön parlamenti képviselőt, Meleg Vilmos színművészt, Rostás Pétert Székkutas község alpolgármesterét, Csontos János hagyomány őrző huszárkapitányt, valamint ezen sorok íróját Dérer Ferencet, valamint a debreceni táncegyüttes tagjait. Beszélt arról, az esemény szervezésben a már említett szervezeten kívül, hozzájárult az Általános Iskola magyar tagozat pedagógusai és diákjai.  Szólt arról, hogy Réven immáron a hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Szórvány Napját. „ Ugyanakkor ma az Anyák Napját is ünnepeljük településünkön”. Beszélt arról, hogy az Anyák Napját mát az ókori Görögországban is megünnepelték, Magyarországon 1925-ben a magyar ifjúsági vöröskereszt vezetői karolták fel ünnepelték, majd szólt a Magyar Szórvány Napról és ennek jelentőségéről. Arról is beszélt, hogy a koronavirus járvány miatt nem tudtak komolyabb rendezvényt tartani, a magyarországi testvér településikkel csak telefonon tartották a kapcsolatot, ma ők is jelen vannak Réven.

 

Köszöntötte a jelenlévőket, Demeter Katalin konzul, aki örömét fejezte ki, hogy újra itt lehet Réven és a Magyar Szórvány ünnepség mellett az anyákat is köszönthetik ezen a csodálatos napon,ezen a rendezvényen. Majd Rostás Péter Székkutas alpolgármestere meleg szavakkal köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve azt a tényt, hogy a két önkormányzat ápolja ezt a baráti kapcsolatot.

 

Amikor Hasas János alpolgármester felkérte Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselőt, hogy szóljon a megjelentekhez, először is megköszönte azt a támogatást, melyet a képviselő hozzájárulásával ért el Rév község. „Legutóbb amikor itt voltam, mind az alpolgármester, mind a lelkipásztor arra kért, hogy végezzem a dolgomat és támogassam , hogy kapjanak pénzt a felújítási munkálatokhoz, mely szükségessé vált az egyházközségben. Megtettem amit lehetett és köszönöm azt, hogy bizalmat szavaztak akkor amikor erre sor került a választásokon„. Beszélt a továbbiakban a szórványban élő magyarság mindennapjairól, a legtöbb esetben nyújtott kiváló tevékenységükről, arról, hogy a szórványban élő magyarság él, tevékeny és hallat magáról„ - mondta többek között a képviselő. Az istentisztelet után a gyerekek az édesanyáknak virágot nyújtottak át, a kijáratnál minden édesanya ajándékot vehetett át.

 

Az egyházi együttlét után a jelenlévők a templomkertbe vonultak, ahol a Turulmadaras emlékműnél Meleg Vilmos színművész a tőle megszokott szenvedéllyel adta elő, Pataki  István Kiáltvány helyet című versét, melyet nagy szeretettel fogadták a jelenlévők. Ezt követően koszorúkat helyeztek el a szobor talapzatán,  amelynél a hagyományőrző huszárok díszőrséget álltak. A templomkerti esemény nemzeti imánk a Himnusz eléneklésével zárul. A továbbiakban  a résztvevők a Bersek József Közösségi Ház falán lévő emléktáblánál helyeztek el koszorút.

 

Az ünnepség ezzel nem ért véget, az ünnepi esemény a helyi Művelődési Házban terített asztal mellett folytatódott, ahol elsőként Meleg Vilmos színművész lépett színpadra, majd a Debrecenből érkezett népi táncosok műsorát csodálhattuk meg, majd diákok szerepeltek a színpadon. Sokunk számára kellemes meglepetést jelentett Vincze Jázmin és testvére Dominik fellépése, akik a Nyerges Attila által írt és ma már sokan az új nemzeti dalként emlegetett, Nélküled című dalt adták elő.  

 

 

 

 

Gondviselés Segélyszervezet – Kolozsvár:

 

Az ukrajnai menekültek egyik fő pártogója, a kolozsvári Gondviselés Segélyszervezet aktívan kivette részét az érkezők ellátásából, így április elején megvalósulhatott egy nagy álom, a legkisebbek intézménybe helyezése az Unitárius Bölcsődében, mely munkaközösségének köszönhetően helyet kapott és elindulhatott egy ukrán bölcsődei és óvodai csoport, ahol a hónap elejétől naponta a legkisebbekkel foglalkoznak.

https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/a-legkisebb-menekultekkel-is-torodnek-ukran-ovodai-csoport-indult-a-kolozsvari-unitarius-bolcsodeben

http://szabadsag.ro/-/ukran-nyelvu-csoport-indult-a-kolozsvari-unitarius-bolcsodeben

 

 

A szervezet FB oldalán április 19-én az alábbi információ jelent meg: “Segélyszállítmányaink egyik kiemelt iránya Dél-Ukrajna, ahonnan több menekültcsalád is a kolozsvári egyházi épületeinkben lelt menedékre és vált segítőtársunkká különféle szervezési területeken. Általuk tájékozódtunk az odesszai és környékbeli kórházak szükségleteiről, amelyek csekély enyhítéséhez adományainkkal hozzájárulhatunk. Az első két segélyszállítmányunkat – március 26-án, majd április 16-án – két dél-ukrajnai menekült szervezőtársunk szállította odesszai és lubashivskai kórházakba. A többnyire gyógyszerekből és egészségügyi kellékekből álló két segélyszállítmány összértéke 60.000 lej (13.000 USD).

 

A Lubashivska-i intenzív terápiás kórház Facebook-oldalán 2022. április 18-án az alábbi visszajelzés jelent meg az adományok megérkezéséről (kivonatos magyar fordításban):

Második alkalommal kaptunk a Gondviselés Segélyszervezettől nagy értékű egészségügyi segélyeket Vladimir Skalski és Serhii Khrapenko közreműködésével, akik az adományokat hozzánk szállították, több mint 3000 kg orvosságot, egészségügyi kellékeket és háztartási/szervezési eszközöket. Minden termék nagyon jó minőségű. Az adományozók gesztusa megindító, mélységes hála nekik! Fejet hajtunk a segítőkészségük előtt! Mindent leltárba vettünk és elkezdtük használni az intenzív terápiás kórházunk szakosztályain.”

 

8 ukrán kisgyereknek biztosított táborozási lehetőséget Kolozsváron a két hetes húsvéti vakáció idejére. A gyerekek román és magyar gyerekekkel ismerkedtek, és ha a fordító épp nem ért rá, elég hamar megtanulták a Google fordítót használni. Az anyukák fellélegezhettek és nyugodtan dolgozhattak, míg a gyerekek 8 órán át tartalmas foglalkozásokon vehettek részt. https://www.facebook.com/hamurar.liliana/posts/7616152661758747

 

Április 22-i bejegyzés alapján: „Kárpátalján átadtuk a Magyar Unitárius Egyház újabb segélyszállítmányát. A Magyar Unitárius Egyház és a Gondviselés Segélyszervezet képviselői április 20-án Beregszászon újabb segélyszállítmányt adtak át a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Koordinációs Irodájának. A 75000 lej (5704000 Ft) összértékű újabb szállítmányunk tartós élelmiszerekből és a menekültszállásokon használatos céleszközökből állt (tábori ágy, matrac, hálózsák, pelenka, mosópor, ételszállító edény, mikrohullámú sütő, villanyrezsó, adó-vevő készülék).

 

Április 22-i bejegyzés alapján: „Kárpátalján átadtuk a Magyar Unitárius Egyház újabb segélyszállítmányát. A Magyar Unitárius Egyház és a Gondviselés Segélyszervezet képviselői április 20-án Beregszászon újabb segélyszállítmányt adtak át a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Koordinációs Irodájának. A 75000 lej (5704000 Ft) összértékű újabb szállítmányunk tartós élelmiszerekből és a menekültszállásokon használatos céleszközökből állt (tábori ágy, matrac, hálózsák, pelenka, mosópor, ételszállító edény, mikrohullámú sütő, villanyrezsó, adó-vevő készülék).

 

A március 19-én átadott előző segélyszállítmányhoz hasonlóan tárgyi adományainkat elsősorban a Kárpátaljai Református Egyházkerület által működtetett menekültszálláshelyeken használják fel, de egy részét továbbküldik más háborús övezetekbe.

 

A rendeltetésszerű felhasználásról az egyházkerület főgondnoka és a Diakóniai Koordinációs Iroda igazgatója, Nagy Béla úr biztosított minket, köszönetet nyilvánítva minden adományozónak.”

 

 

Április 26 – „Nagy köszönettel tartozunk az Adrenalin Parknak, akik 23 gyerek számára biztosítottak egy felejthetetlen élményt. A Ukranian Brothers Fun Clubbal együtt szervezett eseményen 5-17 éves ukrán gyerekek tölthettek együtt egy napot.”

 

A Magyar Adás kolozsvári stúdiójának Erdélyi Figyelő műsorában Vladimir Sklaski, aki családjával együtt hatalmas munkával és odaadással fogja össze a Kolozsváron levő ukrajnaiakat, illetve Szabó László, a Segélyszervezet elnöke mesélnek az eddigi közös tevékenységünkről. A beszélgetés itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=jaUdmPVz308

 

 

Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központ – csalad.ro:

 

ÚJABB JEGYESKURZUS SZENTEGYHÁZÁN

2022. áprilisában Szentegyházán György Attila és Ida, a Szent Gellért Alapítvány vezetői, családmunkacsoportunk tagjai soron kívül tartottak jegyeskurzust hat jegyespárnak. A szervezők szerint a fiatal jegyespárok nagyon érdeklődőek és nyitottak.

 

Szentegyházán 2006-tól (17 éve), Kápolnásfaluban 2014-től (9 éve) van jelen a jegyeskurzus, Major Sándor plébános meghívására. A kurzusok szervezésekor a fiatalok lehetőségeit veszik figyelembe: vannak ugyanis, akik külföldön tartózkodnak, és a kurzus köré szervezik hazautazásukat.

 

A 17 év alatt volt hat héten át tartó, hat alkalmas vagy „tömbösített” (egy hétvégés) testreszabott jegyeskurzus is. Az utóbbi évben, úgy tűnik, egyre inkább lehet hétköznapi estékre is szervezni az alkalmakat: ez azt jeleni, hogy egyre több fiatal jön haza külföldről „fészekrakni”.

 

A jegyespárok többségében szentegyházi és kápolnásfalusi fiatalok, de vannak Máréfalváról, Lövétéről, elvétve a környékről is, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, a Gyímesekből.

 

17 év – 32 jegyeskurzus Szentegyházán és Kápolnásfaluban – 178 jegyespár

 

György Attila és Ida elsősorban a Jó Istennek hálásak ezekért az évekért, a Gyulafehérvári Családpasztoráiós Központnak a lelki, szellemi támogatásért és a plébánosoknak, akik a kurzus meghirdetésében partnerek. Lázár Attila, Ambrus József és Zsuzsánna, illetve Nistor Zsuzsa segítőknek is, akik az évek során segítettek a kurzusok szervezésében. Hisznek abban, hogy a keresztény házasság a biztos út az együtt maradáshoz, a boldog családi élethez.

 

A jegyeskurzus nem csodaszer, nem ad garancialevelet a résztvevőknek, de ad egy „indító gyújtást” azoknak a fiataloknak, akik komolyan gondolják a ,,holtomiglan, holtodiglant”, akiknek fontos a szentségi házasság, akik nyitottak „erőfeszítésre” is a jó kapcsolat érdekében.

 

Hogy ne csak „gyújtás”, de „üzemanyagfeltöltés” is legyen a házasságban élők számára, a korábbi jegyesekből alakult Házasság Hete szervező csapata évente megszervezi a Házasság Hete rendezvényt, melyre immár házasként vesznek részt a korábbi jegyesek.

 

Köszi mindenkinek, akik érintettek a jegyeskurzusokban: szervezőként és résztvevőként. Köszi Jóisten!

 

 

Szeretettel, Tiboldi Bea, erdélyi régiófelelős



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

április 25.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék