KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Angol nyelvi tábor a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében

2022. augusztus 7.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete minden év nyarán hol ukrán, hol angol nyelvi táborral teszi még vonzóbbá a nyelvtanulást a gyerekek számára. Nem volt egyszerű az oktatás helyzete az utóbbi időben. Kezdetben a járványügyi, majd ezt követően a háborús helyzet lehetetlenítette el a jelenléti oktatást az iskolákban. Idén az angol táborra került sor, amely igencsak nagy népszerűségnek örvendett, hiszen a gyerekek végre nem a képernyőkön keresztül, hanem személyesen tanulhattak.

 

Augusztus 1-5 között 39 gyerek két korcsoportban vett részt a napközis alkalmakon. A korcsoportok szerinti tanulás lehetővé tette mindenki számára, hogy a korának megfelelő témakörben fejlessze tudását. A kisebbek játékosan, énekkel, mondókákkal, míg a nagyobbak interaktív játékok segítségével, rövid videók megtekintésével, párban és kis csoportban dolgozva tanultak. A programnak ezúttal a Munkácsy Mihály Magyar Ház adott otthont. Mivel Kárpátalja különböző településeiről voltak jelentkezők, az utazást buszok segítségével volt biztosítva számukra nap mint nap.

 

A 20 éve működő munkácsi Alfa nyelviskola 4 tanára vállalta a tábor megszervezését és levezetését. A tanárok nagy szeretettel fogadták a lelkes résztvevőket és minden nap különlegessé tették számukra a foglalkozásokat. Délelőtt főleg a tanulás került előtérbe,  de  mindig volt idő uzsonnára és játékra az udvaron egy kis pihenő erejéig. Az ebéd elfogyasztása után minden nap változatos és kreatív programmal készültek a szervezők. Volt, skót tánc tanulás, vetélkedő, fagyizás Munkács központjában, kézműves foglalkozás és filmezés is.

 

A tábor a résztvevők és a szülők beszámolói alapján nem csak nyelvtanulás, hanem lelki feltöltődés szempontjából is hasznos volt, mivel a gyerekek újra a kortársaikkal lehettek. Ez bizonyítja, hogy a gyerekeknek szükségük van a közösségre, hiszen tapasztalati úton tanulhatnak a legtöbbet.

 

Köszönet illeti Kosztyu Juliannát -az Alfa nyelviskola vetőjét-, valamint tanárait a tábor szervezéséért és levezetéséért, az önkénteseket a segítségért. Továbbá a Munkácsy Mihály Magyar Ház vezetőségét és személyzetét, akik biztosították a helyszínt és segítették a tábor zökkenőmentes lebonyolítását.

 

Köszönet a tábor megvalósulásáért a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek!

 

Orosz Krisztina

a KMNE munkatársa

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár