KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

12. napközis tábor Nagymagyaron

2022. augusztus 15.

A NaKK augusztus első hetében a szünidő közepén szervezte meg Nagymagyaron a 12.napközis táborát. A 66 gyerek és fiatal egy hétre birtokba vette a Magyar Tannyelvű Alapiskola külső és belső tereit.

 

A legfiatalabb táborozó még nem volt 6 éves, de voltak 18 év felettiek is, akik ott voltak az eddigi táborok mindegyikén most pedig már táborvezetőként segítettek. Reggel fél nyolctól délután ötig tartott a program. A keddi és csütörtöki nap volt a „kirándulós nap“ :  Szenc – Török-ház, Tűzoltó múzeum, Big street projekt aréna – parkour edzés, Egyházfa – Pillangókert. Csütörtökön Pozsonyba és Stomfára vitte a tábort az autóbusz. A fővárosban a Labyrinthum virtuális valóságába merültek el, majd ellenpontként a természetet szépségeibe feledkeztek bele a  stomfai biofarmon a táborozó gyerekek. Ezen kívül volt   kézműves délelőtt,  ügyességi és sportverseny, bábozás, slackline bemutató, a veterán motorok flúgos futama, tekézés és citerázás.   

 

A tábor megvalósulásához és sikerességéhez nagyban hozzájárult a remek helyszín - az alapiskola külső és belső tereinek a használata, a KCSSZ támogatásának köszönhetően létrejött NAP-közis tér az iskolaudvaron, ahol egyrészt a foglalkozások történtek, valamint remek étkezési helyként szolgált.Az utazást 2 autóbusszal lehetett megoldani, a résztvevők összlétszáma 74 volt. Támogatók: a KKA és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége - KCSSZ

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár