KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Nyíregyházi kirándulás a nagycsaládos fiatalokkal

2022. augusztus 17.

Ez volt az első alkalom, hogy a barátnőmmel részt vettem a nagycsaládos kamasz gyerekeknek szervezett programon. A hétvégét egy a Sóstói Múzeumfaluban indítottuk, ahol kicsit betekinthettünk a régi szabolcsi, szatmári és beregi lakosok életvitelébe, milyen házakban éltek, mivel is foglalkoztak a kisvárosi és falusi emberek. Itt egy tárlatvezető körbevitt bennünket a területen, ahol még egy mai kárpátaljai település (Kisdobrony) templomának  régi valóját is megnézhettük együtt.

 

Ezután ebédeltünk és egy kisebb pihenő után a délután folyamán ismerkedős játékot játszottunk, ahol mind jobban megismerhettük egymást és új dolgokat tudhattunk meg a másikról. Este a belvárosba vitt tovább az utunk. Sétánk során az útba eső nevezetesebb épületeket és történelmi személyek szobrait tekintettük meg.

 

Pár kilométer séta és a vacsora után a moziba indultunk, ahol közösen beültünk egy esti filmnézésre, ami személy szerint a kedvencem volt. Bár csak 4 lányt ismertem, este a többi szobatársainkkal is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz .

 

Másnap reggel, rögtön egy élményfürdőbe érkeztünk, ahol órákig csúszdáztunk, szórakoztunk és beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat.

 

A rövid hétvége alatt úgy gondolom minőségi időt töltöttünk el együtt és szerintem ezt mindannyiunk nevében mondhatom. Új barátságok alakultak, új élményeket szereztünk, amelyeket reméljük jövőre is megismételhetünk.

 

 Sára, résztvevő

 

A 2022. augusztus 12-13-án megvalósuló kamasz kiránduláson 29 fiatal vett részt. A programra Kárpátalja 14 településéről érkeztek a résztvevők: Som, Beregszász, Munkács, Nagybereg, Tiszabökény, Dercen, Salánk, Csetfalva, Csongor, Aklihegy, Nagyszőlős, Nagydobrony, Tiszacsoma, Borzsova.

 

Köszönet a program megvalósulásáért a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek! Továbbá köszönet illeti Dancs Györgyöt és Dancs Katalint, a program felelőseit, akik figyelmességükkel és türelmükkel még élvezetesebbé tették a kirándulást a fiatalok számára!

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár