KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Generációkat összekötő idősek délutánja Beregszászban

2022. október 6.

A Beregszászi Református Gyülekezetben immár hagyomány, hogy október 1-jéhez legközelebbi hétvégén megünnepelik az időseket.

 

Ezeknek az eseményeknek a fő támogatója a Dorcas Segélyszervezet. Mivel a Gyülekezet bázisán az időseket, a Sámuel Alapítvány közvetítésével pedig a gyermekeket támogatja az Alapítvány így arra gondoltunk, hogy a két támogatott csoport idén közösen ünnepeli majd a Nemzetközi Idősek Napját. A szombati áldásos alkalmon közel nyolcvan szépkorú vett részt, akiknek a Dorcas gyermekprogramba tartozó fiataljai készítettek ünnepi műsort, segítettek a kézműves foglalkozás alkalmával illetve szolgálták fel az ünnepi ételt. Az igei táplálékot Cserniga Gyula szolgáltatta. Ajándékként minden résztvevő egy a nap során készített fotóval és egyénileg díszített képkerettel térhetett haza.

 

Örömünkre szolgál, hogy generációkat összekötő alkalmat szervezhettünk Isten kegyelméből és a Dorcas Alapítvány jóvoltából. Köszönetet szeretnénk mondani, a sok önkéntesnek, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva fáradoztak a nap sikerén.

 

Egyedül Istené legyen érte a dicsőség.

 

Túri Ágnes,

a Sámuel Alapítvány adminisztrátora

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

november 01.

-
december 26.

3. Különös december

Esemény
Csillagösvény Egyesület