KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Csíki Anyák Egyesülete októberi beszámolója

2022. október 24.

Négy év kihagyás után tartotta meg újra részvételi jelenléttek a Babahordozás Napjait a Csíki Anyák Egyeüslete október 13-15 közötti időszakban a gyönyörűséges Zengő térben a város szívében, a Petőfi utcán. A délelőtt kezdődő eseményre zömében a kisgyermekes, gyesen lévő édesanyák tudtak részt venni, a fényképkiállítással kezdődő 3 napos rendezvényre a csíki babahordozás történelmében élen járó édesanyák voltak a meghívottak, akik 2008-tól kezdődően hordozták már kicsinyeiket szövött kendőben, rugalmas és karikás kendőkben, majd különböző csatos hordozókban. Az ők forradalmi kezdeményezésével indult el egy általános mozgalom Csíkszeredában, és mindössze egy évvel a nemzetközi téren megjelenő egész hetes Világhét modelljén, elindult a városban is a szerveződés, az éves szintő program bemutatása, a kötődő nevelés ezen módozata által bemutatott lehetőség a helyi családok számára. Bár konkrét statisztikai adatok nincsenek (még), minden esetre elmondhatjuk, hogy Csíkszeredában igen erősen megnőtt a hordozott kisbabák, totyogók száma, és ebből az édesapák is komoly mértékben vették ki részüket az évek során. A helyes hordozást népszerűsítő programok, kiscsoportos találkozások, világheti rendezvények mind-mind megerősítették az érdeklődőket abban, hogy ez a „gyerekviselési” módszer nem ördögtől való, és a helyes kellékek kiválasztásával a hordozó személyek egészségügyi problémái is eltűnnek. Idén is sikerült összeállítani egy színes programot, melyhez nagyjából 40-50 résztvevő csatlakozott, és ezzel párhuzamosan beszámolhatunk arról is, hogy az egyesület köreiből kikerült egy hordozási szaktanácsadó-jelölt is, aki október 17-21 között elvégezte Székelyudvarhelyen a ClauWI tanácsadói képzést, és folyamatban van a tanácsadói minőségének véglegesítése. Kuzman Hajnalka már a Babahordozó Napok keretében folyamatosan segített az érdeklődőknek a helyes kötözések bemutatásában, és azóta napi szinten voltak megkeresések részére, hogy hogyan tovább a helyes hordozás körül. A program keretében a téli időszakra való tekintettel Csukás Emese, szintén helyi hordozási tanácsadó, mutatott be vastagabb ruházati kellékeket is, illetve ilyen alkalmakra felkötözési technikákat, de volt hordozást népszerűsítő séta is a város területén, fotózás a Mikó-vár előtti Születésfánál, illetve nagyon hasznos gyógytornászi előadás Török Orsolya nagycsaládos édesanya részéről, hogy miért fontos a helyes hordozási eszköz kiválasztása, a megfelelő tudású tanácsadói segítség a saját egészséünk megőrzéséért. A rendezvény közös szervezés volt a KCSSZ-szel, melyért hálásak vagyunk, hogy enyhített a kiadásainkban.

 

Szintén a Hordozós napok keretében került sor a 102-ik Szülészeti látogatásra, 13-án, csütörtökön, ahol 11 édesanya és 7 édesapa vett részt, és ahol havi rendszerességgel bemutatásra kerülnek a leghasznosabb tudnivalók a szülés/születés tekintetében, a helyi Sürgősségi Kórház lehetőségei alapján.

 

Október 18-án egy igencsak különleges programsorozatot sikerült elindítani a helyi középiskolások szájhigiéniai felvilágosítása érdekében, partnerségben a DRIA Cosmodent fogászati rendelővel, mely első alkalmával a Joannes Kájoni Szekközépiskola IX.B. és IX.C. osztályok összesen 41 tanulója vett részt, és hallhattak érdekes tudnivalókat a helyes fogmosásról, fogkefe és fogkrém kiválasztásáról, a fogselyem, szájvizek használatáról. A programot november folyamán újabb 3 alkalommal szervezi meg az egyesület.

 

 

Október 21-23 között pedig, akárcsak a többi 9 erdélyi tagszervezet, egyesületünk is képviseltette magát a Velem község Novákfalva üdülőtelepén megtartott KCSSZ őszi közgyűlésén, ahol jó érzés volt találkozni a régi barátokkal, kapcsolatokkal, koszorút és mécsest gyújtani a 8 erdélyi vármegye kopjafájánál, és az Aradi vértanúk szoboregyüttesénél, együtt gondolkodni és dolgozni a szervezet SZMSZ szabályzatán, előadásokon részt venni, majd vasárnap a kőszegi Orsolya-napi vásáron sétálni, és a Vármúzeumba látogatni a hazatérés előtt.

 

 

Tiboldi Bea elnök beszámolója



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

november 01.

-
december 26.

3. Különös december

Esemény
Csillagösvény Egyesület