Isten nagy ajándéka, amikor a házasságainkban béke és szeretet lehet, de még a keresztény házaspárok életéből is néha hiányzik a békesség. János evangéliumában olvashatjuk, hogy Jézus Krisztus megígérte: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen.” (Jn 14,27)

Olyan időket élünk át, amikor nehéz megtalálni a békét. Néha megpróbálhatjuk uralni külső vagy belső, átmeneti vagy állandó békességünket azáltal, hogy saját kezünkbe vesszük a dolgainkat, menekülünk a békétlen helyzetek elől, vagy – jobb lehetőség híján – beleragadunk, sőt belegabalyodunk az aggodalomba, a szorongásba.

Isten szeretné, ha tudnánk, hogy bár az evilági békét valóban nehéz megtalálni és megtartani, az Ő tökéletes békéje mindig elérhető a számunkra.

Amikor napról napra és pillanatról pillanatra állhatatosan Isten fele fordulunk az elménkkel, és mindennél jobban megbízunk benne, akkor nem csak azt a békét fogja megadni, amit keresünk; megvan a hatalma, hogy a valódi béke állapotában tartson, bármi történjék is velünk.

Egy ilyen, a békesség forrását kereső, egyházi évet záró, de már az adventi időre is készítgető, elcsendesedésre bátorító lelkinapra hívtuk a házaspárokat, hogy kissé lelassulva, kiszakadva a hétköznapi rutinból, a mindennapi pörgésből, a csendben találkozhassanak Istennel, egymással, hogy a Szentírás szavai mozgásba hozzák az életünket, az Istenbe vetett hitünket, és megnyissák bennünk a belső béke forrásait.

A lelkigyakorlatozó házaspárok beszámolóiból:

„Szeretünk a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának rendezvényeire járni, mert a miénk, rólunk szól: házasokról, édesapákról, édesanyákról, nekünk szervezik és katolikus. A Covid-időszak, és a sok hétköznap kiéheztetett minket is a lelki töltődésre, így már nagyon vártuk. Istennek és a szervezőknek hála, ott is lehettünk. A Jakab Antal Ház épületrendszere árasztja magából a rendet és a nyugalmat, talán ez is hozzájárul az ottani jó hangulathoz. Jó érzés volt látni, ahogy az előadóterem pillanatok alatt megtelt, átölelhettük rég nem látott ismerőseinket, akikkel a családpasztoráció különböző rendezvényein ismerkedtünk meg. Tekintetünk, antennáink a nagyon barátságos Julianus testvérre, ferences rendi szerzetesre irányultak, aki az egész nap folyamán vezetett minket »lelki templomaink« körül és azok belsejében. Rávezetett, hogy hogyan tudunk a személyes csendünkben bejutni lelkünk templomának szentélyébe és biztatott, hogy bátran fedezzük fel magunkban ezt a csodálatos művészi alkotást, amit Isten mindenki számára külön megalkotott. Belső lelki szépségünket, ami állandó kapcsolatban áll Istennel, új módon tapasztaltuk meg és számunkra az volt a nap fénypontja, hogy ezt meg is oszthattuk egymással. Házastársunkat beengedtük lelki templomunkba, gyönyörködhettünk egymás egyszerű és csodálatos énjében.

A délutáni kiscsoportos beszélgetésekben megértettük, hogy félelmeinket és aggodalmainkat, mielőtt még nagyon hatalmukba kerítenének, Isten kezébe, bensőnk templomának oltárára helyezhetjük. Ezen a napon újra találkoztunk: Istennel és egymással.” (Nagy Attila és Enikő, Oroszhegy)

„Huszonnégy éve vagyunk házasok és ebből az elején csaknem három évig éltünk kettesben. Azóta minden témában családként gondolkodunk, cselekszünk, és mindeddig hanyagoltuk a csupán házaspárként élvezhető alkalmakat. Első gyermekünk megérkezése óta ez a lelkinap volt az az egyedülálló esemény, ahol családunkból csak mi ketten, párként jelentünk meg. (Habár most sem lehettünk teljesen kettesben, hiszen az ötödik, mint pocaklakó, mégis velünk tartott.)

Rég nem tapasztalt érzés számunkra, amit a kettesben levés ilyen módja eredményez. Különleges élmény volt Julianus testvér vezetésével szemlélődve fedezni fel saját belső templomunkat; majd az is fokozta az élmény hangulatát, ahogy ezt egymással is megosztottuk. A csend, mely szokatlanul hatott ilyen nagy létszámú társaságra, mélyítette az Isten jelenlétének érzetét. Hálásak vagyunk a lelkinap által tapasztalt kegyelmekért. Hálásak vagyunk a kiscsoportban velünk megosztott megélésekért, gondolatokért is, melyek kapcsán rácsodálkozhattunk néhány nálunk fiatalabb házaspár egymás iránti szeretetére. Köszönjük, gyulafehérvári családpasztoráció!” (Tölgyesi István és Rika, Sepsiszentgyörgy)

„Ne engedjük, hogy a sürgős teendők megelőzzék a fontosakat – számunkra ez a legfontosabb figyelmeztetése a november 19-i lelki hétvégének, üzenet és egyben útravaló. Hogy mennyire fontos az Istennel való kapcsolatunkra, az önmagunkra, és egymásra szánt idő, gyakorlatban is bebizonyosodott a lelkinap során. Lelkünk templomába csak úgy tekinthetünk be, ha befelé fordulunk, ha hagyjuk, hogy ránk tegye kezét az Isten. Különös élmény volt bejárni házastársunk lelkének templomát, Isten jelenlétében beszélni legbensőbb érzelmeinkről a csoportbeszélgetés során, tanulni egymásnak a félelemhez való viszonyulásából, és szembesülni azzal, hogy Isten mekkora erőt ad a nehézségek megéléséhez.

A nap egyik nagy felismerése számunkra, hogy Isten lelke van bennünk, a nagybetűs Lélek, és ha engedjük, hogy Ő vezessen, akkor a jó úton járunk.

Elcsendesedtünk egy napra, és ez feltűnőbbé tette, hogy mennyire elvonja a figyelmünket Istenről a zaj. A kapcsolatunk szempontjából talán a legfontosabb tanulsága a lelkinapnak, hogy több türelemmel hallgassuk meg egymást, és hogy azt a sok kegyelmet, amit Istentől kapunk, adjuk tovább környezetünknek is. Beolajozta a kommunikációnkat, így már nem csikorognak, hanem összesimulnak szavaink, még ha a mondanivaló néha kényes is.” (Izsák-Székely Lóránt és Judith, Csíkszentmihály)

Fotók: ifj. Csúcs Péter