KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Csíki Anyák decembere

2022. december 24.

A Csíki Anyák Egyesülete az átlagosnál csendesebb decembert tervezett, szervezett 2022-re. Nem voltak adventi hangolódások, kézműveskedések, hiszen a városban olyan sűrű programfelhozatal tapasztalható az év ezen időszakában már évek óta, hogy az egyesület önkéntesei nem látták relevánsnak egy n-ik hasonló programot szervezni a helyi közösségnek, inkább jó partnerként, barátként ajánlani a másokét, népszerűsíteni a felületeinken ezeket. Így, több család is részt vett a Városháza által szépen megszervezett adventi vasárnapokon, a helyi Hagyományok Háza táncházain és kézműves foglalkozásain, a Doboz által szervezett mézeskalácsíráson, de még a Zengő térbe is eljutottunk néhány előadásra, bemutatóra.

 

Amit viszont nem engedtünk el, azok a hétfői és szerdai találkozások az édesanyákkal és kicsinyeikkel, a havi szülészeti látogatás, az egyesületi éves közgyűlés, de részt vettünk két nagyobb lélegzetvételű programon a Sérültek Egyesületének székhelyén.

 

Örömmel fogadta egyesületünk a meghívást Dánél Sándor elnöktől, miszerint folyó év december 18-án, a Hargita Megyei Sérültek Egyesületének székhelyén kerül megrendezésre a Nagycsaládosok Hálaadó Karácsonyi Ünnepsége, és a mostani a 18-ik alkalom egyben születésnapi ünnepség is.

 

16 órától a csíksomlyói ferencesektől Hugó testvér tartott hálaadó szentmisét, majd ezután Sanyi ismertette a CSEN elmúlt időszakát, az Egyesület kapcsolódását a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéhez 2006-tól kezdődően, majd az ünneplő családok kis műsorral léptek fel, de volt testvérpáros is, akik verset mondtak, énekeltek, és hangszeres fellépést is biztosítottak a népes, de bennsőséges családi körben. Jó érzés volt sok ismerőssel összetekinteni, kacagni, jókívánságokat váltani, és remélni a békésebb jövőt. A kulturális program után körbeálltuk a szerény kis karácsonyfát, és közösen elénekeltük a Mennyből az angyal karácsonyi éneket, és megtörtént a jelenlévő családok megajándékozása egy igen gazdag, – élelmiszert, édességet, de háztartási kellékeket is tartalmazó – csomaggal. Közel 130 résztvevője volt az ünnepváró, hálaadó családi napnak, mely hangulatot több ügyes fényképész is lencsevégre kapott, és külön öröm volt számunkra, hogy sikerült egy közös fényképet készíteni a népesebb családokkal, volt olyan család, akik 14-en jöttek el! Az angyaljárás után agape következett, az édesanyák finom süteményeket hoztak, és elfogyasztottuk a szülinapi tortát is. Kiemelendő még egy fontos “apróság”, Dánél Sanyiék még a focirajongókra is gondoltak, és az ünnepléssel párhuzamosan az érdeklődők a VB-döntőt is figyelemmel tudták kísérni. Mindenki örült a végeredménynek, úgy éreztük, hogy a jobbik fél győzött, az argentinok sikere méltón koronázva meg ezt a szép estét!

 

További többszörös 18 évet kívánunk még a Nagycsaládosoknak!

http://csikianyak.ma/2022/12/felnottkorba-lepett-a-csikszeredai-egyesulet-a-nagycsaladokert/

 

December 20-án egyesületi közgyűlést tartottunk, ahol az alapszabályzat módosítandó pontjait beszéltük át, a tagság helyzetét, és a vezetőtanács újabb mandátumát, összetételét rögzítettük.

 

December 22-én a KCSSZ közös szervezésében tartottuk meg a Csíkszeredai Nagycsaládos Egyesület és a Hargita Megyei Sérültek Egyesületével közösen a Családok Adventje programot, ahová közel 120 személy érkezett, sérültek és családtagjaik, nagycsaládosok és egyedülálló családosok is. Az eseményen karácsonyfadíszeket készítettek a résztvevők, Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor áldásával és kiselőadásával ünnepelt a közösség, majd egy közös vacsorára került sor, a program pedig a gyermekek megajándékozásával zárult.

 

Egészséget, vidámságot, a vágyak beteljesüléseit kívánjuk az új esztendőre Mindenkinek!

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

december 21.

-
március 31.

február 01.

-
április 10.

Életmese - Pályázati felhívás

Esemény
„Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete

február 22.

-
március 31.

Palást, Felvidék

Segítő Tábor 2024

Esemény
SZMCS