KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Évindító a felvidéki Via Mariae polgári társulás berkeiben

2023. január 10.

A Via Mariae Polgári Társulás tíz évvel ezelőtt kezdte működését, amikor célul tűzte ki a Mária Út kiépítését és népszerűsítését a Felvidéken. Azóta, az önkéntes munkát végző társulás, számos zarándokút és rendezvény szervezésével szólította meg a felvidéki közösségeket és csatlakozott az anyaországi és nemzetközi zarándoklatokhoz.

 

 

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség mellett működő Via Mariae polgári társulás 2012. december 27-én került bejegyzésre, majd a 2013-as év elején, Érsekújvárban megtartotta alakuló közgyűlését.

 

Csémi Szilárd, Kismedve, cserkésztiszt, az SZMCS ügyvezető elnöke Fotó: SZMCS

 

Csémi Szilárd az SZMCS ügyvezető elnöke így idézi vissza a kezdetet:
„A Közép-Európai Mária Út kiépítésének elindítása Felvidéken 2011-ben a magyar cserkészet közreműködésével egy fantasztikus kezdeményezés volt Török András cserkésztisztünktől, hisz ehhez szövetségünkben adottak voltak a feltételek.
Andrást, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség akkori vezetősége bízta meg, ennek a nagy odafigyelést, elköteleződést és sok-sok önkéntes órát igénylő feladatnak a koordinálására, amit azóta is folyamatosan, alázatosan végez.

 

Egyértelmű volt, hogy a cserkészszövetség keretein túl kell tekinteni, további társakat, partnereket, támogatókat kell a cél mellé állítani, ami mindmáig fontos feladata a Mária Út szervező csapatának. Az első év tapasztalatai gyorsan megmutatták azt is, hogy érdemes ezt a munkát egy, a cserkészszövetség által alapított, de tőle szükség szerint függetlenül és önállóan tevékenykedő külön szervezetben folytatni, így mind a cserkészszövetség, mind az új szervezet a saját közvetlen céljaira tud koncentrálni. Ennek az elgondolásnak az eredményeként 2012. december 27-én került bejegyzésre a Via Mariae polgári társulás, ami 2013 elején ünnepi keretek között alakult meg, és máig töretlenül teszi az önként vállalt feladatait a Teremtő dicsőségére.

 

Örömmel várunk minden jóakaratú embert, szervezetet, intézményt, önkormányzatot, aki akár imaháttérrel, akár egyszeri vagy rendszeres önkéntes munkával, netalántán anyagiakkal, más jellegű támogatással segítenék a Via Mariae tevékenységeit, zarándoklatait, a Mária Út kiépítésének folytatását” – mondta el Csémi Szilárd Kismedve.

 

Török András, a Pálosok útja szakaszának kijelölését végzi segítőivel 2019-ben Fotó: Berényi Kornélia

 

Török András, a Via Mariae társulat alapítójának emlékezése és újévi gondolatai:
2011 júniusában, Kovalcsik Cirill, budai ferences szerzetes vezetésével, az érsekújvári hívőközösség néhány tagja is útrakelt, és elzarándokolt nemzeti kegyhelyünkre, Mátraverebély-Szentkútra.

 

Az a szép és nemes hagyomány ihletett bennünket, hogy mi is részt vegyünk a szlovák és magyar nép kölcsönös kiengesztelődéséért bemutatott szentmisén. Szűkebb családunk számára azért is volt jelentős ez az esemény, mert a családfát kutatva, őseink között egyaránt találunk német, szlovák és magyar felmenőket.

 

Mindezt azon valóság erősíti meg, hogy úgy, mint az egykori Árva megyéből származó, szlovák édesanyám és a történelmi, magyar koronázó városban – akkor még háromnyelvű illetve kultúrájú, Pozsonyban – született és magyar nemzetiségű édesapám, a kölcsönös elfogadást és a két nemzet kultúráját plántálták öt gyermekük szívébe, ehhez hasonlóan, szlovák származású feleségemmel együtt, mi is a szülők példáját követve, neveltük fel gyermekeinket.

 

Török András cserkésztiszt a Mária Út felvidéki hálózatát mutatja be a szőgyéni templomban 2019-ben Fotó: Berényi Kornélia

 

Figyelembe véve a Kárpát-medence népeinek történelmét, őszintén örülünk, hogy az 1000 éves, közös együttélés megtartott bennünket ebben a régióban – szlovákokat, románokat, németeket, horvátokat, szerbeket és magyarokat – egyaránt. El kell viszont ismernünk, amint a papköltő, Sík Sándor is írja:

“Testvérek, merjünk hősök lenni már,
És merjük megmondani magunknak,
Hogy sebet kapni fáj,
És sebet adni fáj,
És minden fájás fáj mindenkinek…”

 

A mi közös történelmünket is, itt-ott, olyan időszakok árnyékolják be, amelyeket az érintett felek saját, belső világuk alapján fogadnak el és értelmeznek.

 

Az elmúlt évek folyamán, a Mátraverebély-Szentkút-i Nemzeti Kegyhelyen, több alkalommal is imádkoztunk azért az ajándékért, hogy az esetleges nézeteltérések ellenére, a szlovák és magyar nép megtalálja az egymáshoz vezető utat. Ilyenkor, szlovákiai illetve magyarországi püspökatyák, számos, mindkét országból érkezett, pappal együtt mutatták be a Legszentebb Áldozatot.

 

A 2011-es zarándoklat ünnepi szentmiséje előtt volt szerencsém találkozni dr. Szabó Tamással, a Magyarországi Mária Út Közhasznú Egyesület, illetve a Mária Rádió elnökével.

 

Az elnök úr röviden ismertette velem a Kárpát-medence-i, azaz Közép-Európai Mária Út lényegét, illetve alapvető küldetését. Egyúttal megkért, hogy munkatársa legyek a Mária Út felvidéki építésében. Szívemben ezt a felkérést nagy örömmel fogadtam, ugyanis a Mária Út gondolatában fedeztem fel mindazt, ami előző életem folyamán is alapvető és követendő értéket jelentett számomra: „Istent keresve szolgálni az embertársat”, tekintet nélkül arra, hogy az adott illető milyen nemzetiségű, kultúrájú, hívő vagy Istent kereső, esetleg (ezidáig még) hitetlen.

 

A Mária Út mindenki számára, elsősorban a Kárpát-medencében élő nemzetek számára – a kulturális és természeti értékek bemutatása mellett – a kölcsönös kiengesztelődés és egymáshoz való közeledés küldetését szolgálja.

 

Úgy gondolom, hogy egész életünk folyamán ezen kell munkálkodnunk: „Ad Jesum per Mariam – Márián keresztül Jézushoz.” Ennek a gondolatnak a megvalósításáért is folyamodunk Szűz Mária, Minden Nemzetek Asszonyának közbenjáró segítségéért!” – mondta el Török András, aki a felvidéki magyar cserkészmozgalomban, a Közép-Európai Mária Út szlovákiai szakaszának kiépítésében betöltött szerepe valamint számos zarándoklat szervezésében végzett munkája elismeréseként kapta meg Magyarország köztársasági elnökétől a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést 2019-ben.

 

Méhes Richárd Mári Út-kiállítást nyit meg a szőgyéni Galériában 2022-ben Fotó: Berényi Kornélia

 

Méhes Richárd, a Via Mariae társulás elnöke portálunknak elmondta:
„A járvány után egy nagyon szép, zarándoklatokkal tűzdelt zarándokévet zárt a társulás 2022-ben. Már elkészült 2023-ra az idei programtervünk, ami szintén érdekes zarándoklatokat rejt magában. Reméljük, idén is egy szép, tartalmas zarándokévet tudunk majd zárni és mivel 10 éve alakult meg a Via Mariae polgári társulás, reméljük ezt méltóképp meg tudjuk ünnepelni. Az idei évben a főág kijelölése, rögzítése is befejeződik. A hozzákapcsolódó rurAllure projekt is a végéhez közeledik, ami lévén már kézzelfogható és látható eredményeket is felmutathatunk, melyről a jövőben bővebben beszámolunk.
Szeretnénk folytatni a Pálosok Útjának a kiépítését, kijelölését és akár zarándokkiadványok is idővel elkészülhetnek a főágról és erről a regionális zarándokútról. Ezen kiadványok segítségükre lehetnek az útrakelő zarándokoknak. Továbbra is szeretnénk gyalogos zarándoklatokat szervezni, úgy, hogy közben a háttérmunkára több energiánk jusson.
A zarándoklatok, melyeket szervezünk, az utat járó zarándokok révén válnak élővé. Egyik fő célunk, hogy a zarándokutakat járók lelki élményekkel gyarapodjanak, s ezáltal közelebb kerüljenek Istenhez” – mondta el Méhes Richárd.

 

A 2022-es év gazdag zarándokprogramja, mely átszőtte a Felvidéket, és csodás kulturális, természetjáró, valamint zarándokélményeket nyújtott a résztvevőknek alább olvasható:

2022-es év gazdag zarándokprogramja

 

Gratulálunk az elmúlt tíz év munkájához, mely mögött önkéntesként vállalt, értékes szándékok és értékesebb tettek állnak.

 

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár