KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Az Udvarhelyszéki Anyák Egyesület februárja

2023. március 2.

Mint ismeretes az Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete az idei évben is bekapcsolódott a "Házasság hete" rendezvénysorozatba és ebben az évben is izgalmas játékokkal vártuk a házaspárokat. Két játékot indítottunk, az egyiket a Városháza által meghirdetett "JÁTÉK ÉVE" program keretén belül a „Lakatok titka” játékot, a másikat Deé Ágnes pszichológus, pár- és családterapeuta vezetésévelegy online játékra hívott benneteket egy izgalmas párkapcsolati challenge-re, amely által a párok, akár jobbá, bensőségesebbé is tehették a kapcsolatukat az egy hétig tartó kihívás során.

 

A "Lakatok titka" játék keretén belül a házasság hetén, Székelyudvarhelyen a Városi parkban 8 db lakat lett kihelyezve, melyek megtalálásához a házaspárok kaptak egy feladványsorozatot, mely megfejtésével megtalálták a lakatokat. Mindenik lakaton egy-egy felirat volt található, mely egy részlet egy házassági üzenetből.

 

Azok a párok, akik kipróbálták magukat a párkapcsolati kihívásban és azok is, akik részt vettek, elsétáltak, megkeresték és megfejtették a „Lakatok titkát” melyek egy-egy részletet tartalmaztak egy házassági üzenetből és beküldték ezeket az egyesület e-mail címére ez által bekapcsolódtak a sorsolásunkba, ahol izgalmas nyereményekkel gazdagodhattak.

 

A tavalyi évhez hasonlóan az egyesület vezetősége egy interaktív előadásokkal kezdődő házassági vacsorára hívta az elmúlt évben önkénteskedő házaspárjait. A programon két előadást hallgathattak: Sándor István mentálhigiénés szakember vezetésével "Házassági hulladékok" címmel, majd Deé Ágnes pszichológus, pár- és családterapeuta "Szenvedély a párkapcsolatban házasság után" témáról beszélt. A jó hangulatú estén a részt vevő házaspárok az idei évben is nagy izgalommal várták a "Házassági útravaló"-s mézes-pogácsákat, melyek érdekessége, hogy minden pogácsán más és más felirat, üzenet volt olvasható.

 

 

Már 3 éve, hogy az Anyák Egyesülete szakemberei Fekete Éva képzett, önkéntes szoptatási segítő, gyermek gondozó, gyermekágyas segítő, dúla és Hadnagy Ágnes gyógytornász, hordozási tanácsadó, dúla útjára indították a "Babaváró - Család születik! Cukormáz nélkül a babázásról workshopot" - várandós pár felkészítőt. Mindannyian tudjuk, hogy az újszülött baba érkezése a családba mindig nagy izgalommal jár. Az élet egy újszülöttel varázslatos, de egyszerre kimerítő is lehet és annak érdekében, hogy könnyebb legyen, most a "Babaváró 2 Család született! Újszülöttgondozás a GYAKORLATBAN" csoporttal szeretne egy kis segítséget adni az új családoknak. Mivel Romániában nincs védőnő hálózat, így az egyesület képzett szakemberei vállalják, hogy a várandós felkészítő után sem hagyják magukra a családokat, hanem ennek a programnak a folytatásaként minden hónapban szerveznek egy olyan csoportot, ahol már a megszületett babával érkezhetnek a családok és konkrét, gyakorlati kérdéseket beszélnek meg a szakemberek segítségével.

 

Február elején Krisztály Csilla angol szakos önkéntes édesanya kezdeményezésére és segítségével "Angol egy csésze kávé/tea mellett" címmel kávézásra, teázásra hívtunk minden édesanyát, akinek kedve volna kicsit frissíteni a gyereknevelés vagy a nem használtság miatt megfakult angol tudását. A találkozóra minden hónap első szombatján fog sor kerülni a következő hónapokban is, ahol egyszerű, kötetlen beszélgetés lesz, hétköznapi témákról. Biztatunk mindenkit, hogy kapcsolódjon be, akkor is, ha már úgy érzi, hogy "mindent elfelejtett", s akkor is, ha csak "szinten" szeretné tartani a tudását.

 

 

Új csoporttal bővül a tevékenysége az egyesületnek: az "Önismereti csoport Anyáknak" ötlete már rég fogalmazódik bennünk. Amikor az utóbbi "Szoptatás-feldolgozó csoport" végül az tervezett 5 alkalom helyett egy 10 alkalmas önismereti csoporttá nőtte ki magát, eldöntöttük, hogy folytatni fogjuk.

 

"Bennünk édesanyákban gyakran kavarognak nehéz érzések, hogy csak néhányat említsek: megfelelni vágyás, bűntudat, időnként csalódás, harag, magány vagy éppen indulat. Nem mindig értjük miért érezzük nehéznek, néha tehernek az anyaságot és mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy könnyebb legyen. Legtöbbször önváddal reagálunk, saját magunkban keressük a hibát." Ezekben a nehéz érzéseknek a feldolgozásában, feloldásában, megértésében segít  Deé Ágnes pár és családterapeuta, gyászcsoport vezető szakember  a csoport keretén belül.

 

A februári hónapot "Hordozó találkozó" zárta, ahol az édesanyák találkoztak megosztani tapasztalataikat a babahordozásról. Feltehették kérdéseiket Hadnagy Ágnesnek és Debreci Orsolya hordozási tanácsadóknak. 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

december 21.

-
március 31.

február 01.

-
április 10.

Életmese - Pályázati felhívás

Esemény
„Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete

február 22.

-
március 31.

Palást, Felvidék

Segítő Tábor 2024

Esemény
SZMCS