KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Honismereti kirándulás a nagycsaládosoknál

2023. április 24.

2023. április 22.

 

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének életében fontos szerepet tölt be otthonunk, történelmi múltunk megismertetése a fiatal nemzedékkel. Emiatt minden évben honismereti kirándulásokon vehetnek részt a tagcsaládok, akik nagy lelkesedéssel jelentkeznek erre a programra.

 

Idén az első ilyen alkalom 2023. április 22-én valósult meg, 50 fő részvételével, Horváth Zoltán vezetésével. A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta. Az alábbiakban az egyik résztvevő, Pál Izolda élménybeszámolóját olvashatják:

 

Ragyogó napsütéssel és ragyogó jókedvvel indult a szombat reggel április 22-én a nagycsaládosok számára. Egy rendkívül izgalmasnak ígérkező nap vehette kezdetét, amit kicsik és nagyok már nagyon vártak, amit abból láthattunk, hogy az indulási időpontra mindenki időben és pontosan megérkezett. A turistabusz megérkezése után pillanatok alatt megtalálta mindenki a számára legszimpatikusabb helyet, s indultunk is első úticélunk felé. 

 

Elsőként Kendereskére vezetett utunk, ahol a Feszty-kilátóhoz kaptattunk fel egy kisebb emelkedő megmászásával.  A nevezetes helyen készítette el Feszty Árpád a magyarok honfoglalását ábrázoló monumentális művének, a Feszty körképnek a vázlatát.  A kendereskei kilátónál a körkép kicsinyített mását láthattuk márványtáblákba gravírozva. A táj festői szépsége hűen megjelenik a művész alkotásán, ezt saját szemünkkel is láthattuk és megfigyelhettük.  Az eredeti mű ma Ópusztaszeren található és megtekinthető, viszont az a tény, hogy Feszty Árpád a vázlatokat éppen itt, Kendereskén készítette el, abban erősített meg bennünket, hogy nem véletlenül vagyunk itt, mi magyarok, nekünk itt múltunk és helyünk van, s reményeink szerint jövőnk is.

 

A kilátó után egy történelmileg szintén jelentős helyszínre érkeztünk, a beregvári Schönborn kastélyba.  Itt megtekintettük a grófi kastélyt és csodaszép parkját a park közepén található mesterséges tóval, mely a monarchiabeli nagymagyarországot ábrázolja. Egy rövid ebédszünet után elsétáltunk a Fiatalság forrásához, ahol mindenki kedve szerint vihetett a forrásvízből. 

 

A harmadik állomásunk a beregszentmiklósi várkastély volt. Itt a vár ura kalauzolt el bennünket abba a világba, amikor még fénykorát élte az udvar. Sajátos stílusával kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsolt és izgalmas történeteket tudhattunk meg Zrínyi Ilonáról, a titkos járatokról, melyek a várkastélyból több kilométer re vezetnek, s még feltárásra várnak. Ebből a varázslatos világból csöppentünk át a szintén Beregszentmiklóson élő és alkotó Bokotej Lóránt festőművésznek az alkotóházába, ahol egy másik elvarázsolt világba érkeztünk. A művész festményei és fafaragásai egyaránt megmozgatták a fantáziánkat. A képek többnyire szürrealista és avantgard stílusban készülnek, színekben és formákban gazdagok, maga a művész pedig kora ellenére rendkívül fiatalos életszemléletű. 

 

A kultúra és művészet forrásaiból való feltöltődés után következett egy kisebb túra a természet kedvelőinek. Egy kisebb erdei séta megtétele után megcsodálhattuk a Szökellő vízesést. Kalandban és izgalmakban itt sem volt hiány, inkább csak erőben. A napnak ennél a szakaszánál már több kilométernyi út volt a lábainkban, jólesett egy kis pihenő a buszban végső állomásunk előtt.

 

A munkácsi teaültetvényekhez ismét kisebb könnyed séta vezetett, ahol a Sztálin személyes kérésére hajdan beültetett és azóta lassan feledésbe és tönkre ment teaültetvények utolsó hírnökeit tekintettük meg. 

 

Rendkívül tartalmas és minden szempontból kimerítő napot tudhattunk magunk mögött. Volt, akit a vízből kellett kimeríteni, volt, akinek a megtett kilométerek jelentettek kihívást, volt, akit a kastélyokhoz fűződő történetek röpłtettek el egy varázslatos világba, de azt bizton állíthatjuk, hogy mindenki elégedetten és élményekkel gazdagodva térhetett haza.

 

Pál Izolda

résztvevő

 

A további résztvevők élménybeszámolói, kiértékelésre érkezett válaszai olvashatóak:

 

“Olyan helyszínekre jutottunk el,amelyeket eddig nem láthattunk. Kényelmes buszon,nagyon jó társasággal fedeztük fel ezeket a szép látnivalókat. Nem tudunk negatívumokat írni, kellemesen elfáradtunk. Köszönjük ezt a sok háttérmunkát, amit egy-egy program szervezésébe fektettek, nekünk minden jó volt,csak így tovább!”

 

 “Nagyon jó volt az egész program, szép volt minden helyszín. Köszönjük szépen a lehetőséget nagyon jól éreztük magunkat (el is fáradtunk de még az is jó volt)!”

 

“Nekünk minden helyszín nagyon jó volt, mivel még nem jártunk sehol, de a gyerekek a beregszentmiklósi kastélyban érezték a legjobban magukat. Köszönjük szépen a szervezést, a fáradságot, amit értünk tettetek. Isten áldja további munkájukat!”

 

“Április 29-n a gyerekekkel részt vettünk a honismereti kiránduláson. Több helyre is ellátogattunk. Nekem nagyon tetszett a Feszty-kilátó és a körkép. A gyerekeknek is tetszettek a látnivalók. Itt kiemelném a Bokotej Lóránt alkotóházat. Mindezt még élménydúsabbá tette a Horváth Zoltán által hallott történetek. kellemesen elfáradtunk a nap végére. Vissza tekintve megérte. Köszönjük KMNE!” - Szilágyi Zsuzsa - résztvevő.

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

április 25.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék