A péntek délutáni megérkezést követően minden család elfoglalhatta a számára legkomfortosabb szobákat. Vacsora után szabad program következett: ismerkedések, beszélgetések, és akinek kedve volt hozzá, kipróbálhatta a panzió medencéjét valamint a szaunát is. Ezt a gyerekek élvezték a legjobban, de páran a felnőttek közül is bekapcsolódtak a játékos pancsolásba.

Szombaton, a bőséges reggeli után nekikezdtünk a munkálatoknak. Mivel az Úr csodás tavaszi idővel ajándékozott meg bennünket, ezért úgy döntöttünk, hogy a panzió körüli külső területet tisztítjuk meg és élesztjük újjá. Az anyukák és a kisebb lányok egy része a sziklakerteket tisztította meg a gyomoktól, virágokat ültettek és fákat meszeltek. A másik része az épület mögötti bozótosnak veselkedett neki, hogy a gyönyörű fenyők és tuják szabadon lélegezhessenek az őket körülvevő gyomoktól. Ebben két apuka is segítségükre volt, akik nagy szakértelemmel vágták és fűrészelték ki az oda nem illő mérgező növényeket. A nagyobb fiúk az épület külső részének faburkolatát lakkozták, a kisebbek a lehullott gallyakat szedték és az avart gereblyélték.  A nagyobb lányok a kinti pavilon külsejét és belsejét szabadították meg az ősszel behullott és odaszáradt falevelektől. Az apukák másik fele falat javított, lépcsőt öntött, csatornát tisztított valamint a fából faragott virágcserepeket erősítették meg, amibe sok szép és csodás virág indulhat majd növekedésnek. A nap végére mindenki kellemesen elfáradt, de örültünk annak, hogy amit beterveztünk, azt sikerült örömmel és jókedvvel elvégezni. A finom vacsora után, akit még az aznapi munkák nem merítettek ki teljesen, megmászták a panzióval szemben lévő hegyet és ámulattal merülhettek bele a hegyek közötti csodás naplementébe. Igazi festmény tárul az ember elé ilyenkor és dicséri az Istent a teremtett világ szépségéért, amit az ember sokszor nem értékel eléggé. 

Vasárnap reggel egy közös áhítatot tartottunk, ahol arról beszélgettünk, hogy milyen fontos a szülő példamutató élete a mindennapokban: fontos, hogy lássanak a gyermekeink minket imádkozni, mutassuk meg nekik milyen Isten, segítsünk nekik meglátni Istent másokban és ne küldjük, hanem vigyük őket magunkkal a templomba. Segítsünk a gyermekeinknek megtalálni a helyes utat, ez a legnagyobb ajándék, amit adhatunk nekik. Isten mindig ott lesz mellettünk, hogy vezessen és utat mutasson.  

Áhitat után, hogy azért senki ne menjen haza élmények nélkül, két csoportban, különböző útvonalon indultunk el egy kisebb és egy hosszabb hegyi túrára. Voltak, akik már a túra elején úgy gondolták, hogy ezt a feladatot nem tudják teljesíteni, de a csapat húzó ereje őket is arra ösztönözte, hogy elérjék a kitűzött célt. Ez sikerült is.

A finom vasárnapi ebéd után, bár a gyerekek még maradtak volna, csomagjainkat összepakoltuk és egymástól fájó búcsút véve elindultunk ki-ki a saját otthonába. 

Hálásak vagyunk mindenkinek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt a kitartó és jókedvvel végzett munkáért. Isten áldása legyen rajtatok bőségesen!

Badó Krisztina

résztvevő