KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Halászlé főzéssel egybekötött horgászverseny
Nagydobronyban

2023. május 29.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének életében fontos helyet foglalnak el az olyan programok, amikor az egész család közösen tud kikapcsolódni. Ilyen lehetőséget kínáltunk számukra 2023. május 27-én Nagydobronyban, a horgásztanyán, ahol horgászversenyre került sor. A horgászni szerető családok nagy lelkesedéssel jelentkeztek. Harminc család vett részt, közel száz résztvevővel, amelyből közel 60 fő bejelentkezett a megmérettetésre is. A programot a Magyar Kormány támogatta, az alábbiakban az egyik résztvevő, Pinte Gizella élményeit olvashatják:

 

A 2023. május 27-én megrendezett horgászversenyen vehettünk részt a családommal, amit a KMNE szervezett idén is már sokadik alkalommal. Rendhagyó módon a Nagydobronyi Horgásztanyán volt a verseny, amit Birta János és Bara Éva (és családja) szervezésében élvezhettünk.

 

Az izgalmas verseny eredménye a következőképpen alakult:

 

  1. helyezett: Péter Viktor és családja Somból
  1. helyezett: Sütő Attila és családja Kisdobronyból
  1. helyezett: Pinte László és családja Nagydobronyból és Szanyi Gy Sándor és családja Csongorról.

 

Alább a rendezvényről szóló visszajelzések olvashatók:

 

Számunkra a hely nem volt új, hisz helyiek vagyunk, viszont az első élmény az az volt, hogy több tagcsalád messziről érkezett, jó volt egymást viszontlátni.

 

Az érkezés a helyszínre reggel 8 órára volt betervezve. Aztán következett az eligazítás és a helyszínek kiválasztása, amelyet a szerencsére bíztunk, hiszen minden résztvevő kihúzhatta a horgászhelyének sorszámát. Nálunk a kislányunk húzott, mégpedig a 27-es számot. Minden bizonnyal jó hely lett, hisz dobogósok lettünk, 3. helyezett egy másik tagcsaláddal megosztva. Örültünk, hisz tavaly éppen csak lemaradtunk erről a helyről, akkor voltunk első alkalommal horgászversenyen. Nagyon örültünk, hogy helyezést nyertünk, de a kislányunk öröme volt számunkra a legfontosabb. Nagyon élveztük a társaságot, jó volt találkozni, ismerkedni, nagyokat nevetni, beszélgetni. Számunkra ez a program ettől volt különleges a horgászás mellett.

 

Az eredményhirdetés előtt imával hálát adtunk a napért és a fogásokért, viszont halból lehetett volna több és nagyobb is. A nap zárása a finom halászlé volt, amely nagy sikert aratott, hisz többet repetáztak belőle. 

 

Nagyon szépen köszönjük a szervezőknek, a KMNE-nek és mindenkinek, aki segített abban, hogy sikeres legyen ez a nap.

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

december 21.

-
március 31.

február 01.

-
április 10.

Életmese - Pályázati felhívás

Esemény
„Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete

február 22.

-
március 31.

Palást, Felvidék

Segítő Tábor 2024

Esemény
SZMCS