KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Tusványosi részvétel

2023. július 25.

2011-től kezdődően állandó résztvevői és partnersátorral gazdagító szervezői a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek a Csíki Anyák Egyesülete.

 

Míg az első pár évben csak csendes babasziget és hangos játszótér volt az egyesületi sátor, mostanra már komoly előadássorozattal rukkol elő évről évre a szervező csapat, hogy a fenti gyermeklehetőségek mellett a családokat érintő témaköröket, egészségügyi helyzeteket, gyermeknevelési kérdéseket is bekapcsolják a tábor színvonalába.

 

 

Kedden sátorépítéssel kezdett az egyesületi stáb, majd szerdától kezdődtek a programok, délelőttönként a központi előadások alatt babahordozó-eszközöket próbálhattak ki az édesanyák, tornászhattak, a hét folyamán gyermekeknek szóló előadások voltak, környezettudatos társasozás, előadás a gyógyító gyomokról, kézműves foglalkozások, ebéd után pedig kezdődtek a nagyobb előadások, panelbeszélgetések.

 

De fontos megemlíteni a Képmás magazin aktív részvételét is, akik szintén a Csíki Anyák-KCSSZ sátorban szerelték fel fő hadiszállásukat, tartozkodási helyüket a 4 napos tábor idejére.

 

 

Az előadók közt számolhatták Rácz-Berecz Tímea pszichoterapeutát Sepsiszentgyörgyről, aki a szülés körüli családi segítségről, a nők felelős, tudatos felkészüléséről beszélt, Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi docens a valódi példaképekről „mesélt”, de vendégként érkezett Csák János miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztériumból, aki Kardosné Gyurkó Katalin NOE elnökkel Nemes Attila szerkesztő kérdéseire válaszolt, miszerint „a kultúra épít, bátorít, vigasztal, és ráadásul a művelt ember több GDP-t termel azáltal, hogy összetettebb feladatok elvégzésére alkalmas” A miniszter arra is kitért, hogy a kultúra emeli az embernek az önmagával szemben felállított mércéjét is. Kardosné Gyurkó Katalin arról beszélt, hogy az által vezetett egyesület kultúrmissziót is betölt, hiszen a kulturális rendezvényeket népszerűsíti a nagycsaládosok körében, a magyar kultúra átörökítését szorgalmazza.

 

https://szekelyhon.ro/aktualis/csak-janos-kulturalis-miniszter-tusvanyoson-a-kultura-kozosseget-epit

 

Pál Edith, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezető főtanácsosa, az Egyedülálló Szülők Klubja Háromszék vezetője a Klub programjait ismertette, Regős Judit a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány elnöke és Márton Zsuzsanna KCSSZ elnökasszony a 2022-ben éppen Tusványoson elindult közös projektlehetőségek megvalósítását, a Szövetséggel kötött közös partnerség múlt évben elkezdett eredményeit ismertette fényképes beszámolójában.

 

Szalay Zsuzsanna székelyudvarhelyi iskolapszichológus a testünk elfogadásáról beszélt a mai médiahatások kontextusában, az önismereti csoportok tapasztalataira támaszkodva választotta saját kutatási területének a mai serdülők saját testükkel való elégedettségét, serdülőkorban megélt élményeket, a test, főként a női test központi szerepét, mely túlzott fókuszban áll, ez hogyan hat a nőkre, kislányokra (például egy-négyes osztályokban anorexia tünetek jelentkeznek, ami egy serdülőkori betegség volt korábban), annak fényében, hogy a média korában élünk, ez a média pedig nagyon meghatározza, hogy mire kerül a figyelem fókusza.

 

 

Folytatva a női testet érintő támakört, pénteken délelőtt Nyirő Erika a Nők Tabukról Pozitívan kezdeményezés ötletgazdája, alapítója és mint érintett személy, dr. Prohászka Rád Boróka egyetemi docenssel, alapító partnerrel a Stigma avagy a daganatos betegek megbélyegzése című előadásában nyújtott  támogató környezetet a sátorba egybegyűltekkel. Elmondta, hogy az út a betegségben hosszú és küzdelemes, amely alatt mindennemű támogatás fontos lehet. Mindenképp az volt a célja ennek a kezdeményezésnek, hogy támogassák nőtársaikat és szeretteiket a küzdelemben egy olyan perspektívát mutatva, amely előre viszi az érintetteket a gyógyulásban, közösségünket pedig a befogadásban empátiában és nyitottságban. Szakértők bevonásával valamint saját élményekből, tapasztalatokból és tanulmányokból merítve beszélgetnek arról, hogy hogyan is viszonyul(hat) az érintett a megélt traumához, illetve hogy melyek azok a társadalmi, kulturális gátak és félelmek, amelyekkel meg kell küzdeni.

 

https://www.youtube.com/watch?v=PMJP-jkm1Qo&t=239s

 

Tusványoson minden évben sikerül valami újdonságot bevinni, korábbi években hennázásra, bográcsos készítésére is sort kerített az egyesület, idén a Szarvas Város Fúvószenekara vett részt Vári Ferenc Kondorosi Nagycsaládos Egyesület vezetőjének javaslatára, a 20 fős zenekar magyar történelmi indulókat, filmzenéket, latinos örökzöldeket játszottak az egyesületi sátor köré sereglett érdeklődőknek.

 

 

https://www.facebook.com/100064899301550/videos/a.655215433318428/656404832765953

 

15 órától az  „Egy vérből valók vagyunk!” – A közös anyanyelv és kultúra minden magyart összeköt című beszélgetést tartották, mely panelnak meghívottjai Dr. Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár, Fűrész Tünde a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke, Márton Zsuzsanna Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnöke, Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, az RMDSZ Nőszervezet ügyvezető elnöke és János Ferdinánd Erdélyi Nagycsaládos Vállalkozók Egyesületének elnöke voltak, és Dr. Gergely Orsolya a csíkszeredai a Sapientia EMTE, adjunktusa, szociológusa moderált. Bemutatták a Kopp Mária Intézet Omnibusz kutatásának egyik szeletét, miszerint a külhoni magyarok körében kevésbé ismert és igényelt a Magyar Kormány által kiterjesztett családtámogatások ezen lehetősége, majd Csép Andrea képviselő röviden beszélt a Romániában megszavazott és határozban létező családokat támogató intézkedésekről, és a legfrissebb rendelkezésről, miszerint havi 4 nap otthonról végezhető munkalehetőség is a családok rendelkezésére áll, ha a gyermekük 11 évesnél fiatalabb:

https://www.facebook.com/CsepEvaAndrea/posts/pfbid02mo5ypmVasfEJuU2oLWXN5YyM4qPkSREoefZF8EpmMqcJVMgi6ANwDVkzPnRv3Tmjl

 

 

17 órától újabb komoly témával jelentkezett a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnökasszonya Szőnyi Kinga, aki múlt évben Varga Judit Igazságügyi Minisztert hívta előadásra, idén pedig Dr. Répássy Róbert az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettesét, parlamenti államtitkárt, Fűrész Tünde Kopp Mária Intézet elnökasszonyát, Márton Zsuzsanna KCSSZ elnökasszonyt és Dr. Bajánházy István a Miskolci Egyetem docensét, a Jogtörténeti  és Jogelméleti Intézet Római Jogi tanszékének munkatársát hívta vendégül, hogy a Béke ideje alatt jogokról és kötelezettségekről kérdezze vendégeit.

 

 

A 32-ik Bálványosi Nyári Szabadegyetem utolsó, szombati zárónapja sem lazított programkínálatilag, hogy a Miniszterelnöki beszéd előtt 9 órától jógázás zajlott a sátornál, majd Albert-Homonnai Emőke nagycsaládos édesanya, a csíkszeredai Kékmadár Tanoda alapítója tartott társasjátékos foglalkozást az érdeklődő gyerekek számára lányával, Bakcsi Rékával. Ebéd után pedig egy két és fél órás workshop következett, melyet Balázs Brigitta és Lázár Csilla foglalkozásvezetők tartottak a népes érdeklődők számára, és ahol sok hasznos tanáccsal gazdagodhattak a résztvevők a családből induló fegyelmezett internethasználat körüli tudnivalókkal.

 

 

Az egész hetet pedig Nagy Péter csíkszeredai tanár és György László gyergyótekerőpataki zenész előadásával zárták, mely egyben az Egypercesek megálmodójának tisztelgése volt a női nem előtt, az Igen nem címmel különlegesen nekik szánt tudós nőkról szóló előadásával.

 

 

A júliusi szülészeti látogatás alkalma Tusványos idejére esett, így július 20-án Nagy Szeréna harmadék gyermekét váró édesanya vezette a 110-ik látogatást a csíkszeredai Sürgősségi Kórházban. Az eseményen 22 édesanya és 6 édesapa vett részt. Legközelebb szeptemberben kerül sor újabb találkozásra.

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület