KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

FEMIT tábor Martoson

2024. augusztus 2.

A tábor időpontja: 2024. július 8-14, helyszíne Martos a résztvevők száma: 48 fiatal és 5 felnőtt.
 
 

A tábor programjait a különböző korosztályok szerint osztottuk fel a fiatalok számára, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót.
Hétfőn az érkezés napján - Vállalkozásunk és a jövőnk, foglalkozás keretén belül a nagyobbak kipróbálhatták ebbéli képességeiket, míg a kicsik sport jellegű foglalkozáson vettek részt. Kedden a  martosi blokk keretén belül meglátogatták a táborlakók a helyi tájházat és felügyelet mellett csónakáztak a part taván, majd délután az Örokségünk címmel foglalkozást tartottunk.
Szerdán ellátogattunk az Kis Fátrába, a Jánošíkové diery-t látogattuk meg. 
Csütörtökön egy korongozót fogadtunk, ahol a résztvevők kitünő munkái bizonyították a foglalkozás sikerét.
A váltó program rajzpályázat volt. Délután ügyességi foglalkozás tette próbára a résztvevők képességeit.
 
Pénteken az MCC bemutatkozása után strandoltunk Naszvadon.
Szombaton cserkész jellegű foglalkozásokkal szórakoztunk, vasárnap a táborzásár után, fáradtan de élményekkel gazdagon tértünk haza.
A tábor ideje alatt sokat küzdöttünk a hűséggel és a szúnyogokkal, ezt folyamatosan próbáltuk valamiképp oldani, hogy ne zavarja a jó hangulatot.
 
 
A FEMIT, a SZAKC és a Komáromi Protestáns Nőegylet összefogásával öt kárpátaljai gyermeket hívtunk meg az idei FEMIT táborba, Martosra július 8 és 14. között a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület tagcsaládjaiból. Vendégünk volt Bán István, Csele Dominik, valamint három ikerlány Tóth Petra, Teodóra és Regina. Köszönjük Prágai Brigittának, a KCSSZ kárpátaljai régiós vezetőjének a közreműködést a szervezési feladatokban és Hideghéthy Andreának, a SZAKC ügyvezető igazgatójának az ötletért, hogy vendégül lássunk az idén kárpátaljai gyerekeket a táborban és a gyerekek utaztatásában vállalt szerepért, valamint Mihalík Erikának, a Komáromi Protestáns Nőegylet elnökének, aki a KCSSZ támogatásának pályázatát vállalta a gyerekek javára.
 


« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület