KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Ha július, akkor Tusványos!

2024. augusztus 7.

A Csíki Anyák Egyesülete 2011. óta rendszeres résztvevője a Bálványosi Nyári Szabadegyetem, időközben kikerekedetett, és új helyszínre, Tusnádfürdőre költözött ifjúsági táborának.

Korábbi években csak családi sátorként működött, ahová eljöttek megpihenni az édesanyák, ellátni gyermekeiket, de az idő teltével igény mutatkozott a családokat érintő programok, előadások, szakemberek meghívására, így talán 2 év zensziget után, elkezdődtek ebben a sátorban is a tematikus programok. 2016-tól kezdődően, pedig a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének köztudatba való beillesztése szándékával, már Csíki Anyák – KCsSz sátorként szerveztünk programokat a sátorba. 2018. őszén, az őszi közgyűlés során Dunaszerdahelyen pedig a Tusványosi részvétel bekerült a KCsSz központi programjai közé, így a rendezvény biztos forrásokat érdemelt, és kapott is azután. Viszont a covid járvány 2 évet törölt a Tusványosi részvételből, de a szervezők ott folytatták a számlálást, ahol 2019-ben abbamaradt minden, így 2022-től folytatódott a közös munka, mára pedig már a 33-ik Tusványost számláltuk magunk mögé.

A rendezvény július 23-án kezdődött, kedden, amikoris a nulladik napon megtörtént a sátorépítés, a helyszín berendezése, a terep előkészítése a tartalmas programok befogadására.

A délelőttöket minden alkalommal kézműves programokkal vagy sportworkshoppal tartottuk, hiszen a tábor számtalan előadása, más helyszíneken zajló programjai miatt, inkább erre van igény a résztvevő családok, édesanyák részéről, és nem mellesleg, a szervezőknek, nekünk is kellemesebben telnek az első tábori napok, felzárkózunk a további napok egyre nehezedő, keményebb témakörei vagy panelbeszélgetéseihez. Mondhatjuk, hogy már rutinos táborlakók, partnersátor vagyunk, kitapasztaltuk az igényeket is, és a saját munkáját is fokozatosan növeljük, terheljük.

Idén első alkalommal vettek részt a KCsSz fiatal önkéntesei táborunkban, így Szűcs Regina, Speth Evelin Barbara, Márton Iringó, Kuti Anna Mária és Hideghéthy Ákos szolgáltak és segítették a szerda-szombat közti időszak könnyebb lebonyolítását. Melléjük csatlakoztak még csíkszeredai és kézdivásárhelyi sportoló önkéntesek, Lénárt Amanda, Pécsi Nóra és Tiboldi Luca.

 

Köreinkben köszönthettünk réngeteg ismerőst, jóbarátot, szakembert, visszatérő előadót és vendéget, hosszas lenne felsorolni mindenkit, cserébe a részletes programot itt lent közöljük, a tartalmas előadásokról hang- és videóanyag is készült, melyeket a csikianyak.ma oldalon megtalálhatnak a feldolgozás után. Dánél Sándor fazekasmestert is fogadtuk, ő az erdélyi elnökségi tag, 7 gyermekes édesapa.

Az idei tábor jelmondata a Jobb pályán volt, és reményeink szerint jövőben szintén tartalmas, színes foglalkoztatókkal, előadásokkal veszünk részt.

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület