KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

A XIV. NaKK napközis tábor

2024. augusztus 29.

július 29-e és augusztus 2-a. között zajlott.

Helyszíne hagyományosan a nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola volt. A program összeállításánál a szórakoztatva nevelés szempontja volt a legfontosabb. A résztvevő gyerekek életkora a 6 éves kortól a 16 éves korig terjedő sávban mozgott, így több esetben egy időpontban három különböző program valósult meg. Az 56 gyerekre 11 felnőtt önkéntes felügyelt. A foglalkozások időtartartama reggel 7:30 - tól délután 17:00 óráig volt. A programba két kirándulás volt beiktatva- az egyiken a Tallós-i Esterházy kastély megtekintése után a dunaszerdahelyi lézer arénába szórakoztak a gyerekek, a másik pedig Pozsonyban kezdődött a jump arénában és a Nagyfödémes-i ökoparkban ért véget. A helyszíni foglalkozások a következők voltak: mozgásterápia, rendhagyó zeneóra, kézműves foglalkozás, környezetvédelemmel foglalkozó beszélgetés, egészséges táplálkozást ismertető vetélkedő, karate bemutató, tekézés, zsonglőr workshop. A szünidő közepén ez az öt nap szinte elröppent, a gyerekek és természetesen a felnőttek is élményekkel és barátságokkal feltöltődve távoztak.

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület