KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Hagyományőrző tábor alsó tagozatos gyerekeknek

2024. augusztus 29.

A Csillagösvény Egyesület egyhetes táborban 6-8 éves gyerekek vettek részt, melynek helyszínéül egy rendezvénysátor szolgált Nyárádszeredában.

A hagyományőrző tábor kiváló lehetőség volt arra, hogy a gyerekek megismerkedjenek őseik kultúrájával és tradícióival. A tábor programjai között szerepeltek népi táncok és dalok tanulása, kézműves foglalkozások, mint bútorfestés és szalmafonás, valamint hagyományos ételek készítése és kóstolása.  Kipróbálhattak régi eszközöket, mint a cséphadaró, sarló, kasza, mozsár. Emellett a résztvevők megismerhették a régi népi játékokat és meséket, erősítve ezzel identitásukat és közösségi érzésüket.  Múzeumba is ellátogattak, ahol további régi eszközökkel ismerkedhettek meg. A hetet tábortűzzel zárták. A kisiskolás gyerekek élményekkel gazdagodva térhettek haza.

 

A tábor programját Adorjáni Éva és Kátai Judit pedagógusok állították össze és vezették le, melyben Fülöp Ildikó tanítónő és Adorjáni Orsolya óvónő is segítkezett.

A természet közelsége és a közös élmények hozzájárultak a tartalmas időtöltéshez, miközben ápolták és ezáltal továbbadják kulturális örökségünket a következő generációk számára.

 

Kátai Judit, elnök



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület