KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Komáromban lépett fel a Baltazár Színház

2024. október 9.

A pozsonyi székhelyű Carissimi Nonprofit Alap meghívására szeptember 9-én a Komáromi Jókai Színházban mutatta be a budapesti Baltazár Színház – Kováts Kriszta rendezésében – Vörös István Segítség, segítek! című darabját.

A színtársulat 1998-ban alakult, tagjai értelmi sérült színészek, akik előadásról előadásra bizonyítják tehetségüket. A közönség Komáromban is magas színvonalú produkciót láthatott.

A darab két család történetén keresztül szembesíti a nézőt a háború borzalmaival. Az Ukrajnából menekült kutatóorvosnőt és vak fiát egy budapesti család fogadja be. A kezdeti ellenállást követően fokozatosan enyhül a vendéglátó család női tagjainak – a feleségnek és a 16 éves lánynak – az ellenérzése, a fiatalok között szerelem szövődik, ugyanakkor szó sincs happy endről. Az apáról érkező ijesztő hírek, a jövő bizonytalansága szorongást keltenek a nézőben is.

Medetz Attila, Kovács Panka, Kocsi Zsófi, Keresztes Anna, Klabacsek Dániel színészi teljesítményét vastapssal jutalmazta a közönség, amelyet gimnazisták, szakiskolások, értelmi és mozgásukban akadályozott fiatalok és kísérőik alkottak. A sikerhez hozzájárult Szirtes Edina Mókus zenéje, a jeleneteket és énekeket Perger Guszty kísérte ütőhangszeren.

Köszönjük az élményt!



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület