A Csíki Anyák novembere
Programok, részvételek novemberben
Egyesületi programjaink a megszokott rendben zajlottak, hétfőn és pénteken Dúdolóba jártak a legkisebbek édesanyjukkal, ahol a nagycsaládos Lázár Iru édesanya zenés, gitáros programmal várta őket, és a szülőket egy kis tea, kávé, süteménnyel, jó szóval, barátkozási lehetőséggel, nem máshol, mint a Sérültek Egyesületének kellemes, meleg helyszínén, az Összefogás Házában.
Szerdánként az Albert atya-házban zajlottak a babás-mamás találkozók, itt is rámoltak rendesen a totyogók, míg az összeszokott társaság együtt beszélgetett, kávézott, az ünnepi időszakra készülődött.
Az idős korosztálynak szervezett sportolási programjainkat úgyszintén folytattuk, egy újabb pályázati időszak végére érve 168 kedvezményes gerinctorna alkalmat, és 136 kedvezményes vízi mozgást biztosítottunk szakképzett vezetőkkel annak a 81 nyugdíjas személynek, akik többi-kevésbé állandó jelleggel, vagy időnként részt vettek ezeken a heti alkalmakon.
November 14-én az egyesületi elnök Budapestre látogatott, és ott részt vett a Professzorok Batthyány Köre (PBK), a Családtudományi Szövetség (CSTSZ) és az Európai Családtudományi Társaság (ECST) közös rendezvényén A demográfiai válság okai és megoldási lehetőségei c. tudományos esten a Magyarságkutató Intézet II. emeletén. A két és félórás rendezvény igencsak tartalmas programokat, előadásokat ígért, Dr. Lovászy László Gábor, a Miniszterelnökség miniszteri főtanácsadója Globális demográfia divergens trendjei: múlt, jelen és jövő címmel tartott előadást, melyben az oly távolinak képzelt digitalis világ napjainkat erősen fenyegető közeledtéről is szó esett. A rendezvényen jelen voltak még a KCSSZ titkára, Kuti Zsolt, Márton Zsuzsanna elnök és Várfalvi Marianna MVSZSZ elnöke is.
November 22-én nemzetközi konferenciára kapott meghívást egyesületünk elnöke, aki részvételét is tette ezen a programon, mely rendezvényt 21-én este a pesti Egyszülős Központban Lettner Kriszta fotóiból nyílt válogatás előlegezte meg, és ahová már egyes külföldi előadók is megérkeztek időközben. Az egyszülősség különleges helyzetet ellenére jó érzés volt látni ezt az óriási megvalósítást, lehetőséget az érintett családok számára, hogy vannak helyek, központok, ahol napi szinten foglalkoznak a szétszakadt családok kisgyerekeivel, és igyekeznek teljes közösséget biztosítani az érintettek számára. Az Üllői u. 30 szám alatti impozáns sarokingatlant érdemes meglátogatni, ha a környéken jár az ember.
22-én pedig elkezdődött a nemzetközi konferencia, melyen részt vett Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is, aki úgy fogalmazott: “a családok ereje nélkül a nemzet téglái szétcsúsznak, a nemzeti építmény összeomlik. Éppen ezért a magyar kormány minden kérdésre a családok szempontjából néz rá, és valamennyi döntésének meghozatala előtt a családok szempontjait tartja szem előtt, illetve hozzátette, hogy ez nem jellemez minden kormányt, ugyanis olyan országok is vannak, ahol a családok helyett inkább az egyének mindenfelettiségében hisznek a kormányok. Hangsúlyozta, hogy az egyszülős családok élethelyzete empátiát, tiszteletet érdemel, és hogy a magyar kormány hitbéli meggyőződése, hogy soha semmilyen körülmények között, egyetlen magyart sem hagy magára, bármilyen élethelyzetben is van. Különösen nem maradhatnak figyelem nélkül a magyar gyermekek” – húzta alá. “Ez erkölcsi elvárás, hitbéli meggyőződés” összegezett.
Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője bemutatta, hogy az OECD-adatok szerint az egyszülős családokban átlagosan háromszor nagyobb a szegénység aránya – több mint 30 százalékos -, mint a kétszülős családokban. Anna kihangsúlyozta, hogy ez egy sokkolóan magas szám, és éppen azért hozta létre a civil szervezetet, hogy anyagi támogatást tudjanak nyújtani az egyszülős családoknak, illetve, hogy erőt tudjanak adni nekik ahhoz, hogy „tovább tudják vinni az életet”. Csak a múlt évben az Egyszülős Központ több mint 143 millió forint értékű szolgáltatást és adományt tudott adni az érintett családoknak. De ez csak úgy tud működni, ha van egy állami keret, ami strukturális szinten segít – fűzte hozzá.
A rendezvényen több értékes előadást is hallhattak a résztvevők, többek közt Hornyák Tibor, Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnökétől, aki részletesen mutatta be a külföldi és helyi érdeklődők számára az Erzsébet táborok-nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket, és melyek hallatán több külföldi előadó is csodálkozással hallotta, hogy ezen programok támogatását mind a Magyar Kormány biztosítja a gyerekek, családok, egyszülősök számára.
Engert Zsuzsanna, Kecskemét alpolgármester asszonya röviden mutatta be a város gyermek- és családbarát megvalósításait, fiatalaos lendülete igazán üdeséget vitt az előadások közé.
November utolsó napjaiban tartotta egyesületünk a XIII. Böngésző Játék, olvasást támogató programunk lezárását, és összesen 125 elemis kisdiákot jutalmazott meg oklevelekkel, kisebb-nagyobb könyvajándékokkal. A hét fordulón keresztül tartó megmérettetést általában Elek apó születésnapján, szeptember 30-án indítjuk útjára, és lehetőség szerint nyáron, vagy a következő év elején díjazzuk a beküldött pályázatokat. Idén a következő irodalmi művek kerültek be a versenybe:
Kicsiknek (előkészítő-II. osztályosok számára):
- forduló: Balázs Imre József: Ikercsillagok (vers)
- forduló: Balázs Imre József: A bölcsek érkezése (vers)
- forduló: Tóth Ágnes: Mitől fél a hóember? (vers)
- forduló: Csoóri Sándor: Farsangi kutyabál
- forduló: Álommanó (Hans Christian Andersen meséje)
- forduló: Füzesi Magda: Tavasz (vers)
- forduló: Jena: A csillagok (mese)
Nagyoknak (III-IV. osztályosok számára):
- forduló: Balázs Imre József: Kisebb, nagyobb, középső (vers)
- forduló: Bréda Ferenc: Karácsony apámékkal most avagy rég (vers)
- forduló: Mester Györgyi: A boldog hóember (mese részlet)
- forduló: Tóth Ágnes: Mi legyek a maszkabálon? (vers)
- forduló: A molnár, a fia meg a szamár (népmese)
- forduló: Tóth Ágnes: Április nem dilis (vers)
- forduló: László Noémi: Nyár (vers)
Az újabb kiírást máris közzétettük az egyesületi honlapon.