A zsúfolt, de mégis csodálatos május Csíkban
A hónap, amikor először érezzük a virágok illatát úgy, ahogyan a tél után illik, vagy, amikor esővel áztatott minden, és még az utca porának is friss illata van. Május. Az első hétvége mindig az Anyák napja, és aztán egyesületünk elkezdi a 15-ik éve újrakeresztelt Édesanyák Hetét, melyet idén a nemrégiben megnyitott szociális vállalkozás helyszínen, a Kettőspont tejivő és kávézóban tartottunk, legalábbis a délelőtti foglalkozásokat, és délutánononként a Hargita megyei Kulturális Központ könyvtártermében voltunk május 3-7-e között. Vasárnap, a program nyitónapján a helyi unitárius templomban köszöntöttük az édesanyákat egy-egy szál tulipánnal, majd hétfőtől indultak a kisbabáknak szóló programok, dúdoló foglalkozás, kézműveskedés, babahordozási tanácsadás, séták a városban, a Születésfa meglocsolása és kiállításrészvétel, ezek voltak a délelőtti programok, új barátságokkal, találkozásokkal, sok szép kisbabával és érdeklődő szüleikkel. Délutánonoként előadásokat hallhattunk, prevenciós beszélgetést a családon belüli erőszak témakörben, de a kütyük veszélyeiről is, és irodalmi előadásban is részesülhettek az érdeklődők, A nő, tetőtől talpig élet c. esten.

Május 12-én Barótra kapott meghívást az egyesületi elnök az erdővidéki Barótra a Tortoma Önképzőkör Anyák-napi találkozója alkalmából. A Gyulai Líviusz Városi Könyvtár Pál Antal olvasótermében néhány kedves helyi édesanya, barátok társaságában Demeter Zoltán művelődésszervező, könyvtáros volt a beszélgetőtársa Tiboldi Beának, aki bemutatta röviden az egyesület elmúlt 15 évét, és a kérdezők rendelkezésére állt néhány szervezői, egyesületi témakörben, a helyi közösség abbéli reményében, hogy Baróton is sikerülne elindítani egy kismamakört, klubot kétheti gyakorisággal, mivel erre igény mutatkozik az anyukák részéről. A kis csapattal hamarosan újra találkozik az egyesület a baróti városnapokon, és akkor talán már több szakmai információt is átadhat egyesületünk számukra.
Május 20-án a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal partnerségben megszerveztük a havi szülőszoba látogatást. A rendezvényen a kórház szülészeti és újszülöttgyógyászati osztályainak szakemberei ismertették a babát váró párokkal a legfontosabb tudnivalókat. “Játékos módon, lufi és pingpong labda segítségével ismerkedtek meg a várandós anyák és apák a különböző méhösszehúzódások jellegével, a szülés folyamatával a mai szülésfelkészítő rendezvényen.” – áll a helyi Sürgősségi Kórház FB-bejegyzésében.
Dr. Kraft Hunor Norbert szülész-nőgyógyász főorvos, Dr. Fülöp Hajnal újszülöttgyógyász szakorvos, Tamás Mónika szülésznő, laktációs tanácsadó, Tulit-Incze Ágnes pszichológus és Márk Katalin, az újszülöttgyógyászati osztály főasszisztense fogadták az érdeklődőket a kórház könyvtárában.
Ezalkalommal is sok fiatal pár kapcsolódott a 134-ik információs naphoz.

Fotók a Kórház FB-oldaláról.
Május 23-án szervezőtársként vett részt egyesületünk a Jótékonysági Pünkösdi Gálán, mely idén szintén egy jubiláló alkalom volt számunkra, 15 éve segítjük a helyi Role zenekar tagjait a jótékonyság jegyében bonyolított koncert ideje alatt. Ilyenkor mindig valaki helyi érintett kisgyerek vagy felnőtt részére történik a koncerten résztvevők adományának gyűjtése majd átadása, és most egy különleges helyzet állt fenn, amikor éppen a zenekar frontemberének betegségének révén fogott össze a közösség, zenésztársak, művészek, és egy 3 órát tartó különleges programmal erősítették meg a Nagy Tivadar frontembert kapcsolódásukról, és egészséget kívánva ünnepelték Tivadar születésnapját is a program után. Megtisztelő volt fogadni a bejáratnál Áder János volt köztársasági elnököt és kedves nejét, Herczegh Anita asszonyt, akik támogatásukat kifejezve vettek részt a rendezvényen. A jólelkű adományozóknak köszönhetően, sikerült végül átadni a kedvezményezett családjának 14882 lejt, 52.000 forintot, 20 eurot és 50 svájci frankot.
Cikk a kedvezményezettről: https://szekelyhon.ro/liget/studio/nagy-tivadar-sok-jot-tett-velem-a-fennvalo

Egyesületi megszokott programjaink tovább folytatódtak májusban is, hétfő és csütörtökönként Dúdoló foglalkozások zajlanak az Összefogás Házában Lázár Iru édesanya vezetésével, szerdánként kisbabás találkozások vannak az Albert atya-házban, heti 6 alkalommal sportolnak az idősek az egyesületi felhívásnak köszönhetően.

Hírlevél feliratkozás
Eseménynaptár


