Sikeresen lezajlott a Bánsági Programindító és Búzaszentelő
Ünnepélyes keretek között, a Temes megyei Porgány kultúrotthonában 2026. május 23-án kezdetét vette a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program bánsági rendezvénysorozata.
A Kárpát-medencei összefogást erősítő eseményen a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségét (VASZ) Nagy Miklós elnök, Világos Tibor elnökségi tag, valamint Darusi Renáta és Világos Valéria falugazdászok képviselték. A zentai Gazdakör küldöttségében Kobrehel Ervin és felesége, Anikó is részt vett a rendezvényen. A delegációk számára kiemelt megtiszteltetést jelentett, hogy személyesen egyeztethettek Horváth Viviennel, a Magyarok Kenyere program magyarországi ügyvezetőjével.
Határszemle és Búzaszentelés

A házigazdák hagyományos parasztreggelivel fogadták a vendégeket, majd a hivatalos köszöntőket követően a jelenlévők közös határnézésre indultak. A program legfelemelőbb momentumaként a kijelölt búzatáblánál sor került a hagyományos búzaszentelésre. A megjelentek a helyi plébános és kántor úr közreműködésével közösen kértek áldást az idei termésre és a gazdák áldozatos munkájára.

A rendezvényen velünk tartott Óbéba polgármestere is, akinek vezetésével a résztvevők megtekintették a község 25 hektáros kajszibarack-ültetvényét. A határszemle a hármas határ mentén folytatódott, ahol rendkívül hasznos szakmai beszélgetések és értékes tapasztalatcserék zajlottak a jövőbeli agrártervekről és az együttműködési lehetőségekről.
Köszönetnyilvánítás

Ezúton fejezzük ki külön köszönetünket a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének, valamint Benkő Zsoltnak és Tóth Edének a meghívásért, a szívélyes vendéglátásért, illetve a régi barátságok ápolásának és elmélyítésének lehetőségéért. megtiszteltetés volt számunkra, hogy részesei lehettünk a rendezvénynek.

Hírlevél feliratkozás
Eseménynaptár


