KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Júliusi beszámoló – Csíki Anyák Egyesülete

2026. augusztus 31.

Egyesületünknek 2 nagy rendezvénye volt július folyamán, ezen kívül a havi szülészeti látogatást tartottuk meg a helyi fiatal családok számára július 30-án, illetőleg a nyári szünetre való tekintettel, kevesebb kisbabás találkozást szerveztünk, viszont a logopédiai, fejlesztési programok, az időseknek szóló gerinc- és vízitornás foglalkozások heti rendszerességgel működtek folyó hónapban is.

 

Július 3-5 közt tartotta a Szövetség a harmadik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóját Csíkszeredában, mely programot a három helyi civilszervezet vállalta el szervezésben, a Csíki Anyák Egyesülete, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládosokért, valamint a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete. A program szervezése már februárban elkezdődött, hiszen erről a lehetőségről a küldöttgyűlés már 2025 októberében döntött Lakitelken. 250 személyt vártak a csíkszeredaiak (50 főt/régió), a Szövetség ezalkalommal is az egyik utat támogatta, és a pénteki önköltséges érkezési nap után szombaton a családok részt vehettek az Ezer Székely Leány Találkozón a csíksomlyói nyeregben, ahol a szervezők köszöntése után a főszínpad közeléből figyelhették a szebbnél szebb népzenei programokat, látogathatták meg a kézműves sátorokat, miközben a gyerekek játszhattak a helyi Bugri vállalkozás által biztosított hagyományos fajátékokkal, majd a Csíkszereda Városháza által biztosított finom szendvicsebéd után 17 óra magasságában a családok élménydúsan levonultak a közeli Zarándokházba (volt Szent István Otthonba). Itt meleg vacsora fogadta őket, és az udvaron hangulatos hegedűszó mellett ismerkedtek, beszélgettek, barátkoztak a programra érkező családok.

Fontos megemlíteni, hogy a pénteki napon a délelőtt folyamán, a korábban érkező családok meghallgathatták a többi meghívott vendéggel közösen a budapesti Wagner Viktória Emlékbizottság csíksomlyói emléknapjára összeállított egész napos programon, ahol több helyi köztiszteletben álló személy köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Timár Asztrik ferences szerzetes, a Kegytemplom igazgatója, Farkas Ibolya sss testvér a Szociális Testvérek Társaságából, Várfalvi Marianna alapító - Wagner Viktória Emlékbizottság, MVSZSZ, Márton Zsuzsánna a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, valamint Kazatsay Ádám ügyvezető a „Jó, hogy vagy!” - Életvédők Szövetsége részéről. A közös ebéd után előadások következtek, valamint a „Köszönöm Uram, hogy hívtál!” c. portréfilm Wagner Viktóriáról, melyet Lehoczki László rendezett, illetőleg egy nagyon kedves amatőr filmet is megtekinthettek a résztvevők „Az ingyen jóbarát” címmel, melyet Fejér M. Klára testvér rendezett. Ezt követően tanúságtételek, hozzászólások, és részletek hangzottak el a Kreol Csokor kiadványból, melyben Viktória testvér a roma családokkal kapcsolatos élményeit gyűjtötte össze.

A programon résztvevők szentmisével, majd vacsorával zárták az értékes megemlékezést.

 

  

 

 

 

Vasárnap reggel már 8 órától elkezdődött a csíkszeredai Központi Park előkészítése a Magyar Családok Találkozójára, a helyi szervezők és segítőik a sátorokat, padokat, asztalokat, díszítési kellékeket, gasztronómiai felhozatalt rendezték be, közben 9 órától érkeztek az önkéntesek, tagcsaládok, bemutatkozó szervezetek a Kárpáthaza 5 régiójából. 10 órától elkezdődött a program, a városháza, helyi Főkonzulátus, a Szövetség képviselői, valamint az egyházi elöljárók köszöntötték a messzi tájakról érkezőket és a helyi résztvevőket, majd Fazakas Ida néni segítségével, bemutatásra került a szentimrei eredetű Nagymama kürtőskalács, és Dánél Sándor moderátor folyamatos konferálása mellett bemutatásra került a napi program, a régiók gasztrosarkainak leírása, a közönség folyamatos tájékoztatása. Eközben a színpadon felléptek, bemutatkoztak kulturálisan is a térségek, Magyarország, Kárpátalja, Délvidékról Szabó Dóra régiófelelős mondott verseket köztük Magosi Csongor Vajdaság című megható verset is, majd Erdély következett szavalásokkal, egyéni énekléssel, tárkányi táncokkal, nyárádszeredai énekekkel, aztán citeraszót hallhattunk a felvidékiek részéről, bukovinai néptáncokat adtak elő a gömöri néptáncos diákok, majd a bemutatkozás láncát a Felvidéki Rockszínház 3 szólistája és zenésze zárták, akiket Karkó Henrietta vezető kísért el Székelyföldre.

Fényképeket a Szövetség FB oldaláról tekinthetnek meg az alábbi linkeken:

https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid034PQptaZ1ss2UjuM3jEoP9ecDfyakQBsLJ1bEjAMYxxzj4hZgcJU6tUDsH7mC9ZfPl

https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid02sBq5y7PXwEH8Xa8RuDK5C5FBMFbECVtgVt9waAruUwUp8dxXidAYqASZxkJbnXQKl

https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid0CpM6eNJM3uUaAFcgufwQvFj9GmT6CrNfwjFEc2S1zjMQLnBWwVu732H6LqHwRhLcl

https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid0gaDN18VDzBR7Ahag6PFDJDrNxarJGvHB9koa2sJ2JM9DgVfxVKs6Re8LXsvqCGokl 

https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid02V8Km2ev1A94zyxyNZTNamLq8TDMTYPe3fU5W1XHd7HmpZRWbhY9t41Pg5cQpprCrl 

https://www.facebook.com/csaladszervezetek/posts/pfbid0RweiBAZGiQ8qJBYR3PemFi5rpsAjiqmeqvcEgGnMYGfkcUfcZrHWty7hfj5xkLebl 

A programra érkező családokat különböző helyszíneken tudták elszállásolni a szervezők, így az erdélyiek és az anyaországiak Csíkszépvízre, Csíkszeredába és Csíksomlyóra kerültek, a felvidékiek Csíkszeredába és Csíksomlyóra, a délvidékiek szintén Csíkszépvízre, és a kárpátaljaiak a csíksomlyói Zarándokház vendéglátását élvezhették. Szeretettel várunk vissza minden barátunkat vidékünkre!

 

A rendezvény plakátja a részletes programokkal:

Július 22-25. közt tartotta a Pro Minoritate Alapítvány és a kolozsvári székhelyű ifjúsági ernyőszervezet a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) a 35-ik Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, ismertebb nevén Tusványost, Tusnádfürdőn. Egyesületünk idén is programokkal, előadásokkal készült kisebb-nagyobb résztvevői táborának, a délelőttök folyamán kézműves foglalkozásokkal igyekeztünk bevonni az aprónépet a táborozói hangulatba, délutánonként szakmai és interaktív, néha kulturális és tudományos előadásokkal készültünk a felnőttek, hozzáértők számára. Pénteken és szombaton múzeumpedagógust is vártunk sátorunkhoz, így Demeter Éva Sepsiszentgyörgyről csatlakozott sátorunkhoz, és első nap puhakönyves foglalkozást tartott, másnap már Eric Carle Telhetetlen hernyócskáját hozta el a kicsiknek. Szombat délután a tekerőlant érdesen érces, mégis oly kedves hangját hallhatták az érdeklődők, ugyanis Ónodi Izabella és fia, Ónodi András Máté gitáros, Nívó díjas tekerőlantos beszéltek a komoly kamasz zenei pályájáról, hétköznapjairól, az Otthonról haza. Székely származású anyaországi alapítvány elnökének tapasztalatai a határon átívelő kapcsolatokról című utolsó előtti programban. A háromgyermekes Izabella, a Sorsocskák-a Kárpát-medencei gyermekekért alapítvány elnöke, Kiskunfélegyházán fogorvosként praktizál, és a helyi önkormányzat tagja, Kézdivásárhelyről származik, és egy igazi hagyományőrző székely menyecske. Nem mellesleg komoly támogatója egyesületünknek, hisz éppen egy évvel korábban Tusványoson ajánlotta fel, hogy könyvadománnyal támogatná egyesülete a mi Böngésző, olvasást népszerűsítő programunk díjátadóját. Meg is tette, és talán 67 gyönyörű mesekönyvet tudtunk szétosztani a XIV. díjátadón.

Esemény: https://fb.me/e/7eeyMQ6WL

Fotók: https://www.facebook.com/media/set?vanity=csikianyakegyesulete&set=a.1482672503906046

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

szeptember 26.

9:00-16:30

Székesfehérvár, Lehetőségek Háza